Cél a vidéki ipari városok vonzerejének növelése
Új kiviteli rekord születhet idén, a magyar export összértéke először lépheti át a 100 milliárd eurót az első kilenc hónap adatai alapján - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, az Országgyűlés gazdasági bizottságának hétfői ülésén.
Éves meghallgatása során közölte, hogy 2016-ban a magyar külgazdaság eddigi legjobb teljesítményét érte el minden téren, a 93 milliárd euró kivitel mellett a külkereskedelmi többlet elérte a 10 milliárd eurót. Idén szeptember végéig bezárólag az export 9 százalékkal, vagyis 6,1 milliárd euróval emelkedett a tavalyi rekordév azonos időszakához képest. Szijjártó Péter a Magyarországra érkező beruházásokban is kiemelkedő eredményekre számít, mivel 2016-ban a beruházásösztönzési rendszernek köszönhetően rekordszámú, 1038 milliárd forint értékben 71 új beruházás érkezett, míg idén novemberig 949 milliárd forint értékben. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a támogatottak között magyar vállalatok is szerepelnek: a 14 ilyen cég a második legnagyobb csoportot jelenti a 23 német beruházót követően, utánuk pedig az Egyesült Államokból érkezett 9 vállalat következik a befektetők ország szerinti rangsorában.
Dr. Galambos Dénes, térségünk országgyűlési képviselője a miniszteri beszámolóhoz hozzászólva, kiemelte magyar kormány által kötött stratégiai partnerségi megállapodások jelentőségét. Mint mondta, választókerületében a stratégiai partnerek közül jó negyedévet zárt a Hankook Tire Magyarország Kft, amely 1 milliárd 371 millió euro árbevétel mellett 161 millió euro üzemi eredményt ért el 2017 július-szeptemberben. A prémium gumiabroncsokat termelő dél-koreai cég éves összbevétele pedig várhatóan 10,1 százalékkal nő. Hozzátette azt is, hogy a Hankook az elmúlt 10 évben mintegy 900 millió euró értékben végzett el beruházásokat, míg a Prinzhorn Csoport 500 millió eurós befektetéssel fejlesztette a dunaújvárosi papírgyár egységét, a Hamburger Hungária Kft-t. A Hankook a harmadik üteme 3300 főre növelte dolgozói létszámát, míg a Hamburger Hungária Kft. 400 a közvetlen munkavállaló mellett közel 2000 fő kapcsolódó vállalkozásnak biztosít munkát. Dr. Galambos Dénes arról is kérdezte a minisztert, hogy milyen további irányokat, lehetőségeket lát a stratégiai megállapodások tekintetében. Szijjártó Péter válaszában utalt arra, lényeges, hogy a stratégiai partnerek minél nagyobb mértékben kapcsolódjanak be a magyar oktatásba, főként a szakképzés területén és a felsőfokú képzésben duális partnerként. A miniszter a következő időszak fontos feladatának tekinti a stratégiai partnereknél a magyar beszállítói részvétel növelését, továbbá azt, hogy a vidéki ipari városok vonzereje növekedjen.
A rovat további hírei: Közélet
DSTV: meglepetés anyák napjára
2024. máj. 12.
A családi kör mellett, többeknek helyett különleges anyák napi ünnepségről számol be a DDTV összeállítása. Szép műsorral köszöntötték az Egyesített Szociális Intézmény és Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthonai lakóit hétfőn. Hangkép.
És valóban: együtt – egymásért...!
2024. máj. 11.
Megtartotta hagyományos éves közgyűlését a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Egyesülete. Az eseményre Pintér Tamás polgármester is hivatalos volt – a feladatok elvégzése után a közösség kötetlen beszélgetéssel zárta a remek délutánt.
Három szép nap európai barátainkkal
2024. máj. 10.
Beszámoltunk már arról, hogy még áprilisban elstartolt városunkban a BiodiverCity projekt, ami 9 európai ország, 10 városával együtt, közvetlen európai uniós forrásból kíván válaszokat adni a városi ökoszisztémák kérdéseire.
Körforgalom lesz a Római körút és a Pince sor kereszteződésében
2024. máj. 10.
Ha megversenyeztetnénk a város legtöbb dilemmát okozó kereszteződéseit, akkor egészen biztosan a dobogón végezne a Római, a Pince sor, illetve a Martinovics találkozása. Most még.
Rendkívüli közgyűlésen a menetrend módosítása
2024. máj. 09.
Hat napirendi pont megtárgyalására rendkívüli közgyűlést hívott össze csütörtök délelőtt 9 órára Pintér Tamás polgármester. A rendkívüliség oka, hogy több, határidős kérdésben vált szükségessé a közgyűlés állásfoglalása.
Új járda és felújított parkoló készült, a héten városrészi nap is lesz
2024. máj. 08.
A választási körzethatárok átigazítása minden önkormányzati képviselőnek feladatot jelentett, és egyeztetést. Motyovszki Mátyás, a 3-as választókerület képviselője újabb területeket kapott a régiekhez, már el is kezdett dolgozni, ráadásul már kész munkálatokról tud beszámolni.
Már lehet cserélni, házhoz vitték az energiatakarékos LED-es izzókat
2024. máj. 06.
Önkormányzatunk pontosan egy évvel ezelőtt kezdte a CYEB Energiamegoldások Kft.-vel közösen azt a kezdeményezést, amivel szeretett volna segíteni a dunaújvárosiaknak, hogy csökkenthessék a villanyszámláikat. Az ingyenes akció jelenleg is tart, sőt!