Dunaújváros Hetilap

Dömötör: több mint 2 millióan mondanak nemet a "Soros-terv" minden egyes pontjára

doszerk - 2017. december 19. 16:50

A "Soros-terv" minden egyes pontjára több mint 2 millióan mondanak nemet - jelentette ki Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján, közölve: a postán beérkezett kérdőívek több mint 90 százalékát már feldolgozták.

Az eredmények azt mutatják: a magyarok egyhangúlag elutasítanak minden olyan tervet, amely a bevándorlást segíti, ösztönzi - mondta a politikus. A konzultációban részt vevők egységesen elutasítják évi egymillió bevándorló Európába telepítését, a már itt lévők kötelező szétosztását, az Európába érkező migránsok 9 millió forintos anyagi támogatását, továbbá kiállnak a kerítés védelme mellett, és nem fogadják el, hogy nyomás alá helyezzék a betelepítést ellenző országokat - fejtette ki.

Dömötör Csaba szerint új egyetértési pontok jöttek létre Magyarországon, melyek közül a legfontosabb, hogy a magyarok nem szeretnék, ha Magyarország bevándorlóországgá válna. "Most már több mint 2 millió magyar ember kiállása segíti a kormány küzdelmét" - jelentette ki.

Az államtitkár úgy fogalmazott: a konzultáció a demokratikus párbeszédnek Európában is egyedülálló eszköze. A konzultáció eredménye pedig világos üzenet - mondta az államtitkár -, és "azt gondoljuk, hogy ez minden magyarországi közéleti szereplőre érvényes". Akik nem veszik figyelembe ezt az eredményt, és támogatják a betelepítési terveket, azok szembe mennek a magyarok akaratával - tette hozzá.

  

Fotó:MTI

Kovács Zoltán kormányszóvivő a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a nemzeti konzultáció kezdte óta felgyorsult a "Soros-terv" végrehajtása Európában, az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi (LIBE) bizottsága után az EP is egyértelmű mandátumot adott a kötelező betelepítési kvótáról szóló tárgyalások megkezdésére. Azokat az országokat pedig - köztük Magyarországot -, amelyek nem akarnak ebben részt venni, látványosan pellengérre állítják, megpróbálják megbüntetni - fűzte hozzá.

A szóvivő megjegyezte: az Európai Unió intézményei és a nyugat-európai országok jelentős része erőltetik a kötelező kvótás megoldást. "Arra számítunk, hogy (...) januártól újult erővel lángol fel majd az a szándék, kísérlet, hogy a kötelező kvótákat ránk erőltessék" - mondta Kovács Zoltán.

Arra a felvetésre, hogy egyre több önkormányzat tiltakozik a Nyílt Társadalom Alapítvány által támogatott civil szervezetekkel kapcsolatban, Dömötör Csaba úgy reagált: megalapozott az a gyanú, hogy ezek a szervezetek a bevándorlást fogják segíteni, ezért nem csodálkozik azon, hogy önkormányzatok megpróbálnak minden eszközzel fellépni a betelepítési tervek ellen.

-MTI-

A rovat további hírei: Közélet

Már lehet cserélni, házhoz vitték az energiatakarékos LED-es izzókat

Már lehet cserélni, házhoz vitték az energiatakarékos LED-es izzókat

2024. máj. 06.

Önkormányzatunk pontosan egy évvel ezelőtt kezdte a CYEB Energiamegoldások Kft.-vel közösen azt a kezdeményezést, amivel szeretett volna segíteni a dunaújvárosiaknak, hogy csökkenthessék a villanyszámláikat. Az ingyenes akció jelenleg is tart, sőt!

Felújítás vár a város legrégebbi óvodájára

Felújítás vár a város legrégebbi óvodájára

2024. máj. 06.

A választókörzetek törvényi felülvizsgálata következtében a Csillagvirág tagóvoda átkerült a 6-os választókörzetbe. Szabó Zsolt, a körzet képviselője ezt követően felkereste az óvodát, hogy a jelen és a közeli jövő feladatait egyeztessék. És már vannak látható változások az óvoda környezetében.

Óriási sikert hozott a 38. Bringatúra (galériával)

Óriási sikert hozott a 38. Bringatúra (galériával)

2024. máj. 05.

Parádés időben, remek hangulatban tekerték le a hagyományos távot Dunaújvárostól Mezőfalváig, majd vissza a 38. Bringatúra résztvevői szombaton délelőtt.

Minden dunaújvárosi kedvezményesen buszozhat

Minden dunaújvárosi kedvezményesen buszozhat

2024. máj. 04.

Sokat hallottunk már róla, volt is néhány állomása, mostantól viszont elérkeztünk oda, hogy minden dunaújvárosi lakos kedvezményes buszbérletet vásárolhat. A dunaújvárosiak többsége 1800 forintért válthat éves bérletet, a nyugdíjasok és a diákok továbbra is 1200 forintért buszozhatnak.

Fontos hely és fontos épület: az első lakóházra és a városépítőkre emlékeztek

Fontos hely és fontos épület: az első lakóházra és a városépítőkre emlékeztek

2024. máj. 04.

A város első épülete a Május 1. utcában épült 1950-ben, és május 2. az a dátum, amikor elkezdték építeni az első lakóházat. Gyakorlatilag e ház alapjainak lerakásával kezdődött a városépítés. Hetvennégy éve.

Immár 52. alkalommal rendezték meg az elsősegély versenyt (galériával)

Immár 52. alkalommal rendezték meg az elsősegély versenyt (galériával)

2024. máj. 03.

A "Közbiztonsági Hónap" programsorozatának fontos állomása volt a felmenő rendszerű elsősegély verseny a Kultik Moziban és környékén. Komoly erőpróba várt az indulókra a közelmúltban rendezett rangos viadalon.

DSTV: jótékonysági sportbál

DSTV: jótékonysági sportbál

2024. máj. 01.

Szerencsére vannak olyan rendezvények a városban amelyek sikerrel újjászülettek a koronavírus-járvány után. Ilyen volt a Vasvári iskola jótékony célú sportbálja múlt pénteken – a remélt bevételek az iskola fejlesztését, s ezzel együtt a gyerekek fejlődését szolgálták. Hangkép.