Gyalogosgázolás a Vasmű úton

doszerk - 2017. december 20. 18:58

Könnyű sérülést szenvedett az a gyalogos, akit a Vasmű úton a Kossuth utca kereszteződésénél ütöttek el nem sokkal ezelőtt.

Információink szerint az érintett gyalogosátkelőnél a vasmű felé tartó irányba a külső sávban érkező autós megállt, de a belső sávban érkező platós kisteherautó későn fékezett és elsodorta a zebrán áthaladó gyalogost. Szemtanúk elmondása szerint a helyszínen található okos zebra működött a baleset bekövetkeztekor.

Felkerestük a megyei rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivőjét, aki kérdésünkre elmondta, hogy a balesetben érintett személy könnyű sérülést szenvedett.

 

A rovat további hírei: Sziréna

Minek iszik, aki vezet, de pláne 74 évesen!?

Minek iszik, aki vezet, de pláne 74 évesen!?

2020. aug. 27.

Balesetet okozó, ittas járművezetővel szemben intézkedtek az egyenruhások Kisapostagon. Uralomvesztés, padkázás, kukának és bokroknak ütközés szerepelt a történetben – ráadásul a 74 esztendős kapatos úrvezető még meg is sérült, értesült a DO.

Nem örülhetett sokáig a zsákmánynak

Nem örülhetett sokáig a zsákmánynak

2020. aug. 22.

Hamar elkapták a rendőrök azt a 25 éves férfit, aki egy, az Aranyvölgyi úton található vendéglátóhely pénztárgépét fosztotta ki.

A leállósávok használatát ellenőrzik a rendőrök az M7-esen

A leállósávok használatát ellenőrzik a rendőrök az M7-esen

2020. aug. 19.

A leállósávok használatát ellenőrizik a rendőrök a hosszú hétvégén az M7-es autópályán, a szabálytalanság szankciója 100 ezer forint - mondta Óberling József rendőr ezredes

Dunaújvárosi lánglovagokat vetettek be a perkátai tetőtűznél

Dunaújvárosi lánglovagokat vetettek be a perkátai tetőtűznél

2020. aug. 19.

Tetőtűz pusztított Perkátán, a lángok teljesen elemésztették egy családi ház cserépfedésű tetőszerkezetét – extra bevetés várt a dunaújvárosi hivatásos tűzoltókra, értesült a DO.

Eltűnés miatt keresik Zsanettet – jelentkezzen, aki látta!

Eltűnés miatt keresik Zsanettet – jelentkezzen, aki látta!

2020. aug. 18.

A dunaújvárosi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy 17 éves lány eltűnése kapcsán. Zsanett még augusztus 8-án távozott ismeretlen helyre előszállási otthonából – azóta nem adott életjelet magáról.

Mintegy 400 riasztás nyomán vonultak, főként a felgyülemlett esővíz okozott károkat

Mintegy 400 riasztás nyomán vonultak, főként a felgyülemlett esővíz okozott károkat

2020. aug. 18.

Főleg a hirtelen felgyülemlett esővíz szivattyúzásához kérték a tűzoltók segítségét a hétfői vihar miatt, de több helyen vezetékeket is leszakított a viharos szél országszerte. Térségünket is elárasztotta a zivatar, derül ki a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság friss összegzéséből.

Villámcsapás után nádfedeles ház borult lángba Sukorón

Villámcsapás után nádfedeles ház borult lángba Sukorón

2020. aug. 18.

Csaknem tízórás megfeszített, összehangolt munkával fojtották el a tüzet a hivatásos és önkéntes tűzoltók, adta hírül a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság. Vigyázat, durva képek!