Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 19. József, Bánk
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Januártól emelkednek a nyugdíjak

Közélet
nyugdíjasok
kormány
nyugdíjemelés

facebook megosztás

doszerk - 2017. dec. 01., 08:14

Januártól 3, illetve 3,8 százalékkal nőnek a nyugdíjak és a nyugdíjszerű ellátások a decemberihez képest, attól függően, hogy 2017-ben vagy annál korábban állapították meg a járandóságot – jelentette be Balog Zoltán.

Az emberi erőforrások minisztere közölte, a 3 százalékos emelést a törvényi előírásoknak megfelelően kapják az érintettek, míg a további 0,8 százalékot azok, akiknek az idei évnél régebben állapították meg a nyugdíjat. Emlékeztetett arra, hogy a novemberi 0,8 százalékos egyösszegű kiegészítés beépül a 2017 előtt megállapított nyugdíjakba.

Közölte, ezt figyelembe véve egy 113 ezer forintos öregségi nyugdíj 4325 forinttal vagy 3390 forinttal emelkedik. A cél az, hogy Magyarország a nemzedékek szolidaritására épüljön, ezért a kormány megbecsüli azokat az időseket, akiknek több évtizedes munkájának köszönhetően a mai állapotában van az ország, ezért szeretnék, ha a gazdasági sikerekből ők is részesülnének – mondta.

Hozzátette, a nyugdíjemelésről meghozott döntés csütörtökön, a Magyar Közlönyben jelenik meg. Balog Zoltán a megbecsülés jelei közé sorolta a nyugdíj-kiegészítést, a nyugdíjprémiumot és a 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt. Ez utóbbit még az ünnepek előtt minden belföldi jogosult megkapja – mondta.

A miniszter azt hangoztatta, a kormánynak sikerült megőriznie a nyugdíjak értékét, és pluszjuttatásokat is tudtak adni az időseknek. Balog Zoltán arról is beszélt, a kormány arra számít, hogy jövőre tovább erősödk a gazdaság, „négy százalék felé tud növekedni", és szeretnék, ha ennek a hatását is éreznék az idősek.

Közölte, ezért a 2018-as költségvetésbe már betervezték, hogy a jövő év végén is fizetnek nyugdíjprémiumot; erre több mint 32 milliárd forintot különítettek el. Emlékeztetett arra is: az ő javaslatára, Lázár János miniszter kezdeményezésére kedden elfogadta az Országgyűlés, hogy januártól plusz 50 ezer forintot kapnak havonta a nyugdíjuk mellé azok, akik legalább húsz évig otthon ápolták tartósan beteg gyermeküket.

 

A rovat további hírei: Közélet

DSTV | Halászati perspektívák

DSTV | Halászati perspektívák

2020. aug. 15.

A Horgászegyesületek Velencei-Tavi és Dunamenti Szövetsége, valamint a Magyar Országos Horgász Szövetség szakembereit látta vendégül a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület. A regionális megbeszélés témáját többek között természeti kincseink és a halállomány állapotának felmérése, fejlesztése, és a horgászokkal való közös együttműködés adta.

Duna Dog Center Alapítvány: a cél a felelős állattartással kapcsolatos hiteles információk megosztása

Duna Dog Center Alapítvány: a cél a felelős állattartással kapcsolatos hiteles információk megosztása

2020. aug. 14.

Második alkalommal szervezte meg gyermektáborát a Duna Dog Center Alapítvány: a szervezet bevallott célja, hogy már fiatal korban megismertesse a későbbi kutya tulajdonosokkal a felelős állattartással kapcsolatos fontos és hasznos tudnivalókat. Ebben a kezdeményezésben Dunaújváros önkormányzata is partner, így egyebek amellett, hogy óvodákba és általános iskolákba is ellátogatnak majd az alapítvány tagjai, egy médiakampányban is megosztják majd tudásukat, tapasztalataikat a szakértők.

Együttműködésről döntöttek az ellenzéki pártok

Együttműködésről döntöttek az ellenzéki pártok

2020. aug. 14.

Mind a 106 egyéni választókerületben közös jelölt állítására készülnek az ellenzéki pártok a 2022-es országgyűlési választáson.

DSTV | Jó volt a termés a környéken

DSTV | Jó volt a termés a környéken

2020. aug. 14.

Az országos tendenciával szemben kifejezetten jó minőséget és mennyiséget hoztak a Dunaújváros határában fekvő gabonaföldek - mondta el Márkli János, a Pentele Mezőgazdasági Zrt. ügyvezetője. Hozzátette: a betakarítás után szinte azonnal értékesíteni is tudták a búzát.

DSTV | Szükségszerű lépések

DSTV | Szükségszerű lépések

2020. aug. 13.

A felhalmozódott hulladék miatt a rendszeres takarítás mellett rendkívüli tisztításra is szükség volt a Városháza téri szökőkútban. A DVG. Zrt. szakembereinek a szivattyút is ki kellett cserélnie. Mezei Zsolt alpolgármester elmondta: a jelentős költségekkel járó munkálatok megelőzhetőek lennének, amennyiben a szökőkutat teleszemetelő polgárok több felelősséget mutatnának.

Táblákkal a kerékpárosok védelméért

Táblákkal a kerékpárosok védelméért

2020. aug. 13.

Másfél méter távolság közúton is – új közlekedési táblák kerülnek ki a kerékpárosok védelmében.

Rászoruló iskolásoknak gyűjt pénzt az Ökumenikus Segélyszervezet

Rászoruló iskolásoknak gyűjt pénzt az Ökumenikus Segélyszervezet

2020. aug. 13.

Iskolakezdés együtt! címmel kilencedik alkalommal hirdet országos pénzadománygyűjtést az Ökumenikus Segélyszervezet nehéz helyzetben lévő gyerekek beiskolázásának támogatására. Ebben az évben a koronavírus-járvány miatt kétezer gyerek iskolatáskáját szeretné megtölteni a segélyszervezet.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: újra zenélt a cukrászda

  2. Két vereség a megyei rivális ellen

  3. Megállíthatatlanul terjed a netes csalás

  4. Miért népszerű a scrapbookozás?

  5. Egri előny a negyeddöntőben

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: újra zenélt a cukrászda

DSTV: újra zenélt a cukrászda

Embedded thumbnail for DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

Embedded thumbnail for DSTV: harmadjára is nagy siker

DSTV: harmadjára is nagy siker

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  5. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő