Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 24. Ádám, Éva
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Keserű győzelem az MTK ellen

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
MTK
felkészülés

facebook megosztás

spigott - 2017. dec. 21., 19:45

Kétgólos sikert aratott az MTK elleni felkészülési mérkőzésen a DKKA női kézilabda csapata, ám a találkozó sajnos egy súlyosnak tűnő sérülés miatt maradt emlékezetes.

Hosszú idő után újra edzőmérkőzést játszott ma este a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese, mely az MTK elleni hazai találkozón igyekezett tovább csiszolni játékát. A találkozót azonban a fővárosiak kezdték lényegesen élesebben, a mieinken nagyon látszódott, hogy régóta nem játszottak meccset, s ugyan az 5. percben még 4-3-ra György László tanítványai vezettek, a folytatásban már csak üldözték ellenfelüket. Köszönhetően leginkább annak, hogy sem a támadójáték, sem a védekezés nem működött a félidő nagyobbik részében, s ezt könyörtelenül kihasználta a fővárosi alakulat, mely előbb kettő, majd négy találattal lépett meg együttesünktől (6-10).

A játékrész utolsó tíz percére azonban elől és hátul is feljavult a Kohász játékosainak teljesítménye, felállt fal ellen és indításokból is jöttek a remélt gólok, így a szünetre már 16-16-os döntetlennel vonultak a felek. A térfélcserét követően ismét valamivel jobban kezdtek a vendégek, s meg is léptek újra két góllal, ám ennél lényegesen fájdalmasabb volt az, hogy a 38. percben Bouti Fruzsina egy ártalmatlannak tűnő helyzetben súlyosnak tűnő térdsérülést szenvedett. A fiatal irányítót ölben kellett levinni a pályáról, holnap tüzetes vizsgálat vár rá, de sajnos nagy a valószínűsége, hogy az utóbbi időben egyre jobb formát nyújtó játékosra hosszú ideig nem számíthat együttesünk.

A játék újrakezdését követően a Kohász rendezte előbb sorait, Szekerczés, Monori és Kovács góljaival, valamint vártok védéseivel fordította meg az állást, s feljavuló védekezésének is köszönhetően az 50. percben négy találattal elhúzott ellenfelétől (24-20). A mérkőzés hajrájában mindkét csapat sokat hibázott, s bár az utolsó percekben az MTK valamivel pontosabbnak bizonyult, hátrányát már nem tudta ledolgozni, így a Kohász 27-25-ös győzelmével ért véget a mérkőzés.

György László vezetőedző: - Látszott rajtunk, hogy hosszú ideje nem játszottunk mérkőzést, az első félidő nagyobbik részében nagyon sok hibával játszottunk, de annak azért örültem, hogy feljavuló védekezésünknek is köszönhetően végül tetemes hátrányból fordítva tudtuk megnyerni a mérkőzést.

DKKA – MTK 27-25 (16-16)

DKKA: Oguntoye – Klujber 1, Szekerczés 5, Cifra, Micijevic 5, Szalai 2, Kazai 2. Csere: Vártok (kapus), Monori 6, Takács D. 1, Kovács 4, Bouti, Nick 1, Molnár, Dombi. Vezetőedző. György László.

A rovat további hírei: Sport

Fiatal kanadai bekk az Acélbikáknál

Fiatal kanadai bekk az Acélbikáknál

2025. szep. 02.

Ponterős hátvéddel erősítették meg keretüket a Dunaújvárosi Acélbikák felnőtt jégkorongozói.

Biztosan tovább a kupában

Biztosan tovább a kupában

2025. szep. 01.

Nagyon sima, hétgólos győzelemmel jutott tovább a Nagykanizsa gárdáján a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata a Simple Női Kupa harmadik fordulójában.

Kiütötte mumusát a DFC

Kiütötte mumusát a DFC

2025. szep. 01.

A második félidőben három gólt szerezve aratott nagyon sima győzelmet Iváncsán a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap este.

Budapest Félmaraton: 115 ország futói a rajtnál

Budapest Félmaraton: 115 ország futói a rajtnál

2025. aug. 31.

Az eddigi legnépesebb külföldi mezőny indul a 40. Wizz Air Budapest Félmaratonon szeptember 7-én.

DSTV: hamarosan élesben játszhatnak

DSTV: hamarosan élesben játszhatnak

2025. aug. 30.

Győzelmekkel zárta utolsó két nyári felkészülési mérkőzését a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt női együttese, melynek edzője, Zubai Gábor szerint sikerült elvégezniük azt a munkát az elmúlt hetekben, amit elterveztek, s már nagyon várják a bajnoki rajtot is. Hangkép.

Bajnoki és kupafeladatok előtt a focisták

Bajnoki és kupafeladatok előtt a focisták

2025. aug. 30.

A Dunaújváros FC női labdarúgói hazai pályán, míg a férfiak Iváncsán folytatják a Magyar Kupa és a bajnoki harmadosztály küzdelmeit vasárnap.

DSTV: idén is focival ünnepeltek

DSTV: idén is focival ünnepeltek

2025. aug. 29.

Idén is sokan voltak augusztus 20-án, akik az államalapítás ünnepe mellett a sport mellett is letették a voksukat. Jól sikerült az Augusztális Focikupa a DLSZ szervezésében. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  2. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

  3. Hatékony kéztörlés a munkahelyeken

  4. Focival készültek az ünnepekre

  5. DSTV: jótékonyság a Restiben

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: jótékonyság a Restiben

DSTV: jótékonyság a Restiben

Embedded thumbnail for A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

Embedded thumbnail for DKIK: új titkár az iparkamaránál

DKIK: új titkár az iparkamaránál

Top hírek

  1. Bréking: lakástűz a Hold utcában – a mentőket is bevetették (FRISSÍTVE)

  2. Hármas karambol, útlezárás a 6-oson

  3. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  4. Korlát teszi biztonságosabbá a közlekedést

  5. Rablás miatt tartóztatták le a buszmegállók üvegtörőjét

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő