Van egy nap az évben, amikor a csöndre, nyugalomra vágyó ember sem várja el, hogy szomszédai hang nélkül töltsék az éjszakát. Nem úgy Ligday plébános úr! Szerinte az évbúcsúztató igenis eltelhet némaságban.
Persze Isten említett szolgája már régóta csak a mennyekben rendelhet el tilalmat, de ott amúgy is a méltóságos csönd uralkodik. A példa nélküli esetet tavaly év végén már megemlítettem, de úgy vélem, nem árt elégszer emlékeztetni a mulatni vágyókat a tragikus történésre: arra, hogy a pentelei katolikusok lelkipásztora százhat évvel ezelőtt elérte, hogy rendeletileg akadályozzák meg a falubeliek közös szórakozását. A Függetlenségi és 48-as Kossuth Kör 1911-ben gyanútlanul meghirdette az óévbúcsúztató táncmulatságot, mert hát zene és tánc, meg persze ital nélkül a szilveszter nem is szilveszter.
A közönség izgalommal várta a nagy eseményt. Nem számítottak a kissé túlbuzgó plébános ellenakciójára. Ligday Károly ugyanis, féltve az egyházi ünnepek és az aktuális lelkigyakorlat háborítatlan megtartását, a vármegye főispánjához, gróf Széchényi Viktorhoz fordult, hogy a szilveszteri táncestet tiltsa be. Ahogy írta:
„Én, mint r. k. plébános teljes erőmmel tiltakozom az ellen, és pedig két okból: 1. A katolikus anyaszentegyház advent 1-ső vasárnapjától három király[ok] ünnepéig minden nyilvános és zajos mulatságot tilt, mert ez az idő a bűnbánatra és Istennel való kibékülésre van rendelve – ez a nyilvános mulatság tiltott időre esik. 2. Minthogy 1911. év dec. 31. d. e. ½ 10 órakor kezdődik a szent Missio és 8 napig fog tartani – a nép e 8 napon át reggel s délután, tehát egész napon át lelkigyakorlatokat fog tartani – én ez által a népet áhítatra, jámborságra és nemes erkölcsök gyakorlására akarom buzdítani, Isteni és világi törvények megtartására szorítani. Márpedig a zajos-tiltott időben tartandó mulatság alkalom a törvények és erkölcsök lábbal való tiprására, és ha a világi hatóság engem e magasztos cél elérésében nem fog segíteni, hanem inkább engedékenységével ellenem cselekedni, akkor a hazát és közerkölcsösséget a szavam nem fogja védelmezni.”
Nyitókép és belső fotó: Foretepan
A levél záró szakaszában még egy infernális példázatot is olvashatni: „… cholera időben, hogy a nép egészsége csorbát ne szenvedjen, minden csoportosulás szigorúan tiltva volt – e zajos mulatság cholerát jelent az általam már két hét óta kihirdetett lelki szent gyakorlatok idején.” A jámbor pap azért egy kiskaput kinyitott a mulatni vágyók előtt: azt javasolta a főispánnak, hogy a nyilvános mulatságot tetesse át a következő vasárnapra, vagy 1912. január 7-ére. Arról nincs hír, hogy a későbbre száműzött táncest megtörtént-e, nagy kérdés, hogy a lelki koleravész hallatán vajon lett volna-e még kedve bárkinek mulatozni. A kérelemmel mind a főispán, mind a járási főszolgabíró egyetértett, így 1911-ben Pentelén a szilveszterezés betiltatott.
Ilyen dolgok persze ma nem történhetnek; ám mert a féktelen mulatozásnak van ma is elég híve, elrettentésül álljon itt a Váci Hírlap egyik 1895-ös írásából vett példázat bizonyos Vilcsek Pepiről, akinek életét a mértéktelen alkoholfogyasztás vezette katasztrófához: „Hogy azután a sors szele beléje akadt, kergette tüskön-bokrokon keresztül. Megágyazott neki az útszéli árok pandalaiban és terített asztalul a szemétdombok hulladékait nyújtotta neki. Így bukott el szegény Pepi sok gondatlan magyar anyák és apák keserves okulására. Vajha tanulnának szomorú sorsán!”
Végül, ellenpéldaként, idézzünk fel egy másik szomorú történetet, amely azt mutatja, hogy a szokásos italmennyiségtől való megvonás milyen katasztrófához vezethet.
Mielőtt bárki azon szörnyülködne, hogy tréfát csinálok egy tragikus esetből, megnyugtatok mindenkit: ha nem is szilveszteri, de bolondok-napi álhírként jelent meg az egykori újságban a sosem volt Sukh János meg nem történt halálesete…
