Városunkban is garázdálkodott a szlovák csaló

doszerk - 2017. december 6. 17:14

Vádemelési javaslattal befejezték a nyomozást egy szlovák férfi ellen, aki huszonöt magyar városban, csaknem száz esetben összesen 34,5 millió forintot lopott idős emberektől - tájékoztatta a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szerdán az MTI-t.

Dobó Dénes elmondta: a Debreceni Rendőrkapitányság nyolcvanhét kifosztás, négy lopás, kétrendbeli készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés, valamint közokirat-hamisítás miatt folytatott több mint egyéves nyomozást J. Balaz szlovák állampolgár ellen.

Március 6-án Győrben fogták el a gyanúsítottat, akiről kiderült, hogy 2015 januárjától csaknem száz kifosztást, illetve lopást követett el. Debrecenen kívül Budapesten, Cegléden, Dunaújvárosban, Egerben, Győrben, Gyulán, Kaposváron, Kecskeméten, Miskolcon, Nagykanizsán, Nyíregyházán, Pécsett, Sátoraljaújhelyen, Siófokon, Sopronban, Szegeden, Szekszárdon, Székesfehérváron, Szolnokon, Szombathelyen, Tatabányán, Vácon, Veszprémben és Zalaegerszegen követett el bűncselekményeket a 45 éves, magyarul tökéletesen beszélő férfi. Általában közüzemi szolgáltató munkatársának kiadva magát jutott be idős emberek lakásába a megnyerő modorú, határozott fellépésű férfi. Nagy címletű pénz váltására hivatkozott, közben kifigyelte, honnan veszik elő a házigazdák a pénzt, majd elterelte a figyelmüket és ellopta értékeiket.

Az okozott kár megtérülése érdekében a magyar rendőrök felvették a kapcsolatot szlovák kollégáikkal; kiderült, hogy a férfi a lopott pénzt jórészt luxusutazásokra és rulettezésre költötte. A debreceni nyomozók júniusban fejezték be a helyszíni kihallgatásokat a huszonöt városban, ahol a férfi sorra megmutatta, hogyan követte el tetteit. A rendőrség a nyomozati anyagokat vádemelési javaslattal a napokban adta az ügyészségnek - közölte Dobó Dénes.

-MTI-

A rovat további hírei: Sziréna

Késsel féltett szerelmet a fenyegetőző lovag...

Késsel féltett szerelmet a fenyegetőző lovag...

2024. jún. 18.

... csakhogy a lovagok kora már a múlté – felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt emeltek vádat ellene. Ráadásul előtte ütött is, előbb egyszer, aztán még kétszer, értesült a DO.

Itt az idei év első hőségriasztása –  és rögtön a legmagasabb!

Itt az idei év első hőségriasztása – és rögtön a legmagasabb!

2024. jún. 18.

Harmadfokú hőségriasztás lép életbe szerdától szombaton éjfélig, áll a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ, valamint a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közös közleményében. F O L Y A D É K B E V I T E L!!!

Egy nap alatt két veszélyhelyzet az élményfürdőben

Egy nap alatt két veszélyhelyzet az élményfürdőben

2024. jún. 16.

Két rendkívüli esemény történt a dunaújvárosi rekreációs bázison szombaton – délután egy kamaszt kellett kimenteni, kora este egy idősebb hölgy lett rosszul. A gyors beavatkozás életet mentett mindkét esetben, nagy köszönet jár minden segítőnek.

Gyilkossági kísérlet miatt nyomoznak

Gyilkossági kísérlet miatt nyomoznak

2024. jún. 12.

Több szúrással vett elégtételt volt felesége élettársán az 54 éves gyanúsított Beloianniszban még múlt csütörtökön. A megtámadott férfi súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, értesült a DO.

Földrengés volt a város közelében

Földrengés volt a város közelében

2024. jún. 09.

2,6-os magnitúdójú rengést észleltek tegnap este 19.29-kor, károkról nem érkezett bejelentés a katasztrófavédelemhez.

Sok szakma munkáit vállalta, de csak egy téren jeleskedett

Sok szakma munkáit vállalta, de csak egy téren jeleskedett

2024. jún. 07.

A szakemberhiányból fakadó piaci rést találta meg az a férfi, akivel szemben 33 rendbeli csalás elkövetése miatt folytatnak büntetőeljárást a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság nyomozói. Nagy mester – csalásban!

DSTV: lépcsős bevetésen a lánglovagok

DSTV: lépcsős bevetésen a lánglovagok

2024. jún. 05.

Tíz emeletnyi lépcső várt a versenyzőkre a tűzoltók immár hagyományos lépcsőfutó versenyén, derül ki a DSTV összegzéséből. A Duna-parti erőpróba ezúttal is nagy sikert aratott a verseny vendégei körében – népes szurkolói kör biztatta a lánglovagokat. Hangkép.