A Harmadik Ember

2018. január 28. (vasárnap) 8:59 - Várkonyi Balázs

Nanga Parbat – a Végzet Hegye. A Himalája nyugati vonulatának egyik legfélelmetesebb magaslata. Már áldozatok jelölték a korábbi kísérletek kudarcait, amikor 1970-ben a XX. század egyik legnagyobb alpinistája, a Dél-Tirolban született hegymászólegenda, Reinhold Messner is nekivágott.

Hárman voltak, testvére, Günther is követte – bár ne tette volna: a sikeres csúcstámadás után, már visszaútban őt lavina sodorta el. És, ez a legmegdöbbentőbb, a magashegyi víziók gyötörte, valóságtudatát vesztett Reinhold sokáig észre sem vette, hogy Günther nincs mellette. Ám amint ráébredt, visszafordult, és keresni kezdte testvérét. Már hiába…

A lelki traumán úgy-ahogy túljutva ismét a hegyek felé fordult. És jószerével mindent elért: ő volt az első, aki oxigénpalack és utánpótlás nélkül mászta meg a világ valamennyi nyolcezer méter feletti csúcsát, aki gyalog kelt át az Antarktiszon és Grönlandon, aki megjárta a Takla- Makán sivatagot – de mindent elhomályosító örök emlékként a Végzet Hegye maradt, a torokszorító élménnyel, a tragédiával együtt. Vagy éppen azért: győzni, egyszersmind veszíteni, és mindezt feldolgozni, ez a nagy lecke. Úgy mondta: ott ő is „meghalt”. Aztán valahogy mégis túlélte…

Élete másik megrendítő élménye 1980-ban érte. Augusztus huszadika volt. Akkor indult a Mount Everest, másként a Csomolungma néven ismert hegyóriás meghódítására. A tengerszinttől számított 8848 méterével ez a Föld legmagasabb pontja. Reinhold Messner elindul. Mászik, küzd, halad, de ereje egyre fogy. A csúcstámadás előtt Messner már teljesen kimerült. Teljesítőképessége határán van. A végső tartalékait mozgósítja. És felér! Úgy, ahogy még soha senki: minden segítség híján, magányosan, oxigénpalack nélkül. Csúcshódítása példátlan teljesítmény.

Később elmesél valami hátborzongatót. Küzd a hóval, faggyal, éhséggel, érzi, ennie kell, elveszik másként. Próbál havat olvasztani, de ez a máskor egyszerű művelet most ereje híján nem sikerül. Ekkor olasz szót hall, valaki mondja neki: Folytasd a főzést. Messner szót fogad. Minden erejét összeszedi. Előkotorja a szárított húst, megfelezi. Nyújtaná a társának, de döbbenten látja: ott nincs senki! Hát persze, hogy lenne, hisz egyedül van. A vízióból erőt merít. Eszik, majd maradék energiáját mozgósítva folytatja útját. És mint tudjuk, győz.

A szakirodalom ezt a látomást úgy nevezi: a Harmadik Ember jelenség. Amikor egy magányos küzdő eljut a reménytelenség állapotáig, belső hangot hall. És ez a hang nem mindig jó szándékú. A szlovén Tomazin 1987-ben egy mászás után lefelé tart, s elszakad társaitól. Megjelenik képzeletében a Harmadik Ember, és egy kiszögellésnél azt tanácsolja, hogy ugorjon. Tomazin kétkedni kezd, egy kisebb magasságnál próbát tesz, és rájön, hamis volt a tanács. Nem ugrott. Aztán szerencsésen leért.

Én nem vagyok hegymászó, a szokásos életküzdelmeket vívom, mint más. De nekem is megvan a „Harmadik Emberem”. Nem is egy: őseim, valamennyien. És nem arra tanítanak, hogy „ugorj”. Arra, hogy tegyem a dolgomat.

A rovat további hírei: Napraszóló

CB 40 19, a csodaautó

CB 40 19, a csodaautó

2019. március 16. (szombat)

Állt a haverjával a vadonatúj Moszkvics mellett, ragyogott rajta a nap. Milyen színű lehet? Nem kérdezte meg, titkolta, hogy színtévesztő, különösképp azóta, hogy az újságban olvasott egy hirdetést: Középkorú asszony férjhez menne… „Kis testi hibával” jeligére a Kiadóba. Úgy hitte, a színtévesztés is „kis testi hiba”, így nem beszélt róla. Biztosan világoskék a kocsi, gondolta, és lezárta magában a színkérdést. Amúgy is sokkal jobban izgatta, hogy az autóba bele kéne ülni.

Rangon aluli…

Rangon aluli…

2019. március 10. (vasárnap)

Ötvenes férfi támaszkodik az autójára, telefonál. Feltűnően ideges, mindegyre az órájára pillant. Látom, a bal első gumi lapos. Van pótkerék? Hogyne lenne! – válaszol önérzetesen. Ajánlkozom, szívesen segítek, hiszen ismerősök vagyunk, ez a legkevesebb. Á, nem, köszöni, van ember, majd „az” megcsinálja. Megyek a dolgomra.

„Aranyláz” Újvárosban

„Aranyláz” Újvárosban

2019. március 03. (vasárnap)

1951. május elseje. Munkásünnep Pentelén, felvonulással, utcanévadóval, házavatóval. A hivatalosságok, a fővárosi protokollvendégek megcsodálják a semmiből kinőtt utcát – persze, hogy a Május 1. nevet kapja –, majd az ünnepség végeztével hazamennek. És a frissen átadott épületek egy részében másnap nem a beköltöző családok jelennek meg, hanem munkásbrigádok. Hogy befejezzék azt, amit az ünnepélyes avatóig nem sikerült.

1859: a pentelei világjáró hazatér

1859: a pentelei világjáró hazatér

2019. február 25. (hétfő)

Barkóczi Rosty Pál, az ifjú nemes önszántából tán sosem hagyta volna el Magyarországot. De az 1848-49-es szabadságharc katonájának, a Károlyi-huszárezred kapitányának nem volt más választása: a világosi fegyverletétel után börtön várt volna rá, így menekülnie kellett. Sógora, a tudós Trefort Ágoston, a későbbi vallás- és közoktatásügyi miniszter segítségével emigrált.

A „jégtörőnek” nem akadt dolga

A „jégtörőnek” nem akadt dolga

2019. február 24. (vasárnap)

Mátyással nincs szerencsénk, lehet, hogy komisz idő vár ránk, már hogyha beválik a népi regula. Mert a régi időjósok úgy tartották, ha Mátyás jeget talál, töri, ha nem talál, csinál. Vagyis még hidegebb napok várhatóak.

Mozi, filmszakadásig

Mozi, filmszakadásig

2019. február 24. (vasárnap)

Még hogy rossz emlék! Hogy is lenne az egy mozi, ami sokaknak ifjúságélmény, a meghitt együttlétet emléke a kedvessel, szigorúan a hátsó sorban, kerüljön a jegy, amibe kerül, de ott, a félhomályban összebújva, jaj, Istenem! Szép volt.

Hogy hívnak, kis boxos?

Hogy hívnak, kis boxos?

2019. február 16. (szombat)

Borsós. Borzas. Ebes. Elep. Kócs. Kormópuszta – mintha leckét mondana fel, úgy sorolja a hortobágyi gazdaságok nevét, tizenkettőt, ahová az ötvenes években kitelepített családok kerültek, kényszermunkára. És most telefonon invitál: készül az egykori száműzetése színhelyére, tartsak vele, hisz már kétszer együtt mentünk. Majd meglátjuk, mondom neki, hogy időt nyerjek.