A Harmadik Ember

2018. január 28. (vasárnap) 8:59 - Várkonyi Balázs

Nanga Parbat – a Végzet Hegye. A Himalája nyugati vonulatának egyik legfélelmetesebb magaslata. Már áldozatok jelölték a korábbi kísérletek kudarcait, amikor 1970-ben a XX. század egyik legnagyobb alpinistája, a Dél-Tirolban született hegymászólegenda, Reinhold Messner is nekivágott.

Hárman voltak, testvére, Günther is követte – bár ne tette volna: a sikeres csúcstámadás után, már visszaútban őt lavina sodorta el. És, ez a legmegdöbbentőbb, a magashegyi víziók gyötörte, valóságtudatát vesztett Reinhold sokáig észre sem vette, hogy Günther nincs mellette. Ám amint ráébredt, visszafordult, és keresni kezdte testvérét. Már hiába…

A lelki traumán úgy-ahogy túljutva ismét a hegyek felé fordult. És jószerével mindent elért: ő volt az első, aki oxigénpalack és utánpótlás nélkül mászta meg a világ valamennyi nyolcezer méter feletti csúcsát, aki gyalog kelt át az Antarktiszon és Grönlandon, aki megjárta a Takla- Makán sivatagot – de mindent elhomályosító örök emlékként a Végzet Hegye maradt, a torokszorító élménnyel, a tragédiával együtt. Vagy éppen azért: győzni, egyszersmind veszíteni, és mindezt feldolgozni, ez a nagy lecke. Úgy mondta: ott ő is „meghalt”. Aztán valahogy mégis túlélte…

Élete másik megrendítő élménye 1980-ban érte. Augusztus huszadika volt. Akkor indult a Mount Everest, másként a Csomolungma néven ismert hegyóriás meghódítására. A tengerszinttől számított 8848 méterével ez a Föld legmagasabb pontja. Reinhold Messner elindul. Mászik, küzd, halad, de ereje egyre fogy. A csúcstámadás előtt Messner már teljesen kimerült. Teljesítőképessége határán van. A végső tartalékait mozgósítja. És felér! Úgy, ahogy még soha senki: minden segítség híján, magányosan, oxigénpalack nélkül. Csúcshódítása példátlan teljesítmény.

Később elmesél valami hátborzongatót. Küzd a hóval, faggyal, éhséggel, érzi, ennie kell, elveszik másként. Próbál havat olvasztani, de ez a máskor egyszerű művelet most ereje híján nem sikerül. Ekkor olasz szót hall, valaki mondja neki: Folytasd a főzést. Messner szót fogad. Minden erejét összeszedi. Előkotorja a szárított húst, megfelezi. Nyújtaná a társának, de döbbenten látja: ott nincs senki! Hát persze, hogy lenne, hisz egyedül van. A vízióból erőt merít. Eszik, majd maradék energiáját mozgósítva folytatja útját. És mint tudjuk, győz.

A szakirodalom ezt a látomást úgy nevezi: a Harmadik Ember jelenség. Amikor egy magányos küzdő eljut a reménytelenség állapotáig, belső hangot hall. És ez a hang nem mindig jó szándékú. A szlovén Tomazin 1987-ben egy mászás után lefelé tart, s elszakad társaitól. Megjelenik képzeletében a Harmadik Ember, és egy kiszögellésnél azt tanácsolja, hogy ugorjon. Tomazin kétkedni kezd, egy kisebb magasságnál próbát tesz, és rájön, hamis volt a tanács. Nem ugrott. Aztán szerencsésen leért.

Én nem vagyok hegymászó, a szokásos életküzdelmeket vívom, mint más. De nekem is megvan a „Harmadik Emberem”. Nem is egy: őseim, valamennyien. És nem arra tanítanak, hogy „ugorj”. Arra, hogy tegyem a dolgomat.

A rovat további hírei: Napraszóló

Szántani, hegynek fölfele

Szántani, hegynek fölfele

2018. szeptember 23. (vasárnap)

Hófehér fal, nagy, tiszta felületek, kevés fölaggatott dísz. Feszület – hát persze, egy szerzetes szobájában vagyunk –, aztán két szakrális jelkép, egy festmény, Madonna a kisdeddel. És még valami: fekete-fehér fotó, dombhajlatot látni, a domb élén szántó parasztember. Hegynek fölfelé szánt. Jelkép ez, tán hivatásának jelképe is? – kérdezem a pátert.

Egy korszak mintaembere

Egy korszak mintaembere

2018. szeptember 16. (vasárnap)

Könyvet lapozok. Önvallomás. Életútkrónika. Egy emlék a gyermekkorból: „Apám szabósegéd volt a Neumann cégnél, édesanyám varrónő. Szoba-konyhás lakásban laktunk a Józsefváros szívében, a Mária Terézia téren. Első emlékképeimen anyámat látom. Hallom a varrógép finom zúgását, amelynek a hangjára reggel felébredtünk, este pedig álomba duruzsolt bennünket. A poros térre is emlékszem, ott még az akácfák is fulladoztak a porban. Magas templomtornyot is látok, aminek hegye az égig ért.”

Olvasás, életre-halálra

Olvasás, életre-halálra

2018. szeptember 08. (szombat)

Kelj fel, régen szántanak; Csépeltél-e vetésre? Aki e kétsoros intelmet Szent Mihály havi ajánlásként a szántóvetőknek megfogalmazta, a XVI. század különös figurája volt. Újfaluból, a mai Esztergom pereméről indult a nagyvilágba. Krakkóba tartott, a földkerekség egyik legrégibb egyetemére, amely már két évszázada működött. Beiratkozott.

Emberi erőforrás

Emberi erőforrás

2018. szeptember 01. (szombat)

Vándoriskola. Vajon mond-e még valakinek ez a szó bármi is? Tán azoknak, akik Földvárypusztán tanultak ilyenben. De ők, ha még meg is vannak, nyolcvan év fölött lehetnek. Mert hetvenkét éve, 1946-ban nyílott meg a vándoriskola. Kényszerből.

Nyár, orkán, jóvátétel…

Nyár, orkán, jóvátétel…

2018. augusztus 25. (szombat)

Alattomosan közelített a vihar. Csak az utolsó pillanatban észlelték, úgy csapott le, váratlanul, hogy megrémülni se volt idejük. Az erdő felől tört a tanyára. Vitt mindent, ami az útjában állt: földre fektette a már amúgy is megroggyant villanykarót, elsodorta a támoszlopot, fölborította a szénabálát, aztán módszeresen szét is szedte.

Bandika a sámlin

Bandika a sámlin

2018. augusztus 19. (vasárnap)

Északi szélesség 47 fok 30 perc 40 másodperc, keleti hosszúság 19 fok 5 perc 15 másodperc: semmi rébusz, ezek egy amúgy jelentéktelen pesti hely földrajzi koordinátái. Aki rákeres a térképen, a Városliget egy csupasz dombját leli. Földhalomként valóban jelentéktelen. És mégsem.

István, a király – a „nemzeti minimum” kifejezője

István, a király – a „nemzeti minimum” kifejezője

2018. augusztus 18. (szombat)

1983. augusztus 18-a: mérföldkő zene- és színháztörténetünkben. Harmincöt éve azon a napon a budapesti városligetben, a Királydombon lezajlott az első magyar történelmi tárgyú rockopera, az István a király ősbemutatója. Szörényi Levente és Bródy János műve fergeteges sikert aratott.