Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 23. Viktória
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Edzésnek jó volt

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
Kecskemét
felkészülés

facebook megosztás

spigott - 2018. jan. 25., 19:13

Hatgólos, 32-26-os sikert aratott a Kecskemét elleni felkészülési mérkőzésen a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata.

Fontos bajnokit játszik szombaton este negyed kilenctől a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia, mely a Vác elleni hazai találkozóra készülve látta vendégül ma délután fél öttől a Kecskemét együttesét.
A mérkőzésen igyekezett mindenkinek lehetőséget adni György László vezetőedző, aki elsősorban azt remélte a mai gyakorlástól, hogy támadásban és védekezésben is sikerül pontosítania játékán együttesének a békéscsabai kupameccshez képest. Nos, a mérkőzés elején még érezhető volt a mieinken a kupafiaskó hatása, a támadás még úgy-ahogy, a védekezés azonban nem igazán akart összeállni, így a 10. percben 6-4-re a vendégek vezettek.

A folytatásban azért egyre inkább felpörgött a Kohász is, mely Szekerczés, Kazai és Monori találataival fordította meg az állást, majd lépett el három-négy góllal ellenfelétől (13-9). A félidő hajrájában több lehetősége is volt együttesünknek arra, hogy még jobban elhúzzon a kecskemétiektől, de rendre jött egy kihagyott ziccer, egy eladott labda, így a szünetre 18-15-ös állással vonultak a felek.
A térfélcserét követően szinte sort cserélt György László, így Kovács, Szalai, Klujber és Molnár is lehetőséget kapott a játékra. A Kohász kézilabdázói közül az első tíz percben jobbára Monori remekelt, sorozatban szerezte találatait a fiatal átlövő, így ismét nőni kezdett a két gárda közti különbség (24-19).

Együttesünk biztosan tartotta előnyét sőt, mikor Kovács is bekapcsolódott a gólgyártásba, már héttel állt jobban a Kohász, s ugyan a hajrában több ziccert, valamint két büntetőt is kihagytak a hazaiak, így is biztos, 32-26-os győzelmet arattak. Mint azt György László vezetőedző a meccs után elmondta, a célját elérte a mérkőzés, mindenkinek lehetőséget tudott adni, remélhetőleg kijátszották magukból a lányok a Békéscsaba elleni kupabúcsú csalódottságát is, de pihenésre nincs idő, s készülnek tovább a szombat este negyed kilenckor kezdődő Vác elleni hazai bajnokira.

DKKA – Kecskemét 32-26 (18-15)

DKKA. Oguntoye – Grosch 3, Szekerczés 5, Bulath 2, Dombi 1, Micijevic 2, Kazai 2. Csere: Tomasevics (kapus), Cifra, Monori 6, Takács D. 1, Szalai 2, Kovács 4, Klujber 1, Molnár 3, Nick. Vezetőedző: György László.

A rovat további hírei: Sport

Két harmadig volt esélye a DAB-nak

Két harmadig volt esélye a DAB-nak

2025. okt. 18.

Háromgólos vereséget szenvedtek a DAB jégkorongozói a DVTK otthonában lejátszott találkozón az Erste Liga péntek esti fordulójában.

Kialakult a négyes döntő mezőnye

Kialakult a négyes döntő mezőnye

2025. okt. 17.

A BVSC ellen juthat be a Magyar Kupa idei kiírásának fináléba a DFVE női vízilabda csapata.

DSTV: szép eredmények a DKSE Kupán

DSTV: szép eredmények a DKSE Kupán

2025. okt. 17.

A tornászok sem unatkoztak a közelmúltban – a fiúk után a lányok is a szőnyegre léptek. Remek eredmények születtek a hétvégi DKSE Kupán, melyen ismét kitettek magukért a hazaiak fiatal versenyzői. Hangkép.

Nehéz csaták idegenben

Nehéz csaták idegenben

2025. okt. 17.

Huszonnégy órán belül két találkozó vár az Erste Ligában a DAB jégkorong csapatára, mely pénteken a DVTK Jegesmedvék, szombaton pedig az Újpest otthonában lép pályára.

Nem hibáztak a fiatalok

Nem hibáztak a fiatalok

2025. okt. 16.

A DFVE női vízilabdázóinak serdülő és ifjúsági együttese is sima győzelmet aratott a Fehérvár VSE elleni korosztályos bajnokin.

Szoros vereségek Mosonmagyaróváron

Szoros vereségek Mosonmagyaróváron

2025. okt. 16.

A DKKA U18-as együttese egy, az U20-as két góllal kapott ki a Mosonmagyaróvár otthonában lejátszott korosztályos bajnokin szerdán délután.

Hazai tarolás a DKSE Kupán (galériával)

Hazai tarolás a DKSE Kupán (galériával)

2025. okt. 15.

Remekül szerepeltek a DKSE versenyzői a Pap Zoltán Tornacsarnokban megrendezett utánpótlás viadalon.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

  2. Látható a fejlődés és befektetett munka

  3. Az Élesztő ajándéka

  4. Gyakori esküvői bakik

  5. A kevesebbet hibázó nyert

Videók

Embedded thumbnail for A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

Embedded thumbnail for DKIK: új titkár az iparkamaránál

DKIK: új titkár az iparkamaránál

Embedded thumbnail for DSTV: a véradókat köszöntötték

DSTV: a véradókat köszöntötték

Top hírek

  1. Bréking: lakástűz a Hold utcában – a mentőket is bevetették (FRISSÍTVE)

  2. Hármas karambol, útlezárás a 6-oson

  3. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  4. Korlát teszi biztonságosabbá a közlekedést

  5. Új kezdeményezés valósul meg Dunaújvárosban

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő