Ezúttal nem bírtak a Bikák a Jegesmedvékkel
Az Erste Liga középszakaszának első mérkőzésén a címvédő DVTK Jegesmedvék ellen léptek jégre a Dunaújvárosi Acélbikák, melyen ezúttal a hazaiak megérdemelt győzelmet arattak.
Igen hosszúra nyúlt, közel kéthetes szünet után megkezdődött az Acélbikák számára az Erste Liga középszakasza, a DVTK Jegesmedvék, vagyis a címvédők ellen. Jó iramban kezdődött meccs, melyben egyenrangú ellenfélként állták a jeget a mieink. Odnoga Mátyás előtt adódott az első igazi lehetőség, aki remekül fordult kapura, de lövését Adorján oldalra ütötte. Erre gyorsan érkezett a hazaiak válasza, melyből a vezetést is megszerezték. Korongszerzés után kettő az egyben vezette Tóth Adrián Duschek kapujára a korongot, aki szépen mozdította el egy lövő csellel kapusunkat, majd a rövid alsó sarokba terelte a korongot (1-0). A kapott találat pár percig megfogta a mieinket, melyből megint Tóth Adriánnak volt gólszerzési lehetősége, de ezúttal Duschek Dávid nem mozdult el a kapuvas mellől, és hárított. Hatalmassá vált ezután az iram, melyből a hazaiak jöttek ki jobban, akik remek kontra végén Magosi révén vették be a DAB kapuját (2-0).
A kétgólos hátrány miatt még nagyobb sebességre kellett kapcsolniuk a Bikáknak, és bátrabban kijönni a kapujuk előteréből, miközben figyelni kellett a védekezésre is. Duschek Dávid bravúrjára volt szükség a 31. percben, majd Izacky harcolt ki újabb miskolci kiállítást. Erdélyi próbálkozott távolról, de az előny ismét kimaradt, majd Duschek védte Hajós emelését. A Bikák küzdeni akarása végül eredményre vezetett. A hazai harmadban megszerzett koronggal Nagy Márk lépett ki a védők gyűrűjéből, aki nagyszerű lövéssel vette be Adorján kapuját (2-1). Még mielőtt ennek örülni lehetett volna Becze kiállítását Galanisz használta ki, aki szép összjáték végén védhetetlen bombával szerezte meg csapata harmadik gólját (3-1). Ez alaposan felpörgette a Jegesmedvéket, de Duschek több alkalommal védett nagyszerűen. A harmad utolsó percében Kulmala kétszer próbálkozhatott, akinek első lövését még védte kapusunk, de a második már utat talált a ketrecbe (4-1). A záró húsz perc elején Izacky próbálkozását védte Adorján, majd ismét a hazai tábor örülhetett, mivel Kulmala távolról vette be Duschek kapuját (5-1). Sakaris maradt teljesen egyedül kapunkkal szemben, akinek lövését Duschek úgy védte, hogy közben a korongot végleg eltűntette valahol a szerelése mélyén, melyet valószínűleg azóta is keresnek. A négygólos hátrány után is élvezetes, változatos meccset láttunk, mely időszakban mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek, a kapusok azonban mindent védtek. Emberelőnyben Hári Norbert lőtte hasba a hazai kapust, míg a másik oldalon Ritó, Galanisz, majd Sakaris hagyott ki egy-egy hatalmas ziccert. Az utolsó percekben nagy fölényben játszottak a Jegesmedvék, ennek ellenére az újváros szerzett gólt. Németh Péter tört be a kapu elé, akinek passzából Silló Arnold lőtte a csapat második gólját (5-2), ezzel lezárva az összecsapást. A mieink legközelebb január 28-án az Újpest otthonában lépnek jégre.
Fotók: acelbikak.net
DVTK Jegesmedvék - Dunaújvárosi Acélbikák 5-2 (1-0, 3-1, 1-1)
Vezették: Varjú Árpád, Kókai Márk, Kis-Király Barna, Pálkövi Botond György
DVTK Jegesmedvék: Adorján Attila - Leppanen Jarko, Kiss-Rusk Jedrick, Magosi Bálint 1, Galanisz Nikandrosz 1, Miskolczi Márk, Láda Balázs, Rantanen Anssi, Pavuk Attila, Vas János, Sakaris Peter, Vojtkó Mátyás, Joe Colin, Hajós Roland, Kulmala Rasmus 2, Tóth Adrián 1, Köllő Roland, Albert Tibor Florian, Ritó László, Berta Ákos, Tóth Gergő, Kiss Bence (kapus). Vezetőedző: Tisell Mikael
Dunaújvárosi Acélbikák: Duschek Dávid - Erdélyi Tamás, Mestyán István, Azari Zsolt, Nageler Daniel, Novotny Dominik, Orbán Attila, Skrypets Daniil, Becze Tihamér, Léránt René, Odnoga Mátyás, Hruby Gellért, Lencsés Tamás, Hári Norbert, Izacky Jakub, Turcotte Hugo, Hüffner Adrián, Tanka Lőrinc, Nagy Márk Máté 1, Németh Péter, Silló Arnold 1,
Koitmaa Villem-Henrik (kapus). Vezetőedző: Morgan Jason
A rovat további hírei: Sport
Ezüstérmes a magyar válogatott
2025. ápr. 21.
A magyar női vízilabda-válogatott a második helyen végzett a világkupa Csengtuban rendezett szuperdöntőjében: Cseh Sándor együttese a vasárnapi fináléban 13-9-re kapott ki a görög csapattól.
Két Mayer-érem Dohában
2025. ápr. 20.
Ugrásban a harmadik, gerendán az első helyen végzett Mayer Gréta a tornászok dohai világkupáján.
Így meleg lehet a bajnokság vége
2025. ápr. 20.
Kétgólos vereséget szenvedett Békéscsabán a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese, amely így mindössze egyetlen pontra került a kieső helytől.
Nagy lépés a bajnoki cím felé
2025. ápr. 19.
A bajnoki cím szempontjából sorsdöntőnek is beillő mérkőzést nyert meg a Dunaújváros FC labdarúgó csapata a Mór ellen a stadionban szombaton este.
Az olimpiai bajnok legyőzésével döntős a magyar válogatott
2025. ápr. 19.
A magyar női vízilabda-válogatott 10-8-ra nyert az olimpiai bajnok spanyol csapat ellen szombaton, ezzel bejutott a fináléba a kínai Csengtuban zajló világkupa-szuperdöntőben.
DSTV: magabiztos lövészek
2025. ápr. 19.
Mint arról már korábban beszámoltunk, a Főnix Lövész SE birtokba vette a lőteret s azóta egy nagyon jó helyszínen készülhetnek a versenyekre. Jó eredményekből nem volt hiány 2024-ben sem, az idei esztendőnek is a hasonló sikerek reményében vágtak neki a sportolók. Hangkép.
Az olimpiai ezüstérmes legyőzésével négy között a magyarok
2025. ápr. 18.
A magyar női vízilabda-válogatott 14-10-re nyert az olimpiai ezüstérmes Ausztrália ellen a világkupa szuperdöntő pénteki negyeddöntőjében, a kínai Csengtuban.