Dunaújváros Hetilap

Hajrá Magyarország, hajrá Dunaújváros!

doszerk - 2018. január 18. 19:15

Újévi köszöntő keretében tartott Évértékelő beszámolót Cserna Gábor polgármester a Bartók színházban. Beszélt a 2017-es év eredményeiről és felvázolta az idei esztendő feladatait, lehetőségeit.

Az Újévi Köszöntőt Csadi Zoltán, a Bartók Kamaraszínház igazgatóhelyettese és színésze nyitotta egy verssel, majd a Móricz iskola kórusának rövid énekes műsora következett. Ezt követően hallgathattuk meg a polgármesteri évértékelőt.

A Móricz iskola kórusa

Mint azt Cserna Gábor hangsúlyozta, Dunaújváros nem magányos sziget, megyei jogú városként nemcsak a helyi, hanem a térség és az ország gazdaságfejlesztésének motorja is kell legyen! Kiemelte, hogy a város fejlődésének előmozdításában tavaly is nagy segítségére volt dr Dorkota Lajos, Fejér megye és Dunaújváros díszpolgára és dr Galambos Dénes, térségünk országgyűlési képviselője. Egyúttal arra kérte őket, hogy a jövőben is folytassák a város érdekében végzett áldozatos munkájukat.

- Dunaújváros helyzete, vitathatatlan fejlődése hűen tükrözi a magyar országgyűlés törvényalkotó munkáját, az Orbán-kormány intézkedéseit - mondta a polgármester, felsorolva azon gazdasági eredményeket, mint például, hogy 3,8 százalékra csökkent a munkanélküliség és a gazdaság 4 százalékkal bővült.

A bérmegállapodás értelmében tovább emelkedik idén a minimálbér, a katonák, rendőrök, mentők, az egészségügyben és az állami vállalatoknál dolgozók fizetése, még többet költenek kórház- és iskolafejlesztésre. Folytatják az adócsökkentést, amelyben mind a vállalkozások, mind a magyar családok részesülnek. Sőt, a kormány meghirdette, hogy 2018 a családok éve lesz, aminek érdekében 1700 milliárd forinttal több támogatás jut a családoknak idén, mint a Fidesz-KDNP kormányzásának kezdetén, 2010-ben. Több pénz jut az oktatásra, ingyenes tankönyvprogramra, gyermekétkeztetésre. 2018-ban 572 milliárddal több jut az oktatásra, mint a baloldal által utoljára benyújtott 2010-es költségvetésben. Ezzel eléri a 2000 milliárdot a teljes oktatási rendszerre fordított éves támogatás összege.

Cserna Gábor polgármester

- A  magyar gazdaság jó pályára állt, Magyarország sikeres állam. Legyünk büszkék arra, hogy a közép-európai térség, így Magyarország az uniós átlagnál gyorsabban fejlődik, e nélkül jelentős európai bővülésről nem is beszélhetnénk. Ezt a tényt úgy szoktam megfogalmazni, hogy előttünk a város, mögöttünk a kormány. Dunaújváros talpra állását a kormány nyújtotta adósságkonszolidáció indította el, innentől van lehetőségünk saját erőből fejleszteni, pályázati források önrészét kigazdálkodni. Az elmúlt 2017-es évben önkormányzatunk célja az volt, hogy lehetőségeinkhez mérten támogassuk a helyi gazdaság fejlődését, másfelől minőségi életet tudjunk adni azoknak, akik Dunaújvárosban élnek, és azoknak is, akik kötődnek a városhoz, akikkel közösen használjuk a város oktatási, kulturális, egészségügyi vagy éppen sportinfrastruktúráját. Olyan várost, olyan lakókörnyezetet igyekszünk biztosítani Dunaújváros polgárai számára, amelyben az itt élők érzik az önkormányzat gondoskodását - fogalmazta Cserna Gábor.

Ennek tükrében mintegy másfél milliárd forint értékű beruházást, fejlesztést ismertetett a polgármester, amelyet városüzemeltetési feladatokra fordítottak a tavalyi évben, utak, járdák, közterületek felújítására, parkosításra, intézményi felújításokra.

Negyven új parkolót építettek a Kossuth utcában

Utak, járdák, parkolók, hidak, buszvárók üzemeltetésére és javítására 250 millió forintot, kátyúk javítására 27 milliót, a közvilágítás működtetésére 100 millió forintot, térfigyelő kamerák üzemeltetésére, javítására közel 7 milliót költött a város. 225 millió forintot fordítottak a közterületeink kaszálásra. 41 milliót gallyazásra, 12,5 milliót a parkok virágosítására, 3 milliót új fák telepítésére. Erdők, parkok, járdák és utak takarítására, illegális szemét összegyűjtésére 35 milliót fordított az önkormányzat – ismertette a polgármester.

Új szociális juttatást is bevezettek: a gondozási támogatással, havi 5 ezer forinttal 93 gyermek szüleinek segítettek az elmúlt évben, az újszülöttek érkezését 157 alkalommal 25 ezer forinttal támogatták.

A kultúra területén is szép évet tudhat maga mögött a város, csakúgy, mint a kulturális intézmények. A polgármester kiemelte az MMK teljesítményét, ahol 616 rendezvény várta az oda betérőket tavaly. Szólt a Bartók Kamaraszínházban folyó rendkívüli munkáról, mely a telt házas előadásokban érhető tetten. Büszkén beszélt az Intercisa Múzeumról is, melyet tavaly beválasztottak az év első öt legjobb vidéki múzeuma közé. Elismeréssel szólt a József Attila Könyvtárban folyó szakmai munkáról is, hiszen a könyvtár elérte azt, hogy a fiatal generációt a számítógép és az internet mellől becsábította a könyvek birodalmába. Kiemelte továbbá a Szent Pantaleon Kórház fejlődését, hiszen tavaly már másodszor nyertek országosan is kitüntető címet, méltatta az egyetem és a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum sikeres arculatváltását.

A nagysikerű Valahol Európában premierje a Bartókban

Cserna Gábor beszélt a városi összefogásról, mely oszágos szinten is dícsérendő és követendő példa lehet. Pecsét István, akit a város, a térség lakói és vezetői is támogattak gyógyultan térhetett haza kínai gyógykezeléséből. Mint mondta ez az összefogás azt jelenti, hogy a Dunaújvárosban és a térségben élők számára közösséghez tartozni nem csupán lehetőség, hanem egyben felelősség. Továbbá három beteg gyermeknek, a dunaújvárosi Móna Jázmin Letíciának, a daruszentmiklósi Barabás Virágnak, a mélykúti Kulcsár Violetta Hellának nyújtott segítő kezet két vállalkozó. Kezdeményezésükre egy baráti társaság a három gyermek gyógykezelésére gyűjtött össze jelentős összeget. A dunaújvárosi Letícia és Nagy Kamilla gyógyulásáért számos más dunaújvárosi kezdeményezés is indult – mondta a polgármester.

Pecsét István hazatért

Cserna Gábor arról is szólt, hogy az önkormányzat erőn felül támogatja a városi sportegyesületeket, kiemelt figyelmet fordítva az utánpótlás-nevelésre. Többek között 304 millió forint összegben biztosítanak forrást 16 egyesület számára létesítmények használatára az idei évben.

Kiemelte továbbá a nagyon sikeres Dunaújváros Kenyere programot, a kórházi jótékonysági bált, a szintén jótékonysági Fidesz bált is, melyek mind az összefogás a segíteni akarás nemes példái.

A továbbiakban a sikeres városi nagyrandezvényeket méltatta a polgármester kiemelve a Családi Hétvégét, központjában a Parázs Varázzsal, a DUDIK-ot, a Rockmaratont, az Agusztálist és az Adventi Forgatagot a Szilveszteri Utcabállal. A Dunaújvárosban és a környező településeken élők igénylik a színvonalas szabadidős programokat, várják a város hagyományos rendezvényeit, kíváncsiak az újakra - szögezte le Cserna Gábor.

Háromezren sütögettünk a Parázs Varázson

Mint azt a polgármester elmondta, vannak olyan nagyszabású fejlesztések, amelyeket az önkormányzat önerőből nem tudna megvalósítani. Ezek a beruházások nem valósulhatnának meg kormányzati támogatás, pályázatokon elnyert forrás híján.

Számos fejlesztés az úgynevezett TOP-os támogatásból valósul meg. A Vasvári, a Petőfi és a Dózsa iskolák energetikai felújítása 826 millió forintból, „Zöld város kialakítása” 900 millió forintból, az Egyesített Szociális Intézmény Batsányi utcai és Magyar úti épületének, az Útkeresés Segítő Szolgálat épületének felújítása 165 millió forintból valósul meg. 455 millió forintból felújítjuk a Szigeti út, a Ruhagyári út, a Budai Nagy Antal út és a Dózsa György út egy újabb szakaszát, a Déli Iparterület gyűjtőútjának megépítésére 455 millió forintot juttatunk – mondta a polgármester.

A Vásvári iskola felújítása

A Modern Városok Program történelmi léptékű fejlesztést jelent, Dunaújváros számára több, mint 40 milliárd forint értékű fejlesztést tesz lehetővé.

Az élményfürdő és a Fabó Éva Sportuszoda felújítása mintegy közel ötmilliárd forintból valósul majd meg. Az élményfürdőt a tervek szerint ez májusában át is adják a nagyközönségnek. Elkezdődtek az egykori zöld SZTK épületének felújítási munkálatai is, melyet szintén még az idén átadnak, és abban megkezdi működését a Dunaújvárosi Járási Hivatal. Sportközpont épül a radari sporttelepen 657 millió forintból és a térségi víz-és szennyvízhálózat fejlesztése is megvalósul 1,2 milliárd forintból.

Ilyen lesz az egykori zöld SZTK

Áruforgalmi csomópont, logisztikai központ építésére is sor kerül a Modern Városok Program keretén belül Dunaújvárosban és Iváncsán 12 milliárd forintból. Korszerűsítik az autóbusz hálózatot, elektromos és energiatakarékos buszok állnak forgalomba 3,1 milliárd forintból, valamint új buszpályaudvar és korszerű személyforgalmi csomópont épül 2,65 milliárd forintból. A térségi úthálózatának felújítására 4 milliárd forint jut a programból. A Baracsi úti arborétum mellett oktató- és látogató központ kialakítására kerül sor 130 millió forintból. A Mondbach-kúria mögötti malom épületébe költözik az Intercisa Múzeum, a kúria felújítása 1,4 milliárd forintból valósul meg. A múzeum jelenlegi épületét pedig belvárosi szállodává alakítják 1,1 milliárd forintból. Tovább fejlesztik a Szalki-szigetet 1,1 milliárd, mag az egykori vidámparkot 439 millió forintból. A kézilabdacsarnok átalakítását a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek nyilvánította, 6 milliárd forintot biztosítva a beruházásra. A fejlesztés két ütemben, 2019 őszére készül el. Először a meglévő csarnok átépítése, a két pálya készül el a kiszolgáló helyiségekkel, majd a mostani, elavult szálloda helyén kollégium, étterem, parkoló épül. Ezzel három sikeres csapatunk kerül méltó körülmények közé, a női kézilabda, a röplabda, a futsal – mondta Cserna Gábor.

A polgármester arról is szólt, hogy 2018 a népakarat helyreállításának éve lesz Európában: idén választások lesznek Olaszországban, Luxemburgban, Lettországban és Magyarországon, Bajorországban pedig tartományi választásokat tartanak.

A választási hirdetmény (Fotó:MTI)

- Az országgyűlési választásnak nemcsak Magyarország sorsára lesz hatása, nemcsak Magyarország jövője, nemzeti léte a tét, hanem az európai politikára, az unió migrációs politikájára is befolyása lesz a voksolásnak. A migrációs válság kezelésére adott válasz nálunk ugyanúgy, mint a többi országban, meghatározza a választások kimenetelét. Tapasztaljuk, hogy egy önmagában is katasztrofális méretű és következményű tömeges bevándorlás zajlik Európába, amit a brüsszeli és a nyugat-európai elit nem tud, vagy nem akar kezelni. Nyilvánvaló, hogy az európai emberek többsége nem akar bevándorlást, míg Európa jó néhány vezetője továbbra is erőlteti a megbukott migrációs politikát, a felső korlát nélküli kvóta bevezetését. Magyarország válasza a migrációs válságra világos és változatlan. Határainkat meg kell védenünk, a migrációt meg kell állítanunk, továbbra sem kell idehozni bevándorlókat, hanem a segítséget kell odavinni, ahol arra szükség van. Mi munkaalapú gazdaságot és teljesítményelvű Európát szeretnénk, és nem akarunk újra birodalomban élni. Az áprilisi parlamenti választások tétje, hogy megvédjük mindazt, ami a mienk, amiért megdolgoztunk, amit jogos örökségként várnak tőlünk az utódaink, a kultúránkért, a hitünkért, a nyelvünkért, a szuverenitásunkért, a biztonságunkért, a családtámogatási rendszerünkért, aminél talán nincs is fontosabb kötelezettségünk. Az áprilisi választások tétje Dunaújvárosban és térségében az, hogy megvalósulhassanak azok a fejlesztések, amelyekről idáig beszéltem, amelyekért közösen megdolgoztunk- hangsúlyozta a polgármester.

A Vasas Táncegyüttes műsora

Cserna Gábor évértékelő beszéde után a Vasas Táncegyüttes műsora zárta az estét. Az Újévi Köszöntő végén pedig dr. Galambos Dénes országgyűlési képviselő mondott pohárköszöntőt a színház aulájában. Kiemelte, hogy büszke arra, hogy a városban ennyi fejlesztés valósult meg az elmúlt évben. Elmondta, hogy a város szilárd alapokon áll és a Modern Városok Program kormányzati segítségével tovább fejlődik a térséggel egyetemben. Hangsúlyozta, hogy szeretnék folytatni a megkezdett munkát és arra kérte a jelenlévőket, hogy vigyék hírét azoknak a beruházásoknak és fejlesztéseknek, melyek eddig megvalósultak a városban.

Pohárköszöntő

 

- Brousil Csaba/Molnár Emese -

 

A rovat további hírei: Közélet

Egyirányú marad a Kallós Dezső utca

Egyirányú marad a Kallós Dezső utca

2024. dec. 21.

Az egyirányúsítás szükséges lépés volt, ugyanis érzékelhető jelei vannak a Kallós Dezső utcai épületek mozgásának. Az önkormányzat a lakosság türelmét és megértését kéri a helyzetre tekintettel!

Összesen száz napelemes ledes kandelábert telepítenek a város köztereire

Összesen száz napelemes ledes kandelábert telepítenek a város köztereire

2024. dec. 20.

A sikeres közbeszerzés után már a kivitelezés szakaszába került városunkban 100 darab napelemes lámpatest kihelyezése, telepítése. A munkálatok tehát már elkezdődtek és a következő esztendő legelejére már minden tervezett helyen világítani fognak.

Rendkívüli üléssel zárta az idei évet a dunaújvárosi közgyűlés

Rendkívüli üléssel zárta az idei évet a dunaújvárosi közgyűlés

2024. dec. 19.

Nyolc téma és nyolc döntés, illetve egy megható díjátadás maradt az esztendő utolsó rendkívüli közgyűlésére most csütörtökön. Az évzáró hangulatot a Móricz iskola diákjainak kórusa által tolmácsolt dallamok tették ünnepélyessé.

Amikor és ahol tapintható a szeretet és a boldogság érzése

Amikor és ahol tapintható a szeretet és a boldogság érzése

2024. dec. 19.

Hagyományos karácsonyi műsort rendezett szerdán délelőtt a Jószolgálati Otthon Közalapítvány a Liget közi intézményében, ahová ezúttal is vendégeket hívtak, olyanokat, akik közel állnak a szervezethez és a szervezet szellemiségéhez.

Dr. Táborosi Éva kapta a Dunaújváros Egészségügyéért díjat

Dr. Táborosi Éva kapta a Dunaújváros Egészségügyéért díjat

2024. dec. 19.

Az egészségügyi szféra legrangosabb önkormányzati elismerését idén dr. Táborosi Éva érdemelte – a díjat Pintér Tamás polgármester adta át az ünnepi közgyűlés előtt a több évtizede a pályán dolgozó orvosnak. 

Összefogásból megint csillagos ötös

Összefogásból megint csillagos ötös

2024. dec. 18.

Példás összefogással valósult meg egy új játszótér az Útkeresés Segítő Szolgálat Bartók Béla utcai telephelyén. A kezdeményezés egy bátortalan telefonhívással kezdődött egy esztendővel ezelőtt, kedden délután pedig ünnepélyes keretek között át is adták.

Hagyományos karácsonyi köszöntés

Hagyományos karácsonyi köszöntés

2024. dec. 18.

A szeretet ünnepéhez közeledve is látogatást tett Szántó Péter önkormányzati képviselő a dunasori idősek otthonában. A lakókat finom süteményekkel és rövid műsorral örvendeztették meg, a gesztus minden megjelentnek megható volt.