Idén tarka lesz a naptár
2018-ban jóval több hosszú hétvégénk lesz, mint tavaly volt, igaz ezzel a szombati munkanapok száma is emelkedik. Nézzük, mikorra tervezzünk hosszabb hétvégi pihenést és mikorra egynapos kikapcsolódást és hatnapos munkahetet.
Kezdjük a munkanapok számával. 2017-ben 251 napon kellett munkába mennünk. Ez a szám idén csak eggyel lesz kevesebb, ám ebben benne van az a hat szombat is, amikor egy-egy sima hétköznapot kell ledolgoznunk a hosszú hétvégék alakulása miatt. A többnapos hétvégékből az elsőn már túl is vagyunk, hiszen január elseje idén hétfőre esett. Nézzük a többit:
- A második munkaszüneti nap március 15. lesz, ami csütörtökre esik, így a péntek pihenőnap lesz. Ezt a napot (március 16.) március 10-én kell ledolgozni. Ez tehát egy négy napos hosszú hétvége lesz.
- Március 30-ra esik Nagypéntek, április 2-ra pedig Húsvéthétfő. Mivel ezek ünnepnapok, így nem kell ledolgozni őket. Ez egy újabb négynapos hosszú hétvégét eredményez.
- Május 1-je idén keddre esik és megkapjuk az előtte levő napot is (április 30.), amit április 21-én kell ledolgoznunk. Újabb négynapos hétvége.
- Pünkösdhétfő is szünnap lesz, idén május 21-én hétfőn, tehát háromnapos lesz ez a hétvégénk.
- Aztán ugrunk egyet a naptárban augusztus 20-ra, Szent István ünnepére, ami idén hétfőre esik. Így újabb háromnapos hétvégét kapunk.
- A következő hosszabbítás október 23-a miatt lesz, ami 2018-ban keddre esik, amihez hozzácsapták az azt megelőző napot is (október 22.), amit majd október 13-án kell ledolgozni. Így egy újabb négynapos hosszú hétvégével számolhatunk.
- November 1-e, Mindenszentek napja idén csütörtökre esik. Ezért a péntek is kiadták pihenőnapnak, amit november 10-én kell majd törlesztenünk. Újabb négynapos hétvége.
- A karácsony pedig a következőképpen alakul. December 25. keddre, december 26. szerdára esik, így értelemszerűen 24-én sem kell bemenni, dolgozni. Ezt a napot december 1-jén pótoljuk be „előre”. Így a karácsonyi ünnepkör öt napon át lesz munkamentes.
A hosszú hétvégéket tekintve ilyen szerencsés évünk legutóbb 2012-ben volt. Tessék előre feljegyezni a dátumokat, hogy mikor lehet elmenni kicsit lazítani és mikor kell bemenni szombaton is melózni!
A rovat további hírei: Közélet
Ősszel sincs megállás, sok a városi munka
2025. okt. 08.
Évszaktól függetlenül folyamatosan dolgoznak a városban a GESZ munkatársai. Amikor kedvező az időjárás, pótolják a betegség miatt kivágott fákat, gallyazni kell, illetve a kiemelt területeken még az ősz kezdetén kaszálni is – van munka bőven.
30 családot segít az önkormányzat tüzelővel
2025. okt. 08.
Már ötödik éve, hogy Dunaújváros önkormányzata az Útkeresés Segítő Szolgálattal közösen tűzifával segíti a dunaújvárosi rászorulókat. Idén is 30 családot segítenek egy-egy köbméter fával, amelyet már lehet igényelni a szolgálat székhelyén.
DSTV: közösségi program a mellrák megelőzéséért
2025. okt. 08.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése a II. Figyelj rá(n)k! elnevezésű közösségi kezdeményezésről. A mellrák elleni küzdelem jegyében borult rózsaszínbe előbb a Városháza tér környéke, majd a belváros szombaton. Hangkép.
Lomtalanítás: 20 tonna a hét végi mérleg
2025. okt. 07.
Belvárosi gyűjtőpontokon folytatódott a lomtalanítás a városban múlt szombaton. Az akció ismét sikeresnek bizonyult, a városlakók összesen 20 tonna hulladéktól szabadultak meg a kezdeményezés révén.
A második születésnapját ünnepelte a LEAF kutyás kutató-mentő sportegyesület
2025. okt. 07.
Megalakulása óta egyre aktívabb és sikeresebb a LEAF kutyás kutató-mentő sportegyesület csapata. Az elmúlt hónapokban több szakmai sikernek is örülhetett a közösség, amely immáron a második születésnapját is megünnepelte a múlt hétvégén.
Szépkorúak önkormányzati köszöntése: táblás házat vonzott a Dívák pazar előadása (galériával)
2025. okt. 06.
Minden szempontból tökéletes választás volt az idősek világnapjára időzített önkormányzati előadás: szó szerint zsúfolásig telt a Bartók színházterme, vastaps köszöntötte a Dívák Produkció csodás időutazását szombaton este.
A rózsaszín szalag ereje – közös cselekvésre is buzdított a II. Figyelj rá(n)k! (galériával)
2025. okt. 06.
Ebben az őszi hónapban a rózsaszín nem csak egy szín a sok közül – egyúttal a mellrák elleni küzdelem jelképe is. A Városháza „C” szárnyában, valamint a téren is ez a tónus dominált múlt szombaton: újra nagy sikert aratott a vendégek körében a II. Figyelj rá(n)k! eseménye. A közösségi kezdeményezés fókuszában most is a megelőzés és az önvizsgálat fontossága állt.