Mindig örömmel megyünk a Pentelei Nyugdíjas Klub rendezvényeire, jó látni azt, hogy milyen vidám ez a szépkorú társaság, amikor együtt lehetnek, szeretnek táncolni, mulatni, beszélgetni. A csapatot Némethné Naszvadi Julianna tartja össze, és szervezi már hosszú ideje a találkozókat.
Igyekszik mindig valami kis műsort is összehozni, illeszkedve a programok apropójához, legyen az aratás, nőnap, vagy karácsony. Nem véletlenül kapta meg 2017-ben a Pro Cultura Intercisae díjat is a hagyományőrző munkájáért.
Juci néni 1934. július 14-én született Pusztaszabolcson. Volt egy bátyja és egy öccse is. Boldog gyerekkora volt, szüleik példamutatóan, becsületesen, következetesen nevelték őket. Egyszer aztán történt egy olyan dolog, ami bizony mély nyomot hagyott az akkor még csak 11 éves kislány lelkében. Egy nő szaladt be hozzájuk, a szovjet katonák üldözték és menedéket kért. Ismerte az édesapja, és bár először nem tudta, hogy hova, végül elrejtették az ágyban, a nagy dunna alatt. Mire kiértek a nyári konyhába, már jöttek is a katonák, és kérték, adják elő a hölgyet. Tagadták, hogy náluk lenne, erre egy éjszakára (míg tivornyáznak a katonák) haladékot kaptak. Az éjszaka leple alatt a család tagjai és velük a nő is, elbújtak a pincében. Féltek, hogy az akkor még hathetes öccse nehogy felsírjon, különben akkor végük. Nagy hóesés volt, lábnyomukat eltakarta a fehér takaró, így hiába keresték őket a szovjetek reggel. Amikor elcsendesült minden az udvarban, apja kikukucskált, és csak akkor jöttek fel, amikor látták, hogy már a németek vannak ott. Megpakolta a lovaskocsit az apa, és a hóviharban elvitte a nőt Perkátára. Két napig azt sem tudták, hogy mi van a családfővel, de szerencsésen hazatért. 1946 karácsonyán meghalt a nagyapja. Ekkor a nagymama kérésére összeszedték minden vagyonukat, pénzüket, és 1947-ben Pentelére költöztek. Juci néni itt járta ki a nyolcosztályt, majd kitanulta a gyors-és gépírást. Már megvolt a munkakönyve, az állása az irodaházban, reggel fel is öltözött, ám édesapja arra kérte, ne menjen, mert itt, a családban van szükség őrá, itt kell segítenie a földeken. Mint azt Juci néni elmesélte, szó nélkül csinálta, amit édesapja kért, kimentek hát a határba. Bár bántotta a dolog, és egész nap sírt emiatt, de belátta, édesanyja beteg, az öccse még kicsi, a tervgazdálkodásnak pedig menni kell, így hát ahogy ő fogalmazott, túrták a földet. Volt, amikor egyedül kellett a 10 hold földet kapálnia és aratnia is. Apját ugyanis Szentendrére vezényleték légó-tűzoltói munkára az aratás kellős közepén. Juci néni kötelességtudó volt, a megérett búzát le kellett már vágni, így ha kaszával nem is sikerült elsőre a 48 kilós lánynak, de megtalálta a módját, hogy kévébe kösse végül a terményt. Fiatalként írt is lehelet légóparancsnokságnak, hogy vigyék inkább a gyári munkást nyáron, a mezőgazdasági embert, a földművest pedig télen, hogy ne legyen akkora kára.
Mondani sem kell, a levél hatására négy illetékes szállt ki Juci nénihez, de szerencsére nem volt következménye, neki adtak igazat. Idővel apja arra kérte, mégis menjen el dolgozni, mert nagy szüksége van a családnak a pénzre. Egy szép napon megjelent egy fekete Mercédesz előttük, Juci nénit keresték. Valaki őt ajánlotta gyógyszertári munkára, ezért eljöttek hozzá. Szerették volna Székesfehérvárra vinni, de Juci néni a városi, pénztárosi munkához ragaszkodott, hogy emellett tudjon még a földeken is dolgozni. Ez így is történt, hosszú-hosszú éveken keresztül teltek úgy a napjai, hogy hajnalban kisétált a határba, ott felpattant apja biciklijére, elment a gyógyszertárba dolgozni, műszak után visszatekert, és estig a földet művelték. 24 évesen ment férjhez. Juci néni tisztán emlékszik apja szavaira, amikor azt mondta urának az esküvőn: „Édesfiam, úgy vigyázz, hogy most a jobb kezem adom. Ember légy a talpadon, mert ez a gyermek a családfenntartó”. Egy ideig még férje szüleinél laktak, aztán vettek egy telket Újtelepen. Spóroltak, gyűjtögettek folyamatosan, férje sofőrként dolgozott, Juci néni pedig a munka mellett horgolt, babot festett, gyöngyökből nyakláncokat és gobelint készített, ezek eladásából is igyekezett pluszt pénzt keresni. Vett egy saját biciklit, mert addig mindenhova gyalog járt. Mosolyogva idézte fel, milyen megváltást jelentett a mosógép és centrifuga, hiszen előtte kézzel mosott mindent a teknőben. Amikor szabadszombatos volt, reggel kezdte a ruhák, kötények, ágyneműk mosását, és este végzett csak velük. A házukat két és fél év alatt építették fel, 1961-ben költöztek be, így a „fészekrakás” után, a közös otthont megteremtve, családot alapíthattak. Nagy szeretetben nevelték lányukat, ma pedig egy unokával is büszkélkedhet Juci néni.
A szépkorú harmincnyolc éven keresztül dolgozott a gyógyszertárban, a mai Vasmű úti Őspatikában. Mit mondta, nagyon jó kollektíva volt ott, értékelték a munkáját. Nagyon sok karitatív munkát is végzett, könyveket, ruhákat, ételt osztott a vöröskereszttel, a katolikus karitásszal. Mindig igyekezett segíteni a maga lehetőségeihez mérten, például amikor súlyos beteg volt a boltvezető-helyettese, töltött káposztát és bejglit sütött annak családjának karácson estére.
Meglepő, hogy bár ma rendszeresen szervezi a klubtalálkozókat, korábban nem járt szórakozni. Hajdanán a Magyar úti kereszteződés sarkánál egykor egy hentes lakott, és ott osztották, ott kellett sorban állniuk az embereknek, hogy kaphassanak egy kis húst. Egyik sorbaállás alkalmával lett figyelmes arra, hogy a szemközti háztömb udvarában szól a zene. Kínácsian bámészkodott, és odament hozzá valaki, felkérte őt táncolni. Mint mondta, akkoriban az volt a szokás, hogy a fiatalok a szülők jelenlétében mentek szórakozni, táncolni. Bár akkor ő ott egyedül volt, egy ismerőse bátorítására elfogadta a felkérést. Ez volt az első tánca, 18 évesen.
1991-ben csatlakozott a nyugdíjas klubhoz, ami először még kézimunka szakkör volt, és aztán vált csak klubbá. Szorgoskodott, lelkiismereten kivette részét a szervezésből, így „ragadt” rá a vezető, az összetartó szerep. Mint mondta, ő mindig csak adni szeretett, akkor van öröme, ha látja, másnak örömöt tudott szerezni, legyen az akár egy jó kis vigadalom a klubban, vagy akár egy tálca házi finomság a szomszédnak.
