Pályázati pénz a drogprevencióra
A Dunaújvárosi Bűnmegelőzési és Kábítószerügyi Egyeztető Fórum közel kétmillió forintot nyert a a kábítószer-probléma kezelését helyi szinten segítő pályázaton.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság az elmúlt évben pályázatot hirdetett a Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok (KEF-ek) működési feltételeinek biztosítására, valamint a kábítószer-probléma kezelését célzó helyi stratégiák megvalósulásának előmozdítására.
A Dunaújvárosi Bűnmegelőzési és Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (DBKEF) 2017 novemberében nyújtotta be pályázatát két témában és összesen 1. 800.000 forint támogatást nyert el.
A pályázat adta lehetőségek segítségével egyrészt elkészül Dunaújváros új Drogstratégiája, és az abból levezetett és kidolgozott Cselekvési Terve. Mindkettő nélkülözhetetlen és alapvető a DBKEF működése szempontjából. Így egy kellő alapossággal összeállított szakmai anyag kerül a városi közgyűkés birtokába, hogy végleges drogstratégiát és a város erőforrásait is figyelembe vevő cselekvési tervet alkothasson.
A pályázat másik fontos eleme, hogy a DBKEF tájékoztató kiadvány megjelentetését készíti elő. Ebben a szakmai anyagban bemutatkozna a dunaújvárosi fórum, ismertetnék a felépítését, funkcióját és az illetékességi területén működő szervezetek elérhetőségeit, profiljukat, a drogproblémával kapcsolatos tevékenységüket.
Rendkívül fontos, hogy a drogprobléma, a kábítószer és a különböző méreganyagokkal kapcsolatos legújabb kutatási eredmények, vélemények és információk minél szélesebb körben elérhetővé váljanak, így neves szakmai előadók által tartott prezentációk, és rendezvények útján kívánják minél több dunaújvárosi lakos számára a témához kapcsolódó tudást eljuttatni.
A kiadvány teljes egészében a Dunaújvárosban működő különböző intézmények, civil szervezetek, egyházközségek, szakmai csoportok munkáját és elérhetőségeit foglalja össze, így egy hiánypótló tájékoztató anyag készülhet, melyre régóta igény mutatkozik. A kiadvány megjelentetését, és a tájékoztató előadásokat 2018. első félévére tervezi a Fórum.
A rovat további hírei: Sziréna
A külső védelmi terv gyakorlatát tartják a városban holnap
2024. jún. 25.
A város hivatalos honlapján megjelent összegzés szerint a Budai Nagy Antal út és a Volán telepi garázssor kijelölt részei, valamint a Volánbusz telephelye környezetében számíthatnak megnövekedett forgalomra a közlekedők – és ott morgatnak is szerdán délelőtt!
Nyáron is támadhat a "néma gyilkos"
2024. jún. 24.
Átfolyós vízmelegítő működése közben keletkezett szén-monoxid egy dunaújvárosi társasházi lakásban még múlt pénteken este. A fürdőszobai érzékelő jelzett – így nem történt tragédia.
Súlyosan bántalmaztak két férfit – vádat emeltek ellenük
2024. jún. 21.
Előbb szóváltás, majd perpatvar, a vége súlyos sérülés – két támadó és két sértett, a vádemelés vége felfüggesztett börtönbüntetés lehet, értesült a DO.
DSTV: az eltűntek nyomában
2024. jún. 19.
Rendszeresen adunk hírt az eltűnt személyekkel kapcsolatos rendőrségi felhívásokról – ezúttal a téma hátterét és az esetleges lakossági, hozzátartozói teendőket boncolgatja a DSTV összeállítása. A "nyomozást" természetesen most is a dunaújvárosi kapitányság koordinálja. Hangkép.
Késsel féltett szerelmet a fenyegetőző lovag...
2024. jún. 18.
... csakhogy a lovagok kora már a múlté – felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt emeltek vádat ellene. Ráadásul előtte ütött is, előbb egyszer, aztán még kétszer, értesült a DO.
Itt az idei év első hőségriasztása – és rögtön a legmagasabb!
2024. jún. 18.
Harmadfokú hőségriasztás lép életbe szerdától szombaton éjfélig, áll a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ, valamint a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közös közleményében. F O L Y A D É K B E V I T E L!!!
Egy nap alatt két veszélyhelyzet az élményfürdőben
2024. jún. 16.
Két rendkívüli esemény történt a dunaújvárosi rekreációs bázison szombaton – délután egy kamaszt kellett kimenteni, kora este egy idősebb hölgy lett rosszul. A gyors beavatkozás életet mentett mindkét esetben, nagy köszönet jár minden segítőnek.