Szita Károly: 2018 sorsdöntő év lesz
2018 sorsdöntő év lesz Európa, Magyarország és a magyar települések szempontjából, mert Brüsszel még a nyárig el akarja fogadni a kötelező betelepítési kvótákat, és fel akarja gyorsítani a családegyesítéseket - mondta Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) elnöke a szervezet Polgármesteri összefogás a bevándorlásszervező irodákkal szemben című pénteki budapesti konferenciáján.
A rendezvényen csaknem tízen szólaltak fel, főként Fidesz-KDNP-s városvezetők. Ők mind elutasították az illegális bevándorlást, az Együtt és a Momentum Mozgalom ugyanakkor az esemény ellen hirdetett tiltakozó akciót.
Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere már nyitóbeszédében előrevetítette: a tanácskozás végén felhívást akarnak elfogadni, amelyben felkérik a kormányt: ha kell, törvényekkel és jogszabályokkal "lépjen fel a Soros-terv és a bevándorlásszervező Soros-szervezetek ellen", mert a migránsok betelepítése komoly fenyegetést jelent a magyar településekre. Hangsúlyozta: az önkormányzatoktól azt kérik, hogy a helyi képviselő-testületek határozatban álljanak ki a "Soros-terv" és az illegális bevándorlók betelepítése ellen, valamint utasítsák el a migrációt szervező irodák nyitását.
Az esemény végén kézfeltartással el is fogadták a felhívást, amelyben közös fellépést sürgetnek, hogy megőrizzék a magyar települések és a magyar emberek biztonságát és jövőjét. Úgy fogalmaztak, a magyarok többsége teljesen világossá tette: nem akarja, hogy Magyarország bevándorlóországgá váljon.
Szita Károly beszédében azt mondta, továbbra is fennáll annak a veszélye, hogy nagy számban érkeznek migránsok. A bevándorláspárti javaslatok mellett már az Európai Bizottság és az Európai Parlament (EP) is kiállt - jegyezte meg. Felidézte, hogy Soros György üzletember bejelentette: több százezer dollárt oszt szét, hogy megerősítse a vidéki hálózatát Magyarországon, népszerűsítse a saját politikáját. "Terve" veszélyes, mert beteljesülésével megszűnne a mindennapok biztonsága - jelentette ki.
Leszögezte, hogy ebben a szituációban nagyon őszintén kell beszélni, nincs helye "maszatolásnak". Ellenzik a kötelező betelepítést, a párhuzamos társadalmak kiépülését - nyomatékosította. Nem akarnak migránsokkal teli falvakat, helyette a megfelelő családpolitikát látják a megoldásnak. Magyarország ma békés állam, és szeretnék, hogy az is maradjon.
Szita Károly idézte Tarlós István főpolgármestert (Fidesz-KDNP), aki levélben fejezte ki egyetértését a konferencia célkitűzésével. Zárszavában a kaposvári városvezető kiemelte: üzenetértékű, hogy ilyen sokan összegyűltek.
Cser-Palkovics András (Fidesz), Székesfehérvár polgármestere, az MJVSZ társelnöke hangsúlyozta, hogy a fejlődés egyik legfontosabb alapfeltétele a nyugalom, a biztonság. Egy olyan fontos kérdésben, mint a migráció, kulturált párbeszédre lenne szükség, Brüsszel azonban az emberek feje felett dönt - vélekedett.
Az EP automatikusan, felső korlát nélkül osztaná szét a migránsokat, és pénzügyileg megbüntetné az elképzelés ellenzőit. Soros György helyi irodákat akar nyitni először Pécsett és Debrecenben, később már más városokban is - hangoztatta. Cser-Palkovics András szerint csak a jelenlegi kormány képes megőrizni az ország biztonságát.
Kocsis Máté (Fidesz-KDNP), Józsefváros polgármestere azt mondta, Budapest ma Európa egyik legbiztonságosabb városa, ami Orbán Viktor miniszterelnök határozott fellépésének, jó politikai felismerésének köszönhető. A budapestiek a jövőben sem akarnak terrorfenyegetettségben élni - fűzte hozzá.
Fotók:MTI
A polgármester felmutatott egy kétoldalas írást, amely szavai szerint maga a "Soros-terv". Közölte, hogy a dokumentum az üzletember személyes honlapjáról származik. Európai jelenségnek nevezte, hogy elsőként a nagyvárosokban jelennek meg liberális, "álcivil" szervezetek.
Kocsis Máté a szülői felelősségről is beszélt. Azt mondta, nem adhatnak át egy veszélyesebb világot. Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere nyomatékosította, hogy a migrációról kialakított álláspontja miatt Magyarországot folyamatos támadások érik Brüsszel és Soros György "zsoldosai" részéről. Utóbbiak destabilizálják Európát - jelentette ki.
Farkas Éva (Fidesz-KDNP), Makó polgármestere azt mondta, az illegális bevándorlás a nők biztonságát is fenyegeti. Koncz Ferenc (Fidesz-KDNP), Szerencs polgármestere úgy fogalmazott, nem lehetnek másodrendű állampolgárok a nők és a nem muzulmánok.
Nógrádi Zoltán (Fidesz-KDNP), Mórahalom polgármestere felidézte, milyen nehézségeket okozott a migráció a magyar-szerb határnál fekvő település életében, és milyen nagy segítséget jelentett a kerítés megépülése.
Gallai Sándor, a Migrációkutató Intézet tudományos igazgatója kijelentette, hogy bár a bevándorlási helyzet konszolidálódni látszik, ez csupán átmenetinek tekinthető. A migrációs válság nem ért véget, a következő időszakban a szubszaharai térségben várható a legnagyobb népességrobbanás - jelezte.
Szavai szerint a jelenlegi bevándorlók több szempontból is eltérnek a korábbiaktól: alacsonyabb az iskolázottságuk és nem próbálnak asszimilálódni. Az Együtt a konferenciát megelőző akciót szervezett a helyszínre: Vajda Zoltán elnökségi tag köszöntötte az érkező polgármestereket, akiknek azt mondta, hogy "Soros-terv" nem létezik, csak "Orbán-terv". Szórólapokat osztogatott, amelyek szerint az "Orbán-terv" része a többi között tudatos gyűlöletkeltéssel biztosítani az "illegitim hatalom" megtartását legalább 2030-ig, egy nemzeti szintű korrupciós rendszer kialakítása, valamint évente minimum 1700 milliárd forint közpénz "lenyúlása".
A Momentum Mozgalom A magyaroknak reményre van szükségük, nem gyűlöletkonferenciákra címmel hirdetett tájékoztatót.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
A gazdaságilag kivételes lehetőségeket érdemes kiaknázni
2025. jún. 20.
A gazdaság új alapra helyezése mellett a városi identitás megőrzését és megújítását tartja a legfontosabb kihívásnak Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester. Az adottságokkal élni kell!
Városunk támogatja a rendőrkapitány kinevezését
2025. jún. 19.
Közel negyven téma szerepelt a csütörtöki közgyűlés nyílt napirendjei között, egyet pedig, a Dunaújváros Közszolgálatáért díj adományozásáról szóló javaslatot zárt ülésen tárgyalták a képviselők.
Klímaberendezésekre kezd gyűjtést a bölcsi
2025. jún. 19.
A Napraforgó Bölcsőde közössége fontos célt tűzött ki a gyermekek javára – klímákért kezdtek licitet. A kicsiknek ezzel szeretnének kellemes, egészséges környezetet biztosítani a nyári melegben. Az összefogás páratlan – ráadásul az önkormányzat is segíti a kezdeményezést.
Rendőrök, tűzoltók, katonák és a BV munkatársai – színes volt a rendvédelmi nap (galériával)
2025. jún. 18.
A rossz idő miatt csúszott ugyan, de végre csúcspontjához érkezett a Közbiztonsági Hónap programsorozata – a rendvédelmi nap helyszíne volt a mozi előtti tér kedden. A kicsiket és nagyobbakat egyaránt izgalmas programok, szimulátorok és bemutatók várták – és persze nem maradt el az ilyenkor szokásos felvonulás sem.
Az óvodapedagógusokat is köszöntötték (galériával)
2025. jún. 17.
Pedagógusnap alkalmából városunkban hagyomány, hogy az óvodapedagógusokat is megünneplik. Erre idén is sor került – a Dunaújvárosi Óvoda mind a tíz tagintézménye egyszerre vett részt a jeles eseményen hétfőn délelőtt a Városháza "C" szárnya házasságkötő termében.
Duplázott Dunaújváros – ismét Humanitárius település címet nyert a közösség
2025. jún. 13.
Tavaly a Magyar Vöröskereszt országos vezetősége Humanitárius település címmel tüntette ki Dunaújvárost – amit a segítő közösségnek hála idén ismét kiérdemelt a város. Az elismerést újra Feth Katalin, a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezetének vezetője, valamint Orosz Csaba önkormányzati képviselő, a közbiztonsági bizottság elnöke vette át.
Lomtalanítás a Rómain: 51 tonna hulladék!
2025. jún. 13.
A Római városrészben tartották meg a tavaszi lomtalanítási akció egyik állomását múlt szombaton. Az akció során megint elképesztő mennyiségű, összesen 51 tonna hulladék gyűlt össze.