Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 23. Emőke
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Több, a családokat érintő jogszabály is változik

Közélet
kormány
családok
támogatás
2018

facebook megosztás

doszerk - 2018. jan. 01., 15:56

Több, a családokat érintő jogszabály változik január 1-jével, így egyebek mellett nő a gyermekgondozási díj (gyed), valamint a diplomás gyed maximális összege, a gyermek várásakor az édesanya diákhitelének törlesztését felfüggesztik, a második gyermek vállalása esetén a tartozás felét, a harmadik vagy további gyermek vállalásánál pedig a teljes tartozást elengedik.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) összefoglalója szerint mától nő a gyed, valamint a diplomás gyed összege, és utóbbit az érintettek már a gyermek kétéves koráig igénybe vehetik. A gyed maximális összege 2018-ban eléri a bruttó 193 200 forintot, míg a diplomás gyed az alapképzésben részt vevő hallgatóknál 96 600 forintra, a mesterképzésben résztvevők esetében 126 350 forintra emelkedik.

Novák Katalin, az Emmi család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára korábban elmondta: növekszik a kétgyermekesek családi adókedvezménye. Az érintett 330 ezer kétgyermekes család már havi 35 ezer forintot tud megspórolni azáltal, hogy terheik további havi 5 ezer forinttal mérséklődnek. Egyről két évre, a duplájára emelik a diplomás gyed időtartamát, így akár 1,5 millió forintnyi többlettámogatást is kaphatnak azok, akik az egyetem, főiskola alatt, vagy annak elvégzése után egy éven belül vállalnak gyermeket.

A jelzáloghiteles családok tartozása a harmadik, a negyedik és az ötödik vagy további gyermek megszületése esetén gyermekenként 1-1 millió forinttal csökken. Ez igaz a később felvett hitelekre is. Az első gyermek vállalásakor az édesanya fennálló diákhitelét felfüggesztik, a másodiknál a tartozás felét elengedik, a harmadiknál pedig az egészet. Január elsejével indul a Köldökzsinór program, amely azokat szólítja meg, akiknek magyar gyermeke nem Magyarország közigazgatási határain belül születik, hanem bárhol másutt a világon. Ezen szülők is jogosultakká válnak az egyszeri 64 125 forintos anyasági támogatásra, valamint a Babakötvényre.

Fotó:MTI

Több pénzt kapnak kézhez azok, akik állandó és tartós gondozásra szoruló súlyosan fogyatékos, vagy tartósan beteg 18 év alatti emberek gondozását, ápolását végzik. Az ápolási díj alapösszege öt százalékkal emelkedik, valamint a tartósan beteg gyermeküket legalább húsz éven át otthon ápolók számára új támogatási forma lesz elérhető.

A 12 év alatti gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények maximális büntetési tétele 10-ről 20 évre emelkedik. Az új közigazgatási perrendtartás jelentősen szélesíti a bírósághoz fordulás lehetőségét és a közigazgatási bírói döntések végrehajtásánál megnyitja az utat a közigazgatási szervet, illetve akár annak vezetőjét sújtó bírságolás előtt. A Magyarországon először önálló törvényben szabályozott közigazgatási perrendtartás életbelépésével nem csupán a hatóságok döntései, határozatai támadhatók meg bíróságon, hanem az általában közigazgatási feladatokat ellátó szervek közigazgatási cselekménye, amely a polgárok jogait, kötelezettségeit érinti.

Az eljárások gyorsabbá és szakszerűbbé válását célozza a január 1-jén életbe lépő új polgári perrendtartás, amelyet a ma, vagy azt követően induló eljárásokban kell alkalmazni. Az új eljárási törvény a perindítási szakban az eddiginél jóval szigorúbban meghatározott részletes, alapos kereset és ellenkereset elkészítését írja elő.

-MTI-

A rovat további hírei: Közélet

Újra működik a gombavizsgáló!

Újra működik a gombavizsgáló!

2023. nov. 11.

Aki azt gondolná, hogy a rutinos gombaszedőnek nem kell gombavizsgáló, az téved. Kell, ráadásul az újra működő gombavizsgálót már az első héten nagyon sokan keresték fel. 

DSTV: borzongatóan vidám véradás

DSTV: borzongatóan vidám véradás

2023. nov. 11.

Tematikus véradással zárta az októberi csapolások sorát a helyi Vöröskereszt, derül ki a DSTV összegzéséből. A Halloween-re hangolt maskarás akció helyszíne idén is az MMK volt – remek hangulatban segíthettek ismeretlen embertársaiknak az önkéntesek. Vért adni: menő! Hangkép.
 

Vége a Modern Városok Programjának – úszik a külső medence újraépítése is

Vége a Modern Városok Programjának – úszik a külső medence újraépítése is

2023. nov. 10.

Néhány nappal ezelőtt derült ki, hogy a kormányzat véget vet a Modern Városok Programjának, ami más megyei jogú városokhoz hasonlóan Dunaújvárost is hátrányosan érinti.

Nekünk tényleg különleges ez a gazdasági övezet, de sokkal inkább fájdalmas és igazságtalan

Nekünk tényleg különleges ez a gazdasági övezet, de sokkal inkább fájdalmas és igazságtalan

2023. nov. 09.

Bár korábban másodfokon pert nyert Dunaújváros Önkormányzata a különleges gazdasági övezet kialakítása és annak következményei ügyében, a Kúria bírói tanácsa ezt most felülbírálta. 

A forradalmár elődök emléke örökké él

A forradalmár elődök emléke örökké él

2023. nov. 09.

Fáklyás megemlékezéssel tisztelgett a város az 1956-os forradalom és szabadságharc dunapentelei hőseinek emléke előtt az Október 23. téren lévő emlékműnél szerdán. 

Látványos építkezés folyik, hamarosan körbetekerhetjük a várost

Látványos építkezés folyik, hamarosan körbetekerhetjük a várost

2023. nov. 09.

A nyár végén éppen befejeződött a Kandó Kálmán téri csomópont beruházása, máris elkezdődött, ráadásul párhuzamosan több helyen is, a dunaújvárosi kerékpárút-hálózat építése.

Nagy sikerrel zárták a jótékony faültetési akciót

Nagy sikerrel zárták a jótékony faültetési akciót

2023. nov. 08.

Elkezdték a fák ültetését, így a gyűjtés után már az eredmény is látható a DLSZ "Jót, Szívből – Dunaújvárosért" akciócsoportja jótékonysági kezdeményezésén.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A szettsiker összejött, a nagyobb bravúrra most nem volt esély

  2. DSTV: nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. A Balaton partján sem borult a papírorma

  4. DSTV: Leenane szépe a Bartókban

  5. Átgázolt vízilabdázóinkon az Olimpiakosz

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

DSTV: nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

Embedded thumbnail for DSTV: Leenane szépe a Bartókban

DSTV: Leenane szépe a Bartókban

Embedded thumbnail for ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

Top hírek

  1. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  2. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

  5. DSTV: mozgalmas iskolai napok

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő