Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Triplázhatunk az Oscaron!

Vass Ádám - 2018. január 23. 16:19

Kedden kora délután kihirdették az idei Oscar díj jelöltjeit, az esélyesek között, Testről és lélekről című drámája.t pedig az előző két évhez hasonlóan ismét helyet kapott egy magyar alkotás is, méghozzá Enyedi Ildikó

Bekerült a legjobb idegen nyelvű filmek ötös mezőnyébe Enyedi Ildikó, Testről és lélekről című filmje az idei Oscar jelöltek közt. Az esélyeseket kedden kora délután hozták nyilvánosságra, ekkor derült ki, hogy újra magyar filmért is izgulhatunk a március 4-én az Oscar-gálán. Enyedi Ildikó az egyetlen női rendező a kategóriában, ahol a libanoni The Insult című film, az orosz Loveless, a chilei A Fantastic Woman és a Testről és lélekről talán legnagyobb kihívója, a svéd A négyzet szerepel a listán. A magyar induló menetelése tavaly év elején kezdődött, amikor megnyerte a Berlinale nagydíját. Azóta több tucat nemzetközi elismerésben részesült, legutóbb például decemberben, amikor a film főszereplője, Borbély Alexandra nyerte el a legjobb színésznőnek járó díjat az Európai Filmdíj átadóján.

Enyedi Ildikónak hála zsinórban harmadszor éri meg mindenképpen fent maradni majd március 4-én éjszaka, hogy a Duna TV közvetítését nézhessük itthon a 90. Oscar-gáláról. 2016-ban Nemes Jeles László Saul fia című, megrázó és felkavaró filmje érdemelte ki a szobrot, tavaly pedig Deák Kristóf tündéri rövidfilmje, a Mindenki, nyert kategóriájában.

A többi kategóriát átnézve az est legnagyobb esélyese Guillermo del Toro filmje, A víz érintése (hazai bemutató 2018. február 22.) lehet 13 jelöléssel. A Faun labirintusa rendezőjének új filmje néhány technikai kategórián kívül a legjobb rendezés és a legjobb film díjára is esélyes. Legnagyobb kihívója a nálunk január 25-től, csütörtöktől vetített Három óriásplakát Ebbing határában című sötét humorú dráma, amihez fogható erős film ritkán látható manapság. Martin McDonagh író-rendező forgatókönyve mellett boritékolható Frances McDormand második díja a legjobb női főszereplő kategóriájában és Sam Rockwell első díja a legjobb férfi mellékszereplők közül. A férfi főszereplők közt senki nincs idén, aki meg tudná szorongatni Gary Oldmant, akinek már évek óta adósa a filmakadémia, de ez alkalommal biztosan díjjal távozik Churchill megformálásáért. Nem fizetne sokat, ha az operatőrök közül Roger Deakins győzelmére fogadnánk, a Szárnyas fejvadász 2049-ért minden bizonnyal díjra váltja majd 14. jelölését. A legjobb animációs film sem lehet más, csak a Coco, de meglepetések mindig akadnak, a legizgalmasabb azonban számunkra mégis a legjobb idegen nyelvű film kategóriája lesz, ahol Enyedi Ildikónak szurkolhatunk.

A rovat további hírei: Kultúra

A virágvasárnap varázsa a vegyeskarral (galériával)

A virágvasárnap varázsa a vegyeskarral (galériával)

2025. ápr. 16.

Ihletett-szép koncerttel lepte meg a közelgő húsvét jegyében a muzsika szerelmeseit a Dunaújvárosi Vegyeskar: a korszakokon, műfajokon át ívelő virágvasárnapi hangverseny helyszíne a református templom volt – ahol immár visszatérő vendégként lépett pódiumra a kórus.

Sándor Frigyes Hét a zeneiskolában: élmények és elismerések

Sándor Frigyes Hét a zeneiskolában: élmények és elismerések

2025. ápr. 15.

Folytatta a szép hagyományt az intézményi közösség, idén is méltó módon ünnepelte névadóját a Sándor Frigyes Zeneiskola. A jövő muzsikusai és művész-tanáraik egész héten át tartó programsorozattal tisztelegtek a jeles zenész, pedagógus öröksége előtt.

Öt kontinens zenészei lépnek fel a Müpában

Öt kontinens zenészei lépnek fel a Müpában

2025. ápr. 15.

Öt kontinens zenészei lépnek fel a Müpában az év második felében Antonio Pappano karmestertől a zongorista Víkingúr Ólafssonon és a Nyerd meg az életed zenéjét megalkotó Csong Dzseilen át a dzsessz-zenész Diana Krallig.

A Morcheeba nyár után ősszel is jön Budapestre

A Morcheeba nyár után ősszel is jön Budapestre

2025. ápr. 14.

Az idén 30 éves Morcheeba zenekar nyár után ősszel másodszor is fellép Budapesten. A világhírű triphop formáció július 2-i Müpa-koncertje után október 22-én a Barba Negrában is műsort ad.

DSTV: Kiss Kálmán az Utószó sorozatában

DSTV: Kiss Kálmán az Utószó sorozatában

2025. ápr. 12.

A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása. A közelmúltban helyi alkotó, Kiss Kálmán költő, tanár, a helyi irodalmi élet ikonikus alakja volt az Utószó élő irodalmi antológia vendége a Kortárs Művészeti Intézetben. Hangkép.
 

Lovagregénnyel a józan ész hírnökeként

Lovagregénnyel a józan ész hírnökeként

2025. ápr. 11.

Folytatódott az Utószó irodalmi antológia. A rendezvény vendége Kemény István többszörösen díjazott költő, író, esszéíró volt. Legutóbbi kötetéről, a Lovag Dulcinea című verses lovagregényéről Gyöngyössy Csabával beszélgetett.

Virágvasárnapi koncert a Dunaújvárosi Vegyeskarral

Virágvasárnapi koncert a Dunaújvárosi Vegyeskarral

2025. ápr. 11.

Folytatja az ünnepi hangversenyek sorozatát a Dunaújvárosi Vegyeskar: a húsvéti ünnepkört kezdő virágvasárnap a református templomban mutatkozik be a kórus.