Vádemelés lett a lopás vége
A Székesfehérvári Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást A. Péter ellen.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a 32 éves elkövető 2017. november 25-én betört egy székesfehérvári boltba, ahonnan illatszereket, édességet, kávét és más termékeket tulajdonított el. A férfi a bűncselekmény elkövetése után a több bevásárlótáskányi lopott termékkel egy menetrend szerint közlekedő autóbuszra szállt, majd azzal Dunaújvárosig utazott. A busz vezetője tudomást szerzett a hajnali betörésről, és mivel összefüggést látott az eset és a bevásárlótáskákat hordozó utasa között, így bejelentést tett a rendőrségre.
Kép: police.hu
A rendőrök a buszsofőr közreműködésével Dunaújvárosban elfogták A. Pétert, majd a rendőrkapitányságon gyanúsítottként hallgatták ki és bűnügyi őrizetbe vették. A nyomozók előterjesztést tettek a férfi előzetes letartóztatásának indítványozására, amelyet az illetékes bíróság 2017. november 27-én elrendelt. A nyomozás adatai alapján a férfi további vagyon elleni bűncselekmény elkövetésével is összefüggésbe hozható. A Székesfehérvári Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya az ügyben folytatott nyomozást lezárta és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségre, derült ki a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatójából.
A rovat további hírei: Sziréna
Ismét életet mentett a szénmonoxid-érzékelő
2025. nov. 27.
Dunaújvárosi lakásban figyelmeztette a szénmonoxid-érzékelő jelzése a lakókat a mérgező gáz veszélyére egy társasházi lakásban szerdán este. A tűzoltók ki is mutatták a "néma gyilkos" jelenlétét, értesült a DO.
Perkátán bukott az autótolvaj
2025. nov. 27.
Nem mindennapi sorozatról számolt be a Zsaru Magazin híradása nyomán a vármegyei rendőrség közösségi felülete. Több soron is bukott a fiatal, íme!
Együtt a netes csalások ellen
2025. nov. 26.
Az internetes átverések elleni küzdelem jegyében folytatja sorozatát a Dunamenti Regionális Népfőiskola – az eseményre a Kossuth Lajos utcai központban várják az érdeklődőket csütörtökön délután.
Eltűnés miatt keresik Viktóriát – jelentkezzen, ha tud róla! (FRISSÍTVE)
2025. nov. 24.
A dunaújvárosi rendőrök kérik a lakosság segítségét kérik a 15 éves mezőfalvi lány eltűnése ügyében. Már egy megosztás is közelebb vihet a fiatalhoz! (FRISSÍTVE)
Baleset a reggeli órákban
2025. nov. 22.
Villanyoszlopnak ütközött egy személyautó Dunaújvárosban, a Szórád Márton út és az Aranyvölgy út kereszteződésénél.
Végzetes gázolás a Papírgyári úton (frissítve)
2025. nov. 20.
Tragikus kimenetelű baleset történt a Papírgyári úton ma reggel, értesült a DO. Egyelőre nem megerősített információink szerint gyalogosgázolás történt – a sérült a helyszínen életét vesztette. Gyorshír.
Frontális karambol az 51-es főúton
2025. nov. 18.
Dunaújvárosi tűzoltókat is bevetettek annál a balesetnél, amely hétfőn reggel történt az 51-es főúton Szalkszentmárton és Dunavecse között. Újabb súlyos eset, vigyázzanak az utakon!








