Az eddigi vélemények többsége támogatja a Stop Soros törvénycsomagot

2018. február 5. (hétfő) 7:51 - doszerk

Január 18-án indult és továbbra is tart a Stop Soros törvénycsomag társadalmi egyeztetése, az elmúlt két hétben több mint négyszáz javaslat érkezett be, az eddigi vélemények többsége támogató, vannak közöttük, amelyek szigorításokat szorgalmaznak - mondta el budapesti sajtótájékoztatóján Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár.

Megemlítette: érkezett olyan észrevétel, hogy a törvényjavaslatban szereplő 25 százalékosnál magasabb - akár annak többszörösét kitevő - illetéket kelljen fizetniük a migrációt segítő szervezeteknek, továbbá felmerült a Büntető törvénykönyv szigorítása is, akárcsak az, hogy az ilyen csoportok csak magyar pénzintézetnél vezethessenek számlát, illetve - amerikai mintára - idegen ügynökségként tartsák nyilván őket. A beérkezett vélemények összegezve a kormány elé kerülnek majd, így alakul ki a végleges javaslat, amely februárban kerül az Országgyűlés elé - mondta.

A törvénycsomag céljaként említette az államtitkár, hogy "az emberek elsöprő véleményét törvénybe foglalja, érvényesítse, és további lépéseket tegyen a migráció megállítására". A tervezett jogszabály részeként az érintett szervezeteknek nyilvántartásba kell vetetniük magukat és részletes beszámolót kell közölniük pénzügyi támogatásaikról és tevékenységeikről is - mondta.

Fotó:MTI

A szervezeteknek külön illetéket kell majd fizetniük a külföldről érkezett, migrációt segítő támogatások után, továbbá a csomag bevezetné az idegenrendészeti távoltartás intézményét is azokkal szemben, akik szervezik vagy finanszírozzák a migrációt - sorolta az államtitkár. Megemlítette, hogy a korábban Szél Bernadettet foglalkoztató Menedék Migránsokat Segítő Egyesület a törvénycsomag visszavonását javasolta, de ezt nem áll szándékában megtenni a kormánynak, amely továbbra is várja az emberek véleményét a témában.

Magyarország mindig olyan ország lesz, ahová illegális bevándorlókat nem lehet beengedni és nem lehet befogadni, amíg ez a kormány a helyén van, a déli határainkon a kerítés állni fog. Ez nem jelenti azt, hogy nemzetközi kötelezettségeinek a kormány vagy Magyarország ne tenne eleget - fogalmazott egy kérdésre válaszolva Tuzson Bence.

-MTI-

A rovat további hírei: Belföld

Ismét nőttek az üzemanyagárak

Ismét nőttek az üzemanyagárak

2020. június 02. (kedd)

Két-két forinttal emelkedett a benzin és a gázolaj literenkénti ára a hazai töltőállomásokon.

Vírus: 3876 fő fertőzött – Fejérben eggyel nőtt az esetszám

Vírus: 3876 fő fertőzött – Fejérben eggyel nőtt az esetszám

2020. május 31. (vasárnap)

Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3876 főre nőtt a hazánkban azonosított fertőzöttek száma. Emelkedett az áldozatok száma is, 2 idős, krónikus beteg hunyt el. Fejér megye változatlanul a vörös zónában – tegnap óta eggyel növekedett, 371 az esetszám. 

Járvány: 3867 fő fertőzött – Fejérben nem nőtt az esetszám

Járvány: 3867 fő fertőzött – Fejérben nem nőtt az esetszám

2020. május 30. (szombat)

Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3867 főre nőtt a hazánkban azonosított fertőzöttek száma. Emelkedett az áldozatok száma is, újabb 7 idős, krónikus beteg hunyt el. Fejér megye változatlanul fertőzött régiónak számít – ám tegnap óta nem nőtt, továbbra is 370 az esetszám. 

Koronavírus: 3841 fő fertőzött – Fejérben egy fővel emelkedett az esetszám

Koronavírus: 3841 fő fertőzött – Fejérben egy fővel emelkedett az esetszám

2020. május 29. (péntek)

Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3841 főre nőtt a hazánkban azonosított fertőzöttek száma. Emelkedett az áldozatok száma is, újabb 8 krónikus beteg hunyt el. Fejér megye még mindig a vörös zónában fertőzött régió – egy fővel emelkedett, 370 az esetszám. 

Járvány: 3816 fő fertőzött – Fejér megyében nem növekedett az esetszám

Járvány: 3816 fő fertőzött – Fejér megyében nem növekedett az esetszám

2020. május 28. (csütörtök)

Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3816 főre nőtt a hazánkban azonosított fertőzöttek száma. Emelkedett az áldozatok száma is, újabb 4 krónikus beteg hunyt el. Fejér megye változatlanul a fertőzött régiók között – igaz, ezúttal nem növekedett, 369 maradt esetszám.

A vírus és a gazdaság: csak a bizonytalanság biztos

A vírus és a gazdaság: csak a bizonytalanság biztos

2020. május 27. (szerda)

Romló üzleti helyzetről, súlyos recessziós várakozásokról tanúskodik az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet áprilisi vállalati konjunktúrafelvétele. Itt az összes fontos eredmény – a helyzetkép lesújtó, lényegében minden negatív csúcs megdőlt. 

Vírus: 3793 fő fertőzött – Fejér megyében eggyel több beteg

Vírus: 3793 fő fertőzött – Fejér megyében eggyel több beteg

2020. május 27. (szerda)

Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3793 főre nőtt a hazánkban azonosított fertőzöttek száma. Nőtt az áldozatok száma is, újabb 6 idős, krónikus beteg hunyt el. Fejér megye változatlanul a vörös zónában – eggyel növekedett, 369 lett az esetszám.