Folytatás az oroszok ellen
Az oroszok ellen játszik a magyar női vízilabda válogatott az Európa Kupa spanyolországi hatos döntőjében.
Mint arról beszámoltunk, három győzelemmel és egy vereséggel zárta az Európa Kupa voloszi selejtezőjét a magyar női vízilabda válogatott, mely magabiztosan, csoportja második helyén végezve jutott be a sorozat hatos döntőjébe. A sorozat versenykiírása alapján a selejtezőcsoportok győztesei automatikusan bejutottak az elődöntőbe, míg a csoportok második és harmadik helyezettjei keresztjátékban döntik el, hogy ki játszhat majd a fináléba jutásért. Mivel a selejtezők másik, hollandiai csoportjában az oroszok végeztek a harmadik helyen (a spanyolok és a házigazdák mögött), így Bíró Attila együttese velük méri majd össze erejét a hatos döntőbe.
Kép forrása: waterpolo.hu
A magyar válogatott szövetségi kapitánya a Magyar Vízilabda Szövetség honlapjának elmondta, hogy nagyon kiegyenlített a mezőny, így teljesen mindegy volt, hogy ki lesz az ellenfelük, ugyanakkor az oroszokról jó emlékei lehetnek a mieinknek, ugyanis a Világliga legutóbbi fordulójában remek játékkal sikerült legyőzni őket, így bizakodva várhatjuk az Európa Kupa hatos döntőjét is, melyre március 23. és 25. között kerül sor a spanyolországi Pontevedrában.
A rovat további hírei: Sport
DSTV: táborozók a vízben
2025. aug. 15.
A Fabó Éva Sportuszodában heteken át várták a gyerekeknek – a DFVE vízilabda tábora idén is nagy sikert aratott. Tematikus eseményekkel kedveskedtek a táborozóknak, mindenki garantáltan élményekkel gazdagodva térhetett haza a medence mellől. Az elmúlt időszakot Miskovicz Zsuzsanna értékelte. Hangkép.
Ráadásos vereséggel kezdett a DAB
2025. aug. 15.
Nagy csatában, egy kettős emberhátárnyban kapott góllal szenvedett vereséget első edzőmeccsén a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata a szlovák második ligás Léva ellen.
Álom maradt az elődöntő
2025. aug. 15.
Hatalmas csatában, ötméteresek után szenvedett vereséget a magyar U20-as női vízilabda válogatott a spanyolok elleni világbajnoki negyeddöntőben.
DSTV: látványos megméretés a pumpapályán
2025. aug. 14.
Izgalmas sportesemény otthona volt a Kalandpark területe az elmúlt szombaton. A pumpapályán rendezték meg a Pannon Pump Track kupafordulót, a lendületes eseményen fiatal versenyzők pattantak nyeregbe, gördeszkára és rollerre, hogy bizonyítsák rátermettségüket. Hangkép.
Nyolc között a magyar fiatalok a vb-n
2025. aug. 14.
Nem adott esélyt az ausztráloknak a két DFVE-játékossal felálló magyar U20-as női vízilabda válogatott a brazíliai világbajnokság nyolcaddöntőjében.
Könnyed siker az edzőmeccsen
2025. aug. 14.
Bár nem kezdett jól, végül sima győzelmet aratott NB I/B-s vetélytársa ellen a Dunaújvárosi Kohász kézilabda Akadémia felnőtt együttese szerdán este.
Csak az arany! Megkezdték a felkészülést a pingpongosok is
2025. aug. 13.
Extra klasszisokkal, brutálisan megerősödve, nagy célokkal kezdte meg nyári felkészülését a Pentele ASE, mely három osztályban is indít csapatot a következő idényben.