Nagy csata a felsőházban

spigott - 2018. február 9. 12:55

Az esélyesek hozták a kötelezőt, így továbbra sem lehet megjósolni, hogy ki végez a felsőház első helyén a Dunaújvárosi Futsal Bajnokságban.

Három összecsapással folytatódott és fejeződött is be egyben csütörtökön este a Dunaújvárosi Futsal Bajnokság rájátszásának első fordulója. Az Arany iskola tornatermében megrendezett mérkőzéseken ezúttal a felsőház együttesei mérték össze egymással erejüket, s először a listavezető Steelworkers és a hetedik Siker Ablak GSV játékosai húztak szerelést a pontokért. Ez a mérkőzés azonban nem hozott túl nagy csatát, mivel az "Acélmunkások" már az első félidőben nyolc gólt szerezve léptek nagyot a győzelem irányába, s ugyan a fordulás után feljavultak az "ablakosok" is, a szoros eredményre így sem volt reális esélyük (6-11).

Kép: DO-archív

A harmadik Gazdagok és Szépek a sereghajtó Kulcs SE ellen hozta könnyedén a kötelezőt úgy, hogy Kovács Rolandék már az első felvonás végén 5-0-ra vezettek, ráadásul tetemes előnyük tudatában sem vettek vissza a tempóból, így végül 9-1-es győzelemmel vették vissza a második helyezést a Dunaferr futsalosaitól. Utóbbiakat a Dunabiztos Micro gárdája is visszaelőzte a tabellán, miután óriási csatában, 6-5-re legyőzte a City Cafe együttesét, így bőven ígér még izgalmakat a sorozatból hátralévő három forduló, ugyanis az első négy helyezettet mindössze öt pont választja el egymástól a táblázaton.

Eredmények

Siker Ablak GSV – Steelworkers 6-11 (2-8)
Gazdagok és Szépek – Kulcs SE 9-1 (5-0)
Dunabiztos Micro – City Cafe 6-5 (2-2)

A felsőház állása: 1. Steelworkers 12 pont, 2. Gazdagok és Szépek 9 pont, 3. Dunabiztos Micro 9 pont, 4. Dunaferr DUE Renalpin FC 7 pont, 5. City Cafe 4 pont, 6. Kemi-Ker Kft. 3 pont, 7. Siker Ablak GSV 3 pont, 8. Kulcs SE 0 pont.

Az alsóház állása: 1. Perkátai SE 12 pont, 2. Yaffaszünet 10 pont, 3. Kan-Ászok 7 pont, 4. B.T. Mirage 6 pont, 5. Papa SE 4 pont 6. Black & White 3 pont, 7. Zéró Tolerancia 2 pont, 8. FC Fakabát 1 pont.

A rovat további hírei: Sport

Jó kezdés a világbajnokságon

Jó kezdés a világbajnokságon

2025. aug. 21.

Két számban is továbbjutott a milánói kajak-kenu világbajnokság szerdai előfutamaiból a DKSE kenusa, Hajdu Jonatán.

Még jókor jött a balhorog?

Még jókor jött a balhorog?

2025. aug. 20.

Háromgólos vereséget szenvedett a FEHA19 elleni felkészülési találkozón a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.

DSTV: Bimmer Parádé a szigeten

DSTV: Bimmer Parádé a szigeten

2025. aug. 19.

Zúgó kipufogók, perzselő abroncsfelület, kiváló hangulat és fanatikus jókedv – meg persze rengeteg, messziről felismerhető kék-fehér BMW logók. Idén is nagyot ment a Bimmer Parádé, amelynek a Szalki-sziget adott otthont a mögöttünk hagyott hétvégén. A szervezők remek programokkal készültek, amely keretében a családosok és az igazi fanatikusok is találtak maguknak elfoglaltságot. Hangkép.

Szentesen kezdi a bajnokságot a DFVE

Szentesen kezdi a bajnokságot a DFVE

2025. aug. 19.

Idegenben, a Szentes ellen vág neki az OB I-es pontvadászatnak a DFVE női vízilabda csapata, mely első hazai bajnokiját a III. Ker. TVE ellen játssza szeptember utolsó napjaiban.

Szoros siker a NEKA otthonában

Szoros siker a NEKA otthonában

2025. aug. 19.

Fáradtan is nagyot küzdött és egygólos, 28-27-es győzelmet aratott a NEKA otthonában lejátszott felkészülési találkozón a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata.

Minden éremből jutott a fiataloknak

Minden éremből jutott a fiataloknak

2025. aug. 18.

Egy első, egy második és egy harmadik helynek örülhettek a DKKA kézilabdázói a hetedik alkalommal megrendezett Horváth Nikolett Emléktornán a mögöttünk hagyott hétvégén.

BMW-sek randevúja a szigeten (galériával)

BMW-sek randevúja a szigeten (galériával)

2025. aug. 18.

Szokás szerint remek hangulatban rendezték meg a BMW-sek hagyományos nyári márkatalálkozóját, a Bimmer Parádét a Szalki-szigeten, ahol csütörtöktől vasárnapig várta számtalan izgalmas program a résztvevőket.