A körzeti megbízottak Mezőfalván, a Hadi úton ellenőriztek egy harmincöt éves autóst. Az intézkedés során a rendőrök megállapították, hogy az autó műszakija lejárt, érvényes kötelezője sincs, a sofőrnek nincs jogosítványa ráadásul korábban el is tiltották a vezetéstől. A rácalmási lakost a járőrök a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra vitték, majd szabálysértési őrizetbe vették. Sz. Istvánnal szemben, szabálysértési eljárás indult.
Se műszaki, se kötelező, se jogsi
A rovat további hírei: Sziréna
Ittasan okozott balesetet
Ittasan vezetve okozott balesetet egy 45 éves dunaújvárosi nő Baracs külterületén.
Rendőrség: újra feltűntek az "unokázós" csalók!
Dunaújvárosból és a megyeszékhelyről is több bejelentés érkezett az elmúlt hetekben a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére, miszerint csalók idős embereket próbáltak meg tévedésbe ejteni. A rendőrök akcióba lendültek, pláne akkor, amikor kiderült, hogy a csalók egy alkalommal sikerrel is jártak.
Sikeres pályázat után az önkéntes lánglovagok
Hétszáz millió forint összértékű támogatást oszthat szét a katasztrófavédelem a Magyarországon működő önkéntes tűzoltó egyesületek és mentőszervezetek között idén – a térség összes pályázó alakulata részesül a támogatásból, értesült lapunk.
Brutális baleset volt a tegnap délutáni – itt az összes fontos részlet (extra képtárral)
A gyorshírt már közöltük, most a megyei főkapitányság kommunikációs szolgálatának jóvoltából részletesebb tájékoztatással szolgálhatunk a Nagyvenyim határában történt balesetről. Brutális képekkel kiegészítve!
Frontális karambol Mezőfalva és Nagyvenyim között
A tűzoltóknak három embert kellett kiszabadítaniuk a kocsikból.
Volt dolguk a tűzoltóknak!
Az erős szélben kidőlt fák, lehasadt ágak miatt nyolc alkalommal riasztották Fejér megye tűzoltóit a napokban.
Ittas vezetés miatt ugrott a jogsi
Ittasan ült a volán mögé az a férfi, akit Nagyvenyimen ellenőriztek a rendőrök még szombaton éjjel: egyrészt a vezetői engedély bánja a "merészségét", másfelől eljárást kezdtek ellene, értesült a DO.

