Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 23. Alfréd
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Városalapítót köszöntöttek

Közélet
szépkorú köszöntés
Gombos István
önkormányzat
Dunaújváros

facebook megosztás

Molnár Emese - 2018. feb. 14., 13:37

A dunaújvárosi szépkorúak táborát erősíti immár Bémer Ádám, aki február 12-én töltötte be a kilencvenedik születésnapját.

A szépkorú maga nyitott ajtót az önkormányzati küldöttségnek, és fogadta feleségével együtt az ünnepi köszöntőt. Városunk egyik kedves hagyománya ugyanis, hogy a szép kort megélt polgárait köszönti, az ajándékokat Gombos István, humán ügyekért felelős alpolgármester vitt el Bémer Ádámnak. A szépkorú 1928. február 12-én született Penészleken, és ott is nőtt fel. Szülei földműveléssel foglalkoztak, és nevelték hat gyermeküket. Ádám bácsi 1952-ben érkezett Dunaújvárosba. Először az útcsatorna építő vállalatnál helyezkedett el kubikusként, és a vasmű területén sok helyen dolgozott. Később a Belügyminisztériumnál helyezkedett el, nyomozó volt. Innen is ment aztán nyugdíjba. Boldog házasságban élnek feleségével, egy gyermekük született.

A rovat további hírei: Közélet

Tombol a korrupció Brüsszelben: Verhofstadt eurómilliókért lobbizott kétes cégeknek

Tombol a korrupció Brüsszelben: Verhofstadt eurómilliókért lobbizott kétes cégeknek

2019. ápr. 12.

Újabb vezető brüsszeli liberális politikusról derült ki, hogy kétes hírű cégek fizetett lobbistája, aki a legsúlyosabb gazdasági válság közepette is egy magáncég kijáró embereként ordítozott az Európai Parlamentben - írja az Origo.

Soros szervezi a migránskaravánokat, kitüntetik érte

Soros szervezi a migránskaravánokat, kitüntetik érte

2019. ápr. 12.

A Soros György által pénzelt szélsőséges bevándorláspárti csoportok gerjesztik a migrációt, amely merénylet az Egyesült Államok ellen - mondta Glenn Beck, az amerikai konzervatív Fox News csatorna politikai kommentátora. Az európai migránskaravánokhoz hasonlóan az USA déli határánál is óriási gond az illegális migráció, és nagyon nehéz ezzel felvenni a küzdelmet - írja az Origo.

Semjén: az Európai Unió térjen vissza keresztény gyökereihez!

Semjén: az Európai Unió térjen vissza keresztény gyökereihez!

2019. ápr. 12.

Az Európai Unió keresztény gyökereihez való visszatérést szorgalmazta Semjén Zsolt KDNP-elnök, miniszterelnök-helyettes pénteken Tatán, a kisebbik kormánypárt önkormányzati tanácsának konferenciáját követő sajtótájékoztatón.

Szánalmas trükközést mutatott be a jobbikos polgármester

Szánalmas trükközést mutatott be a jobbikos polgármester

2019. ápr. 12.

Trükkös megoldást talált Dobó Zoltán, Tapolca jobbikos polgármestere arra, hogy a város közgyűlése által hozott döntés ellenére is létrejöjjön a baloldali összefogást tömörítő helyi egyesület. Dobó, miután a képviselő-testülettől nem kapott felhatalmazást a Tapolca név használatára, Egységben Tapolczáért Egyesület néven fogja bejegyeztetni a szervezetet, azaz a régi „cz" írásmódot választva. A szavazás előtt fenyegetőzött és zsarolt a szétesőben lévő jobbikos politikus.

 

Szijjártó: a migrációt nem menedzselni, hanem megállítani kell

Szijjártó: a migrációt nem menedzselni, hanem megállítani kell

2019. ápr. 12.

Ha sikerül megelőzni olyan helyzeteket, amikor embereknek el kell menekülniük otthonukból, akkor elérhető az is, hogy ne menedzseljük, hanem megállítsuk a migrációs folyamatokat - mondta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön az ENSZ Biztonsági Tanácsának miniszteri szintű, Nők a békefenntartásban című nyílt vitáján. A tárca erről pénteken tájékoztatta az MTI-t.

Helyszíni felvételek a baloldal szerint nem létező agresszív migránskaraván balhéjáról

Helyszíni felvételek a baloldal szerint nem létező agresszív migránskaraván balhéjáról

2019. ápr. 11.

A liberálisok szerint nincs itt semmi látnivaló, nem létezik a migránskaraván, azonban a görög rendőrök vélhetően egészen mást gondolnak erről a helyzetről, hiszen többször is összecsaptak az agresszív illegális bevándorlókkal Szaloniki közelében. A videón jól látszik, hogy a rendőrsorfalat támadják, visszadobálják az oszlatásra szánt füstgránátokat, valamint tüzeket gyújtanak a migránsok - írja a Pesti Srácok.

D+ Híradó - Nagyvenyimi fejlesztések, diákverseny

D+ Híradó - Nagyvenyimi fejlesztések, diákverseny

2019. ápr. 11.

Hatalmas fejlesztések Nagyvenyimen, arattak az újvárosi diákok a megyei versenyen, idegenben játszik majd a Kohász - egy csokorban a hét legfontosabb hírei a D+TV Híradójában.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

  2. Fontos győzelmeket arattak

  3. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  4. Friss diplomások köszöntése az egyetemen

  5. Csapadékos nyitány után beúszik a tavasz!

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: farsangi varázslat a Margarétában

DSTV: farsangi varázslat a Margarétában

Embedded thumbnail for DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

Embedded thumbnail for DSTV: reflektorfényben a tehetség

DSTV: reflektorfényben a tehetség

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Új bázison folytatja a DunaKosár közössége

  3. Szociálpolitikai kerekasztal Dunaújvárosban

  4. DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

  5. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 7. szám - 2026.02.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő