Yours Truly: óriási dunaújvárosi fölény
Kicsivel több mint másfélezer kilométert teljesítettek a Yours Truly futás hétvégi megméretésén a dunaújvárosi sportolók az alsó Duna-parton.
Ahogy januárban, úgy február utolsó hétvégéjén is a futás szerelmesei népesítették be az alsó Duna-partot, ahol ezúttal nyolcvanegy sportoló hódolt szenvedélyének a hónap addigi leghidegebb napján. a finn kezdeményezésű megméretés lényege nem változott: a résztvevők tetszés szerinti távot teljesíthettek az öt kilométeres pályán, s a dunaújvárosi versenyzők ezúttal is remekül "vizsgáztak", ugyanis a nyolcvanegy résztvevő összesen 1558 kilométert teljesített az ordító hidegben. Mivel a sorozat januári állomásán is remekeltek városunk futói, így az összesített táblázaton is óriási fölénnyel vezetnek, hiszen a januári és a februári megméretésen résztvevő 187 versenyző eddig 3934 kilométert teljesített, míg a második helyen a Dunakeszi futói állnak 2889 futott kilométerrel.
A rovat további hírei: Sport
DAB-siker a dunaújvárosi rangadón
2025. nov. 13.
Gólzáporos mérkőzést játszott egymással a két dunaújvárosi csapat az Andersen Ligában, s a csatából ezúttal a DAB-ASP jött ki győztesen.
Hibátlan hazai forduló
2025. nov. 12.
A Pentele ASE asztaliteniszezőinek mindhárom együttese értékes győzelmet aratott a csapatbajnokságok legutóbbi fordulójában a mögöttünk hagyott hétvégén.
Debreceni továbbjutás a kupában
2025. nov. 12.
A szettsiker összejött a DKSE fiataljainak, de a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének visszavágóját is megnyerte a DEAC, mely kettős sikerrel jutott be a sorozat következő fordulójába.
Megtörte a rossz sorozatát a DAB
2025. nov. 12.
Stabil védekezéssel, Szücs remek védéseivel, igazi csapatjátékkal sikerült legyőznie a DAB jégkorongozóinak az UTE gárdáját az Erste Liga hétközi fordulójában.
Ismét remekeltek a DKSE birkózói
2025. nov. 11.
Több érmes helyezéssel zárták a mögöttük hagyott két viadalt a DKSE korosztályos birkózói.
Visszatértek a győzelem útjára
2025. nov. 11.
Mindkét félidőben egy-egy gólt szerezve aratott 2-0-s sikert a VSC 2015 Veszprém elleni rangadón a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata az NB II Nyugati Csoportjában.
Újpesten folytatják a Bikák
2025. nov. 11.
A tabellán negyedik UTE otthonában lép pályára a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Liga újabb fordulójában ma este hat órától.








