A címvédő érkezik a Kohászhoz!

spigott - 2018. március 16. 8:13

A Bajnokok Ligája-győztes, a bajnokságban is címvédő Győri Audi ETO KC elleni hazai mérkőzéssel folytatja a bajnoki küzdelmeket szombaton délután három órától a DKKA női kézilabda csapata.

Remek formát mutat, s legutóbbi nyolc mérkőzését megnyerte a bajnokságban a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia, mely jelenleg a negyedik helyen áll a K&H női kézilabda liga küzdelmeiben. Az előttünk álló hétvégén azonban lényegesen nehezebb feladat vár együttesünkre, mely szombaton délután három órától a címvédő, Győri Audi ETO KC gárdáját látja vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. A Rába-parti zöld-fehérek jelenleg is vezetik a bajnokságot, eddig lejátszott tizennyolc mérkőzésükből tizenhetet megnyertek, s csak a Fradi elleni fővárosi vereség csúfítja valamelyest mérlegüket.

György László tanítványai az idén egy alkalommal találkoztak a Bajnokok Ligájában is vitézkedő győriekkel, s az októberi összecsapáson Görbiczék örülhettek a 29-17-es sikernek úgy, hogy már az első felvonás végén hét góllal, 13-6-ra vezettek. Nem a Kohász tehát a favoritja a szombat délután három órakor kezdődő dunaújvárosi mérkőzésnek, ám ez nem jelenti azt, hogy a mieink ne tennének meg mindent a minél szebb eredmény eléréséért. Tisztában van ezzel csapatunk vezetőedzője is, aki szerint a szombati találkozón mindenfajta nyomás nélkül léphetnek pályára, hiszen ezen a mérkőzésen nem nekik lesz veszíteni valójuk.

Micijevic játéka erősen kérdéses! (Képek: DO-archív)

- Nem készültünk külön erre a mérkőzésre, ugyanúgy gyakoroltunk, ahogy tettük ezt az eddigi bajnoki találkozóink előtt. Persze tisztában vagyunk azzal, hogy kivel játszunk szombaton, nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne tennénk meg mindent a pályán, de az látni kell, hogy a két csapatnak nem ugyanazok a céljai az idei szezonban. Mi szeretnénk elsősorban saját magunkra, a saját játékunkra koncentrálni, felszabadultan, ugyanakkor határozottan, agresszívan és masszívan szervezni a védekezésünket, illetve a támadásunkat egyaránt. Fontos, hogy bármi is lesz az eredmény, el tudjunk számolni magunkkal, emelt fővel hagyhassuk el a pályát, úgy, hogy kiadtuk magunkból a maximumot. Camila Micijevic továbbra is sérüléssel küzd, a bokája jelenleg messze van az ötven százalékostól is, majd meglátjuk, hogy mennyi feladatot tud vállalni, az biztos, hogy erőltetni nem fogjuk.

A rovat további hírei: Sport

Ötödik helyen végzett a magyar válogatott a vb-n

Ötödik helyen végzett a magyar válogatott a vb-n

2025. aug. 17.

Nem okozott gondot a hollandok legyőzése sem, így az ötödik helyen fejezte be a brazíliai világbajnokságot a két dunaújvárosi játékossal felálló magyar U20-as női vízilabda válogatott.

DSTV: készülnek a szezonra

DSTV: készülnek a szezonra

2025. aug. 16.

A régi Bánki épülete hétről hétre pingpong labdák pattogásától hangos. A Pentele ASE játékosai elkezdték a felkészülést a következő szezonra, ott jártunkkor is folyt az intenzív munka, az edzésen keményen dolgoztak az egyesület sportolói. Hangkép.

Ötödik helyért játszik a válogatott

Ötödik helyért játszik a válogatott

2025. aug. 16.

Minden negyedet megnyerve aratott sima győzelmet a brazilok ellen a magyar U20-as női vízilabda válogatott a korosztályos világbajnokságon.

DSTV: táborozók a vízben

DSTV: táborozók a vízben

2025. aug. 15.

A Fabó Éva Sportuszodában heteken át várták a gyerekeknek – a DFVE vízilabda tábora idén is nagy sikert aratott. Tematikus eseményekkel kedveskedtek a táborozóknak, mindenki garantáltan élményekkel gazdagodva térhetett haza a medence mellől. Az elmúlt időszakot Miskovicz Zsuzsanna értékelte. Hangkép.

Ráadásos vereséggel kezdett a DAB

Ráadásos vereséggel kezdett a DAB

2025. aug. 15.

Nagy csatában, egy kettős emberhátárnyban kapott góllal szenvedett vereséget első edzőmeccsén a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata a szlovák második ligás Léva ellen.

Álom maradt az elődöntő

Álom maradt az elődöntő

2025. aug. 15.

Hatalmas csatában, ötméteresek után szenvedett vereséget a magyar U20-as női vízilabda válogatott a spanyolok elleni világbajnoki negyeddöntőben.

DSTV: látványos megméretés a pumpapályán

DSTV: látványos megméretés a pumpapályán

2025. aug. 14.

Izgalmas sportesemény otthona volt a Kalandpark területe az elmúlt szombaton. A pumpapályán rendezték meg a Pannon Pump Track kupafordulót, a lendületes eseményen fiatal versenyzők pattantak nyeregbe, gördeszkára és rollerre, hogy bizonyítsák rátermettségüket. Hangkép.