A kormány elkéri a hangfelvételt
A magyar kormány hétfőn, a tel-avivi nagykövetségen keresztül hivatalosan fogja kérni a The Jerusalem Post főszerkesztőjétől azt a hangfelvételt, amely bizonyítja, hogy a Soros-hálózat berlini szervezete azért lobbizik, hogy a német kormány magyarországi német cégeken keresztül gyakoroljon nyomást Magyarországra - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap Dunakeszin.
Szijjártó Péter elmondta, hogy az izraeli The Jerusalem Post hangfelvételen alapuló cikke egyértelműen bizonyítja, a Soros-hálózat európai kormányokat akar egymásnak ugrasztani azért, hogy az illegális bevándorlók befogadását előmozdíthassa. Hozzátette: felháborítónak tartják, hogy azért járatják le Magyarországot, mert nem hajlandó illegális bevándorlókat befogadni.
Az is elfogadhatatlan, hogy "soha senki által meg nem választott NGO-k magyar emberek munkahelyeit, magyar emberek kiszámítható megélhetését sodorják veszélybe" - fűzte hozzá a külügyminiszter.
Szijjártó Péter vasárnapi sajtótájékoztatóján az angol nyelvű izraeli újság pénteki cikkére reagált, amelyben a lap, egy hangfelvétel alapján, arról írt, hogyan lobbizik a magyar törvénykezés ellen egy a Soros-alapítvány támogatásával 2017-ben elindult nemzetközi szervezet (Civil Liberties Union for Europe) magyar vezetője, Dénes Balázs.
A külgazdasági és külügyminiszter kitért arra, a hangfelvételen elhangzik, hogy Németország kormánya a Magyarországon befektető német cégeken keresztül gyakorolhat nyomást Magyarország kormányára. Szijjártó Péter hozzátette, hogy jelenleg hatezer német vállalat összesen háromszázezer embernek ad munkát és a Magyarországra irányuló külföldi működő tőke 28-29 százaléka Németországból származik. Ezért, aki arra akarja rávenni a német kormányt, hogy magyarországi befektetésein keresztül hasson a magyar kormányra, az a magyar emberek 10, illetve 100 ezreinek a munkahelyét sodorja veszélybe - mutatott rá.
Szijjártó Péter azt mondta, hogy a cikkben megemlített német vállalatok hozzávetőlegesen 35 ezer embernek adnak munkát és olyan további befektetésekről folynak jelenleg is tárgyalások, amelyek további 10 ezres nagyságrendben létesítenének jól fizető munkahelyeket hazánkban. A Soros-hálózat tevékenysége ezeket sodorja veszélybe - figyelmeztetett a miniszter.
A külügyminiszter hangsúlyozta, a cikkből kiderült: az NGO-k pont az olyan törvények ellen szeretnének fellépni, amelyek nem teszik lehetővé számukra, hogy eltitkolják a külföldről kapott forrásaikat.
A rovat további hírei: Közélet
A cél az innováció és a város fejlesztése
2025. ápr. 07.
Dunaújvárosnak is szüksége van az Európai Unió finanszírozta pályázatokra. Ezek a források hozzájárulnak ahhoz, hogy városunk fejlődjön és modernebb, szebb otthont biztosítson a lakosságnak. Erről is beszélt Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester az aktuális pályázati ciklus kapcsán.
Vadvirág a városban? Bárkinél lehet ilyen!
2025. ápr. 05.
Vadvirágos parcella minta projekt létrehozását tervezi az ÖKO-Klub Dunaújváros csapata. Az önkéntesek bevonásával futó, a városban önvető virágoskert-szigeteket eredményező közösségi kezdeményezéshez bárki csatlakozhat – már vannak is jelentkezők!
Professzionális fűnyíróval gazdagodtunk
2025. ápr. 03.
Nem lehet azt mondani, hogy elöregedett lenne a város üzemeltetésében dolgozó géppark, hiszen öt évvel ezelőtt gyakorlatilag semmilyen sem volt a városi cégeknek. Így az elmúlt években szépen apránként kellett ezen a téren is fejleszteni. Most új fűnyíró állhat munkába.
A körzetben élőkkel egyeztetve terveznek
2025. ápr. 03.
Dunaújváros életében is fontos, hogy a lakosság a felmerülő kérésekkel bátran fordulhasson a városvezetéshez. Így véli Barta Endre is, aki a 4-es választókerület képviselőjeként az ott élőkkel együtt szépíti az lakóközösséget. A szerdai lakossági fórumán is sok kérdést vitattak meg az egybegyűltek.
DSTV: kutyusokkal a kórházban
2025. ápr. 03.
Rendkívüli együttműködésről számol be a DSTV összeállítása. A Duna Dog Center és a Szent Pantaleon Kórház összefogása nyomán állatasszisztált terápiás módszereket is bevetnek – ráadásul nemcsak a betegek gyógyulásának segítése érdekében. Hangkép.
Előtérben az utánpótlás
2025. ápr. 02.
A város és az egyesület együttműködésének szorosabbá fűzéséről is tárgyalt Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester Tomanóczy Tiborral, a DSE Röplabda Akadémia ügyvezetőjével az egyesület U20-as női csapatának kedd esti edzésén.
Újra jelentős segítség a nyugdíjasoknak
2025. ápr. 02.
Húsvét alkalmából Dunaújváros szépkorúi ismét számíthatnak a rezsitámogatásra. A megemelt nyolc- és tízezer forintos összegeket a tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is a távhő- és vízszámlákban írják jóvá. Összegzésünkben Pintér Tamás polgármester gondolatai mellett a kezdeményezéshez kapcsolódó tudnivalókról is olvashatnak.