Az Aranyvölgyi úton lévő áruházba kértek rendőri segítséget tegnap, mivel bejelentés érkezett arról, hogy egy 54 éves pusztaszabolcsi és egy 26 éves iváncsai lakos a ruházati osztályról egy bőrkabátot és egy baseball sapkát akart eltulajdonítani. Az egyenruhások a két férfit előállították a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra és lopás elkövetése miatt kihallgatták őket.
A nagy áruház piti tolvajai
A rovat további hírei: Sziréna
Életveszélyesen szúrt a kamasz – őrizetbe került
Az Iváncsán történt bűncselekmény áldozata csak a gyors rendőri segítségnyújtásnak és orvosi beavatkozásnak köszönheti az életét – a feltételezett elkövetőt egy órán belül elfogták, értesült a DO.
Tűzoltóink elismerése az ünnepen
Több dunaújvárosi, illetve környékbeli lánglovag is rangos elismerést vehetett át a katasztrófavédelmi igazgatóság csütörtöki és tegnapi ünnepségén.
Üzletszerűen ejtette át vevőit az internetes csaló
Folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett, kisebb kárt okozó csalás bűntette és további bűncselekmények miatt emelt vádat a Dunaújvárosi Járási Ügyészség egy dunaújvárosi nővel szemben.
Többszörösen körözték!
Nem kevesebb mint öt körözést adott ki a Fáklya utcában elfogott 28 éves helyi férfi ellen a Kalocsai Rendőrkapitányság.
Eltűnés miatt keresik Orján Csabát
A 41 éves férfi megtalálása érdekében fordul a nyilvánossághoz a dunaújvárosi rendőrség. Már egy megosztás is közelebb vihet hozzá!
A város határában bukott a szerb embercsempész
Tizenegy menekülőt szállított az aranymetál furgonban, késő este csípték el a Pentele hídon.
Sanyargatással is vádolják a csempészt
17 szír menekülőt zsúfoltak a teherautó rakterébe a tomboló kánikulában – a csempészés mellett a külföldi állampolgárok sanyargatásával is vádolják. Nagyon durva történet, a kitépett gumiszigetelésen át jutottak levegőhöz a szállítottak, értesült a DO.

