Agyonlőtték a három embert meggyilkoló, túszejtő muszlim terroristát
A rendőrök lelőtték azt a muszlim terroristát, aki egy franciaországi szupermarketben ejtett túszokat.
Aude megye prefektúrája a túszejtés után a Twitteren azt írta, hogy "rendőrségi akció van folyamatban" Trebes-nél. Édouard Philippe és Emmanuel Macron terrortámadásnak minősítette a történteket.
A Le Figaro című napilap úgy tudja, hogy a terrorista Allah akbart ordított, amikor bozótvágó késsel és kézigránátokkal felszerelkezve rátámadt a boltban lévőkre. A La Dépeche du Midi című regionális lap értesülése szerint a támadó egy 30 év körüli, marokkói származású férfi, aki szerepel a francia titkosszolgálatok nyilvántartásában. A szupermarket parkolójában álló gépkocsijának rendszámtáblája alapján tudták azonosítani a hatóságok. Azóta kiderült, hogy nem sokkal a túszejtés előtt egy Trebeshez közeli városban, Carcassonne-ban agyonlőttek egy autóst, hogy elrabolják a kocsiját. Az egyik településről a másikra 20 perc alatt lehet eljutni autóval. A rendőrség szerint valószínű, hogy a két eset között összefüggés van.
Lelőtték a terroristát
A környéket az akció idejére teljesen lezárták, és a helyszínre érkezett a francia rendőrség elit alakulata is. Eric Ménassi, Trebes polgármestere a túszok szabadon engedése után elmondta,épületben csak a túszejtő és egy kommandóstiszt maradt. A rendőrök később lelőtték a terroristát.
Kép forrása: AFP/Eric Cabanis
A túszejtés délelőtt 11 órakor történt, szemtanúk több lövést is hallottak.
A túszdráma során 20 embert menekítettek ki a terrorista fogságából.
Úgy tudni, a támadó azért a Salah Abdeslamért ölt, aki részt vett a 2015. novemberi párizsi terrortámadásban, és akinek a bírósági tárgyalása éppen most zajlik Belgiumban.
A BFM francia hírtelevízió értesülése szerint a terrorista a túszejtést megelőzően egy autóból rálőtt négy rendőrre, akik egy közeli terepen futottak. Az egyik rendőr súlyosan megsebesült. A terrorista a lövöldözés után ment be a Super U szupermarketlánc egyik üzletébe, ahol elbarikádozta magát.
A The Independent két halottról írt, A france24 szerint viszont három halott van, mert az egyik sebesült, az egyik vevő a kórházban meghalt. Az egyik áldozat aszupermarketben dolgozó hentes, a másik pedig egy vásárló.
Az Iszlám Állam vállalta
A BFM úgy értesült a párizsi ügyészségtől, hogy a férfi azt mondta, az Iszlám Állam dzsihadista szervezet nevében lép fel, támadás közben pedig azt kiabálta: ezt Szíriáért! Az Iszlám Állam magára vállalta a támadást.
Az ügyben a párizsi ügyészség terrorelhárítási részlege indított eljárást.
Forrás: Origo
A rovat további hírei: Közélet
DSTV: meglepetés anyák napjára
2024. máj. 12.
A családi kör mellett, többeknek helyett különleges anyák napi ünnepségről számol be a DDTV összeállítása. Szép műsorral köszöntötték az Egyesített Szociális Intézmény és Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthonai lakóit hétfőn. Hangkép.
És valóban: együtt – egymásért...!
2024. máj. 11.
Megtartotta hagyományos éves közgyűlését a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Egyesülete. Az eseményre Pintér Tamás polgármester is hivatalos volt – a feladatok elvégzése után a közösség kötetlen beszélgetéssel zárta a remek délutánt.
Három szép nap európai barátainkkal
2024. máj. 10.
Beszámoltunk már arról, hogy még áprilisban elstartolt városunkban a BiodiverCity projekt, ami 9 európai ország, 10 városával együtt, közvetlen európai uniós forrásból kíván válaszokat adni a városi ökoszisztémák kérdéseire.
Körforgalom lesz a Római körút és a Pince sor kereszteződésében
2024. máj. 10.
Ha megversenyeztetnénk a város legtöbb dilemmát okozó kereszteződéseit, akkor egészen biztosan a dobogón végezne a Római, a Pince sor, illetve a Martinovics találkozása. Most még.
Rendkívüli közgyűlésen a menetrend módosítása
2024. máj. 09.
Hat napirendi pont megtárgyalására rendkívüli közgyűlést hívott össze csütörtök délelőtt 9 órára Pintér Tamás polgármester. A rendkívüliség oka, hogy több, határidős kérdésben vált szükségessé a közgyűlés állásfoglalása.
Új járda és felújított parkoló készült, a héten városrészi nap is lesz
2024. máj. 08.
A választási körzethatárok átigazítása minden önkormányzati képviselőnek feladatot jelentett, és egyeztetést. Motyovszki Mátyás, a 3-as választókerület képviselője újabb területeket kapott a régiekhez, már el is kezdett dolgozni, ráadásul már kész munkálatokról tud beszámolni.
Már lehet cserélni, házhoz vitték az energiatakarékos LED-es izzókat
2024. máj. 06.
Önkormányzatunk pontosan egy évvel ezelőtt kezdte a CYEB Energiamegoldások Kft.-vel közösen azt a kezdeményezést, amivel szeretett volna segíteni a dunaújvárosiaknak, hogy csökkenthessék a villanyszámláikat. Az ingyenes akció jelenleg is tart, sőt!