Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 03. Balázs
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Alapszakaszt zárnak a futsalosok

Sport
futsal
Dunaferr DUE Renalpin FC
Dunaújváros
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2018. már. 19., 08:04

A Veszprém elleni hazai mérkőzéssel fejezi be a bajnoki alapszakasz küzdelmeit ma este hét órától a Dunaferr DUE Renalpin FC futsal csapata.

Küzdelmes mérkőzésen ért el 2-2-es döntetlent legutóbbi, a Nyírgyulaj ellen lejátszott bajnoki mérkőzésén a Dunaferr DUE Renalpin FC futsal csapata, mely ezzel az eredménnyel a tabella harmadik helyéről visszacsúszott a negyedikbe úgy, hogy az azonos pontszámmal álló Haladás csak jobb gólkülönbségének köszönhetően előzte meg Takó Csaba tanítványait. Azóta annyi változás történt az élmezőnyben, hogy a szombathelyiek 4-2-es győzelmet arattak a Bőny vendégeként, amivel eldőlt az is, hogy a mieink már nem előzhetik meg vetélytársukat, ugyanis a Haladás gárdája gólarányban, illetve az egymás elleni eredményekben is jobban áll a dunaújvárosiaknál.

Ezzel együtt egy nagyon érdekesnek tűnő összecsapás vár ma csapatunkra, mely este hét órától hazai környezetben, a Dunaújvárosi Sportcsarnokban látja vendégül a Veszprém együttesét. A bakonyiak jelenleg az ötödik helyen állnak a tabellán, s mivel mindössze egyetlen egységgel előzik meg a Nyírgyulaj gárdáját, így elsősorban számukra bír téttel az alapszakasz utolsó mérkőzése, hiszen egy esetleges vereséggel, illetve a vetélytársuk győzelmével visszacsúsznának a hatodik helyre.

Képek: DO-archív

Azt azonban ne gondolja senki, hogy a Dunaferr csapata számára már nem számít semmit a ma esti összecsapás, mivel a mieink szeretnének szépen, sikerrel búcsúzni a bajnokság első körétől, ráadásul akad azért elszámolni valójuk mai ellenfelükkel. A két gárda novemberi mérkőzésén ugyanis a Veszprém 4-3-ra legyőzte csapatunkat, amiért mindenképpen vissza akarnak vágni a mieink, akik ezen a találkozón újra számíthatnak a Nyírgyulaj elleni meccset eltiltás miatt kihagyó Németh Péter és Hosszú Ádám játékára is. Együttesünk vezetése és játékosai természetesen ezúttal is nagyon számít szurkolóira, így az alapszakasz utolsó mérkőzését ingyenesen tekinthetik meg az érdeklődők.

A rovat további hírei: Sport

Túl van a pódiumedzésen a női tornászválogatott Jakartában

Túl van a pódiumedzésen a női tornászválogatott Jakartában

2025. okt. 19.

A női tornászválogatott sikerrel teljesítette pódiumedzését a 2025-ös torna-világbajnokságon Jakartában – számolt be Altorjai Sándor, a Magyar Torna Szövetség főtitkára.

Nem volt esélye Újpesten a DAB-nak

Nem volt esélye Újpesten a DAB-nak

2025. okt. 19.

Az emberelőnyeit remekül kihasználó Újpest ötgólos győzelmet aratott a fáradtabban mozgó Acélbikák ellen a két gárda szombat esti mérkőzésén az Erste Ligában.

Idegenben szerepel a DFC

Idegenben szerepel a DFC

2025. okt. 18.

A Szekszárd elleni mérkőzéssel folytatja a harmadosztályú bajnokság küzdelemsorozatát a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap délután.

Két harmadig volt esélye a DAB-nak

Két harmadig volt esélye a DAB-nak

2025. okt. 18.

Háromgólos vereséget szenvedtek a DAB jégkorongozói a DVTK otthonában lejátszott találkozón az Erste Liga péntek esti fordulójában.

Kialakult a négyes döntő mezőnye

Kialakult a négyes döntő mezőnye

2025. okt. 17.

A BVSC ellen juthat be a Magyar Kupa idei kiírásának fináléba a DFVE női vízilabda csapata.

DSTV: szép eredmények a DKSE Kupán

DSTV: szép eredmények a DKSE Kupán

2025. okt. 17.

A tornászok sem unatkoztak a közelmúltban – a fiúk után a lányok is a szőnyegre léptek. Remek eredmények születtek a hétvégi DKSE Kupán, melyen ismét kitettek magukért a hazaiak fiatal versenyzői. Hangkép.

Nehéz csaták idegenben

Nehéz csaták idegenben

2025. okt. 17.

Huszonnégy órán belül két találkozó vár az Erste Ligában a DAB jégkorong csapatára, mely pénteken a DVTK Jegesmedvék, szombaton pedig az Újpest otthonában lép pályára.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Új védővel erősített a DFC

  2. Cimborafarsang és Mazsola percek a gyermekkönyvtárban

  3. Birkózással emlékeztek a sportág szerelmesére (galériával)

  4. DSTV: villanyautók a hidegben

  5. Nemzetközi progressive house élmény – DJ Ruby Máltáról a Tortugában!

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: villanyautók a hidegben

DSTV: villanyautók a hidegben

Embedded thumbnail for DSTV: az éremművészet atyja

DSTV: az éremművészet atyja

Embedded thumbnail for DSTV: nyelvtanóra – nagyon másképp

DSTV: nyelvtanóra – nagyon másképp

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. A víztoronyról is szó esett a tárgyaláson

  3. Baleset miatt állt az M6-os sztráda forgalma Besnyő térségében (FRISSÍTVE)

  4. Több változás lesz februártól, módosulnak a gyermekorvosi körzetek Dunaújvárosban

  5. Töltsünk együtt egy délutánt – ismét Kolbásztöltő Fesztivált rendeznek Pentelén

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő