Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 25. Eugénia Karácsony
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Fölényes sikerek az utánpótlásnál

Sport
vízilabda
DFVE
Dunaújváros
utánpótlás

facebook megosztás

spigott - 2018. már. 05., 13:00

A DFVE serdülő leány vízilabdázói tizenkettő, míg az ifjúságiak tizenhét gólos különbséggel nyerték a Szeged elleni bajnoki találkozójukat.

Hazai medencében folytatták a bajnoki küzdelmeket vasárnap délután a DFVE utánpótlás vízilabdázói, ugyanis az ifjúsági és a serdülő együttes is a Szeged gárdáját látta vendégül a Fabó Éva Sportuszodában. A délutáni programban először a serdülők mérték össze egymással erejüket, s ahogy az várható is volt, fiataljainknak semmi gondot nem okozott a sereghajtó legyőzése. Az első negyed után ugyan csak egy góllal vezettek a dunaújvárosiak, a második felvonást viszont már három, míg a harmadikat hétgólos különbséggel nyerték, s végül nagyon sima, 19-7-es győzelemmel jöttek fel a tabella negyedik helyére úgy, hogy a velük azonos pontszámmal álló szentesnél egy, míg az OSC-nél két mérkőzéssel játszottak kevesebbet.

Nem ígérkezett szorosabbnak az ifjúságiak találkozója sem, mivel a mieink a negyedik, míg a vendégek az utolsó előtti helyről várták az összecsapást. A DFVE gárdája igyekezett hamar el is dönteni a pontok sorsát, s az első negyedet 4-0-ra, míg a másodikat 3-1-re nyerte meg, így a második félidőt már kényelmes előnyből várhatták Schmidt Tamás tanítványai. fiataljaink a tetemes vezetés tudatában sem engedtek ki, a harmadik felvonást kapott gól nélkül hozták le, míg a negyedikben kilencet lőttek ellenfelüknek, s kiütéses, 19-2-es sikerrel erősítették meg negyedik helyüket a táblázaton.

Eredmények, gólszerzők

Serdülők

DFVE-Yordo – SZNVE 19-7 (3-2, 4-1, 7-0, 5-4)
Gólszerzőink: Fülöp Fanni 6, Pál Réka 3, Szabó Nikolett 3, Jonkl Csenge 2, Velics Flóra 2, Sümegi Nóra Virág 1, Gyulai Zsófia 1, Kovács Polett 1.

Ifjúságiak

DFVE-Yordo – SZNVE 19-2 (4-0, 3-1, 3-0, 9-1)
Gólszerzőink: Huszti Vanda 9, Szabó Nikolett 5, Sümegi Nóra Virág 2, Vályi Vanda 1, Fülöp Fanni 1, Rompos Dóra Bernadett 1.

A rovat további hírei: Sport

Dobogós helyek a szezonnyitón

Dobogós helyek a szezonnyitón

2025. szep. 09.

Tíz érmes helyezéssel zárták az őszi szezon első versenyét a DKSE és a Gurics György BDSE ifjú birkózói a mögöttünk hagyott hétvégén.

Gólból igen, lapból nem volt hiány a rangadón

Gólból igen, lapból nem volt hiány a rangadón

2025. szep. 08.

Nagyon korán emberhátrányba került, de remekül védekezett és gól nélküli döntetlent ért el a Nagykanizsa elleni hazai összecsapáson a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.

Katona Réka Sáráék ezüstérmesek a vb-n

Katona Réka Sáráék ezüstérmesek a vb-n

2025. szep. 08.

A hátráltató tényezők ellenére is óriásit küzdöttek Katona Réka Sáráék, így a DKSE ifjúsági korú kajakosa szépen fénylő ezüstéremnek örülhetett a győri maraton világbajnokságon.

Vereséggel kezdett a Kohász

Vereséggel kezdett a Kohász

2025. szep. 07.

Nagyot küzdött, de túl sok hibával játszott a Vasas otthonában a DKKA felnőtt női kézilabda csapata, így a szezon első bajnokiját a házigazdák nyerték.

Hazai rangadó előtt a focisták

Hazai rangadó előtt a focisták

2025. szep. 06.

A tabellán második Nagykanizsa elleni hazai összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap délután öt órától.

Fővárosi nyitány a bajnokságban

Fővárosi nyitány a bajnokságban

2025. szep. 06.

A Vasas vendégeként vág neki a bajnokság küzdelmeinek a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese ma este hat órától.

Vereséggel kezdtek a fiatalok

Vereséggel kezdtek a fiatalok

2025. szep. 05.

A DKKA U18-as és U20-as együttese is kikapott a 2025/2026-os korosztályos bajnokság első fordulójában.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

  2. Karácsonykor is előzzük meg a tűzeseteket!

  3. DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

  4. "A közösség ereje ilyenkor válik igazán láthatóvá..."

  5. Csábító üzenetek, súlyos következmények

Videók

Embedded thumbnail for Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

Embedded thumbnail for DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

Embedded thumbnail for DSTV: jótékonyság a Restiben

DSTV: jótékonyság a Restiben

Top hírek

  1. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  2. Rablás miatt tartóztatták le a buszmegállók üvegtörőjét

  3. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  4. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

  5. DKIK: új titkár az iparkamaránál

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő