Későn figyeltem fel a közelemben felhangzó párbeszédre – lekötött a keresgélés a könyvesboltban, így csak a végét kaptam el. Harmincas férfi valamire mondja a kislányának: nem tudom, mire a gyermek: de igen, Apa, neked tudnod kell! És a szülő tehetetlenül széttárja a karját, tán tényleg nem tudja azt a valamit, vagy csak nem lehet érthetően elmagyarázni egy kisembernek.
Nemrég gyermekeim egykori iskolája mellett mentem el. Elkapott a nosztalgia. Bementem, a barátságos portás megértően tárta a kaput, miután elmondtam, mi vitt oda, hja, neki is lehetnek gyermekei. Bejárom az utat, amelyen valamikor gyakran végigmentem gyereket keresve, kabáttal hajkurászva, a sapkát-sálat ráimádkozva, többen drukkoltak nekem, mire sikerült, volt persze, igaz, ritkán, hogy nem kellett nógatni őket, úgy vágtattak kifelé, mint a mérgezett egér, akkor sejtettem, bandázni fognak, megbeszélték előre. Valamit valamiért…
Emlékidéző tablók a körfolyosón, fegyelmezett kisdiákok a „békebeli” időkből, kontrasztként ott a maiak vagány fotói, az energiáról üvöltő életképek. Az enyéimet is föllelem egy képen, a fiam komolyan néz a fényképezőgép lencséjébe, kihívás a tekintetében, még nem tudja, hogy nem minden olyan, aminek megálmodja… Lányom visszafogottabb, mint az élet minden dolgában. A múltkor azt mondta, már tudja, hogy a leginkább háborítatlan évei ott, abban az iskolában szaladtak el.
Eszembe jut egy régi párbeszéd. A kislány a kedvenc töritanárától kapott egy extra találós kérdést, de nem bírt vele. Rám bízta, kezdjek vele valamit. Nem tudtam elkapni a fonalat, nekem se ment. A kis tízéves nézett nagy szemekkel, aztán elkezdett sírni. Talán akkor döbbent rá, hogy van, amit az apja se tud. Ma már rájött, van, de mennyi! Tán hasonló felismerés játszódott le ma a kislány fejében, ott, a könyvesboltban. Majd ő is felnő, mint az én lányom, ő is lesz húszéves, ő is szembesül a dilemmával: mennyi a megválaszolhatatlan dolog a világban! És feszült lesz, mint mi, frusztrált idősebbek, akik már sejtjük, mennyi a titok, amire valamikor 1960 táján figyelmeztette a világot egy amerikai politikus, amikor ezt mondta: „Ellenszegülünk a világ egy monolitikus és szégyenteljes összeesküvésének, mely kizárólag titkolt eszközökön alapul, hogy befolyását megnövelje. Beszivárgással, fölforgatással a választások helyett, megfélemlítéssel a szabad választás helyett. Ez egy nagy rendszer, amit óriási emberi és anyagi forrásokkal terveztek meg egy igen hatékony gépezetben, amely katonai, diplomáciai, felderítési, gazdasági, tudományos és politikai műveletekből áll. Munkálkodásai rejtettek, nem publikusak. (…) Szolón, az athéni törvényalkotó megtiltotta, hogy megtörjünk az összeesküvések nyomására. Kérem, informálják az amerikai közvéleményt. Az embernek annak kell lennie, aminek született. Szabadnak és függetlennek.” Ezt üzente népének és más nemzeteknek John Fitzgerald Kennedy, Amerika legendás elnöke. De halálával sem válthatta mások szabadságát.
Értjük, mi zajlik ma a világban?
