Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 04. Ráhel, Csenge
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Kisbiológusok nagy találkozója

Oktatás
kisbiológusok
diákok
Széchenyi Gimnázium
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2018. már. 24., 16:05

Hagyományosan a víz világnapjához kapcsolódóan rendezték meg idén is a Kisbiológusok találkozóját a Széchenyi István Gimnáziumban.

Idén már a huszonhatodik alkalom volt, hogy a város és a környék általános, valamint középiskolás diákjai részt vehettek a Széchenyi gimi versenyén. A kisbiológusok szombaton délelőtt találkoztak, összesen hatvannyolcan. A harminchárom általános iskolás és a harmincöt középiskolás diák többsége a házigazda intézmény tanulója volt, de érkeztek a Dózsából, a Móriczból, a Petőfiből és a Rudasból is versenyzők.

Müllerné Ódor Marianna igazgató elmondta, a diákok változatos témákkal készültek és a legkisebbektől kezdve minden korcsoport képviselteti magát, még a nagyok is, akik közül sokan már az emelt szintű érettségire készülnek. A versenyzőket szakmai zsűri értékelte és pontozta, de nagy figyelmet fordítottak arra is, hogy segítsék a versenyzőket, kiegészítsék tudásukat és még többet fejlődjenek. Aki épp nem az előadását tartotta, az ismerkedhetett, vagy meghallgathatta mások előadását, esetleg a diákokkal érkező kisállatokkal barátkozhatott. Végül délután két óra környékén a zsűri meghozta a döntését és a legjobbakat oklevéllel, könyvjutalmakkal, utalványokkal díjazta.

A rovat további hírei: Oktatás

Iskolai kishírek

Iskolai kishírek

2018. már. 11.

Kolesz pingpong, Szimat Szolgálat, országos táncverseny, könyvtár és színház - iskolai kishíreink egy csokorban.

Harminc éve a diákokért

Harminc éve a diákokért

2018. már. 10.

A Mol Mester-M Díjjal ismerte el Szücsné dr. Harkó Enikő munkásságát. Az egymillió forinttal járó díjra korábbi tanítványaik jelölhették mentoraikat.

Közeleg a beiratkozás

Közeleg a beiratkozás

2018. már. 08.

A 2018-ben tanköteles korba lépő gyermeket a szülő, gondviselő köteles beíratni a lakóhelye szerint illetékes vagy a választott iskola első évfolyamára.

Akikre büszkék lehetünk

Akikre büszkék lehetünk

2018. már. 08.

A Pesovár Ferenc Gyermek és Ifjúsági Népdaléneklési és Népzenei Verseny Fejér megyei döntőjébe a szakmai zsűri összesen száz produkciót hívott meg a hat területi előválogatóról.

Szakszolgálatok Hete

Szakszolgálatok Hete

2018. már. 08.

Háromnapos rendezvénnyel várták az érdeklődő pedagógusokat, szülőket és gyermekeket a héten a Szakszolgálatok Hete elnevezésű programsorozaton.

Sport és egyenlő esélyek

Sport és egyenlő esélyek

2018. már. 07.

Sikerrel pályázott az önkormányzat három sportnap megszervezésére, szerdán esélyegyenlőségi napot tartottak az egyetemen. 

Szombatig lehet jelentkezni

Szombatig lehet jelentkezni

2018. már. 05.

Március 10-ig még beadhatják jelentkezésüket a MÁV-csoport és a Dunaújvárosi Egyetem duális képzésére azok a hallgatók, akik február közepéig jelentkeztek az egyetem gépészmérnök, mérnökinformatikus, műszaki menedzser szakának valamelyikére.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Folytatódhat a Kistemető rekonstrukciója

  2. DSTV: nyílt nap és bemutatók

  3. ICA-D: tárlatvezetés és finisszázs csalogat

  4. Újra élnek a bajnoki remények

  5. DSTV: meleg étel, meleg ruha – meleg szívvel

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: nyílt nap és bemutatók

DSTV: nyílt nap és bemutatók

Embedded thumbnail for DSTV: meleg étel, meleg ruha – meleg szívvel

DSTV: meleg étel, meleg ruha – meleg szívvel

Embedded thumbnail for DSTV: vereség emelt fővel

DSTV: vereség emelt fővel

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. Újra élnek a bajnoki remények

  3. Töltsünk együtt egy délutánt – ismét Kolbásztöltő Fesztivált rendeznek Pentelén

  4. Három játékosától is elbúcsúzott a DFC

  5. Birkózással emlékeztek a sportág szerelmesére (galériával)

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő