Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 06. Dorottya, Dóra
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

A Kozármisleny ellen javíthat a DPASE

Sport
labdarúgás
DPASE
Dunaújváros
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2018. már. 23., 17:53

Elsősorban védekezésben kell feljavulnia a dunaújvárosi labdarúgóknak ahhoz, hogy idei harmadik bajnokijukon végre már győzelemnek örülhessenek.

Finoman szólva sem úgy alakult a Dunaújváros PASE labdarúgóinak tavaszi szezonkezdete, hogy azt a gárda vezetése és drukkerei remélték. Az őszi idényt éllovasként záró dunaújvárosi csapat ugyanis bő egy héttel ezelőtt 2-2-es döntetlent játszott a Szentlőrinc SE elleni hazai bajnokin, majd pár nappal később újra hazai környezetben fázott meg az Iváncsa elleni találkozón. A hat szerezhető pontból tehát mindössze egyetlen egyet tudtak begyűjteni a DPASE focistái az első két tavaszi fordulóban, s az első helyről visszacsúsztak a harmadikra, s bár hátrányuk még így is csak négy, illetve kettő pont az első helyezett Pécs, valamint a második Tiszakécske mögött, ahhoz, hogy továbbra is maradjon reális esélyük az első hely megszerzésére, most már muszáj lesz győzelmeket is aratniuk.

Kép: DO-archív

Erre a következő lehetőséget a szombaton délután három órakor kezdődő Kozármisleny elleni bajnoki mérkőzésük jelenti, melyre az idei találkozókkal ellentétben nem itthon, hanem idegenben rendeznek meg. Együttesünk hétvégi vetélytársa a tizenegyedik helyen áll jelenleg a tabellán úgy, hogy eddig lejátszott tizenkilenc meccséből ötöt nyert meg, s három döntetlen mellett tizenegy alkalommal szenvedett vereséget. A két gárda őszi, dunaújvárosi találkozóján a DPASE örülhetett az 1-0-s sikernek, ám ahhoz, hogy ezúttal is pontokkal gazdagodjanak a mieink, elsősorban védekezésben kellene feljavulniuk, ugyanis az elmúlt két fordulóban összesen öt gólt kaptak Dobos Barna tanítványai. Remélhetőleg a heti munkában sikerült kijavítani azokat a hibákat, melyeket a közelmúltban elkövettek játékosaink, s szombaton délután újra azt a dunaújvárosi csapatot láthatjuk a pályán, mely az őszi szezon nagyobbik részében keményen, jól védekezve győzte le ellenfeleit.

A rovat további hírei: Sport

Gyönyörű aranyak a strandon

Gyönyörű aranyak a strandon

2022. júl. 11.

Minden mérkőzését 2-0-ra megnyerve végzett az első helyen a prágai Európa-bajnokságon a két dunaújvárosi játékossal felálló magyar ifjúsági lány strandkézilabda válogatott.

Aranyért játszhatnak az U19-esek

Aranyért játszhatnak az U19-esek

2022. júl. 11.

Parádés védekezéssel gyűrte le a hollandokat, s jutott be a netanyai Európa-bajnokság fináléjába a dunaújvárosi Sümegi Nórával felálló magyar U19-es női vízilabda válogatott.

Mayer Gréta duplázott az ob zárónapján

Mayer Gréta duplázott az ob zárónapján

2022. júl. 10.

Mayer Gréta két aranyéremmel, Kovács Zsófia egy ezüsttel és egy bronzzal zárta a tornászok Duna Aszfalt Országos Bajnokságnak szerenkénti döntőit vasárnap délután.

Elődöntőben a válogatott

Elődöntőben a válogatott

2022. júl. 10.

Bejutott a legjobb négy közé a dunaújvárosi Sümegi Nórával felálló magyar U19-es női vízilabda válogatott a netanyai Európa-bajnokságon.

Ponterős csatár az Acélbikáknál

Ponterős csatár az Acélbikáknál

2022. júl. 10.

A tavalyi szezonban közel pont per meccs átlagot hozó 23 éves Tommi Niskanen is a Dunaújvárosi Acélbikák hokisait erősíti a 2022/2023-as szezonban.

Kovács két aranya a Duna Aszfalt ob-n

Kovács két aranya a Duna Aszfalt ob-n

2022. júl. 09.

A DKSE kétszeres Európa-bajnok tornásza ugráson és felemáskorláton sem talált legyőzőre a Duna Aszfalt Országos Bajnokságon.

Küzdelmes iksz a Siófok ellen

Küzdelmes iksz a Siófok ellen

2022. júl. 09.

Egyáltalán nem játszott alárendelt szerepet az NB II-es Siófok elleni felkészülési találkozón a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Ezüstérmes a magyar válogatott az Eb-n

  2. Átgázolt a bajnok röplabdázóinkon

  3. "Dunaújváros fái a négy évszakban": finálé a fotópályázat téli fordulóján

  4. DSTV: birkózó emlékverseny

  5. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: birkózó emlékverseny

DSTV: birkózó emlékverseny

Embedded thumbnail for DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

Embedded thumbnail for DSTV: nyílt nap és bemutatók

DSTV: nyílt nap és bemutatók

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  3. Újra élnek a bajnoki remények

  4. Birkózással emlékeztek a sportág szerelmesére (galériával)

  5. Közösségépítők (1.): a varázsos Madártanya

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő