Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Négykezes találkozó

Vass Ádám - 2018. március 3. 13:05

A környék minden jelentősebb művészeti iskolájának tanulói érkeztek szombaton Dunaújvárosba, hogy részt vegyenek a kétévente megrendezésre kerülő zongora négykezes találkozón.

Ismét megrendezésre került a Sándor Frigyes Zeneiskola által szervezett, hagyományos Dunaújvárosi Zongora Négykezes Találkozó szombaton délelőtt. A kétévente zajló eseményen idén is változatos csapat állt össze a környék jelentősebb művészeti iskoláiból. Érkeztek tanulók a helyi Wesley - Da Capo Alapfokú Művészeti Iskolából, a halászteleki Hunyadi Mátyás Gimnáziumból, valamint a paksi, dunaföldvári és bicskei intézményekből is.

A délelőtt tíz órakor kezdődő koncerten a házigazda iskola két tanárának játéka nyitotta a programot, majd sorban következett a húsz produkció. A találkozó célja elsősorban a tapasztalatszerzés és a közös zenélés, az együtt játszás öröme, hiszen a négykezes játékra ritkábban van lehetőségük a diákoknak. A produkciók után az emléklapok és elismerések átadása következett, majd egy kötetlen fogadásra invitálták a résztvevőket ahol a diákok is jobban megismerkedhettek egymással, a pedagógusok pedig konzultálhattak, tapasztalatokat cserélhettek és beszélgethettek.

A rovat további hírei: Kultúra

Szép fák, remek pályaművek – jól sikerült a fotópályázat első felvonása

Szép fák, remek pályaművek – jól sikerült a fotópályázat első felvonása

2025. júl. 11.

Dunaújváros közgyűlése támogatta Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő kezdeményezését, s első alkalommal írta ki a „Dunaújváros fái a négy évszakban” című fotópályázatot. A tavaszi ciklus lezárult, díjazták is a beérkező pályaműveket.

DSTV: a velünk élő örökség

DSTV: a velünk élő örökség

2025. júl. 10.

Sok látogatót vonzottak a Múzeumok Éjszakája című országos programsorozat városi helyszínei, derül ki a DSTV összegzéséből. Az Intercisa Múzeum a római kori kőtár és fürdő mellett az intézmény központi épületében is gazdag kínálattal csalogatott. Hangkép.

Idén is jelentős csúcsokat hódított a Rockmaraton Fesztivál (galériákkal)

Idén is jelentős csúcsokat hódított a Rockmaraton Fesztivál (galériákkal)

2025. júl. 09.

Négy nap dübörgés és fergeteg, a rock/metál műfajok híveinek őszinte örömére: idén is nagyot ment, és bár új csapat szervezte, és sajnos akadtak is döccenők, összességében mindenképpen pozitív élményt hozott a közönség körében a Rockmaraton Fesztivál a Szalki-szigeten.

Évadot zár a Zenélő Cukrászda

Évadot zár a Zenélő Cukrászda

2025. júl. 09.

Az édes élmények kedvelői ráadásul szólóprodukciót hallhatnak a Vasmű úti egységben – Gyalus Boglárka énekel szombaton délután. A nyári szünet előtti utolsó alkalomra is nagy szeretettel várnak mindenkit.

DSTV: POK és SZIG a színpadon

DSTV: POK és SZIG a színpadon

2025. júl. 09.

Szép eseménynek adott otthont a Bartók színházterme a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. Városunk két gimnáziuma, a Pannon és a Széchenyi színjátszó diákjai álltak a közönség elé, és mutatták be színdarabjaikat. Hangkép.

ICA-D: benépesülnek a város közterei a "Betekintés" terveivel

ICA-D: benépesülnek a város közterei a "Betekintés" terveivel

2025. júl. 08.

Egyszerre izgalmas és tanulságos bemutatót ígér a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) új időszaki kiállítása: Betekintés címmel a BME Középülettervezési Tanszék külföldi hallgatói mutatják be diplomamunkáikat, a város köztereire álmodott terveiket. A tárlat csütörtökön nyílik, mindenkit szeretettel várnak!

DSTV: a kőtárba is csalogattak

DSTV: a kőtárba is csalogattak

2025. júl. 08.

Az összefoglalót már olvashatták, most itt a DSTV első beszámolója az Intercisa Múzeum kínálatáról a "Múzeumok Éjszakája" sorozatában. Az intézmény két helyszínen várta a vendégeket, benépesült a római kori kőtár is. Hangkép.