Dunaújváros Hetilap

Orbán: Európa megtelt

doszerk - 2018. március 22. 16:54

Európa megtelt - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön, az Európai Néppárt vezetőségi ülése után, Brüsszelben.

Ha Európa megtelt, akkor védjük meg a határait, a figyelmet nem a migránsok szétosztására kell fordítani - hangoztatta. Orbán Viktor úgy fogalmazott: Magyarország ebben jó európaiként részt vesz, meg fogja védeni határait, "migránsokat nem engedünk és nem fogadunk be". Facebook-oldalára feltöltött videójában a kormányfő elmondta: a néppárt ülésének fő témája a bevándorlás, a migráció volt.

-MTI-

A rovat további hírei: Közélet

Tegyünk jót, együnk pizzát!

Tegyünk jót, együnk pizzát!

2024. nov. 27.

Évek óta sikeresen működik városunkban a Dunaújváros kenyere akcióprogram, mely negyedévente egy kiválasztott szervezetet támogat alkalmanként akár félmillió forinttal. Tulajdonképpen ennek mintájára kezdődik el most Dunaújváros Önkormányzata és az Édes Étterem és Pizzéria közös kezdeményezése, a Dunaújváros Pizzája program.

Megnyílt a Béke városrész postája

Megnyílt a Béke városrész postája

2024. nov. 27.

A tervezett időpontban, tehát november 26-án reggel nyolc órakor megnyílt a Március 15. téren lévő postahivatal, ezzel pedig a Békében élők visszakapták a városrész postáját. A nyitás pillanatát egészen komoly érdeklődés, sőt sorállás jellemezte.

Fontos a tűzvédelem, de a törődés mindennél többet ér

Fontos a tűzvédelem, de a törődés mindennél többet ér

2024. nov. 26.

A Pentelei Nyugdíjas Klub minden hétfőn klubdélutánt tart a Pentele Klubházban. A szokásos heti összejövetelen ezúttal részt vett Orosz Csaba, a Pentele városrész önkormányzati képviselője is, aki rövid tűzvédelmi tájékoztatót tartott a nyugdíjas klub tagjainak.

Ha jön és ellenőriz a kéményseprő…

Ha jön és ellenőriz a kéményseprő…

2024. nov. 26.

A balesetek elkerülése, illetve az egészségügyi, élet-, és vagyonbiztonság érdekében fontos a kémények tisztán tartása, rendszeres ellenőrzése. A társasházakban és családi házas övezetben is a katasztrófavédelem kéményseprőipari szerve végzi az égéstermék-elvezetők rendszeres ellenőrzését.

Csőtörés a Dózsa iskolában – ma biztosan nem lesz tanítás

Csőtörés a Dózsa iskolában – ma biztosan nem lesz tanítás

2024. nov. 25.

Csőtörés miatt elmarad a tanítás a Dózsa iskolában, adta hírül az intézmény közösségi oldalán megjelent tájékoztató. Gyorshír, de igyekszünk mihamarabb további részletekkel szolgálni!

Keddtől lesz útlezárás a Szórád Márton úton

Keddtől lesz útlezárás a Szórád Márton úton

2024. nov. 25.

Véglegesítette a város egyik fő közlekedési útvonalával kapcsolatos közleményét a DVG Zrt. Várhatóan december közepéig módosul a forgalmi rend a Szórádon – méghozzá keddtől!

A vasmű válsága: egy évig bírta a kormány által erőltetett "megmentő"

A vasmű válsága: egy évig bírta a kormány által erőltetett "megmentő"

2024. nov. 24.

Terjedelmes összegzést tett közzé a város önkormányzata a térség legnagyobb foglalkoztatójának helyzetéről a nagy közösségi portál hivatalos felületén. A vasmű helyzetének megoldása nem tűr halasztást, írják.