Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 22. Zénó
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Sima továbbjutás

Sport
röplabda
Dunaújváros
DSE Röplabda Akadémia
utánpótlás

facebook megosztás

Szárszó Lajos - 2018. már. 18., 18:54

Szettveszteség nélkül, magabiztos játékkal menetelt be az Országos Serdülő Bajnokság döntőjébe a DSE Röplabda Akadémia együttese.

A röplabdázók számára a Dunaújváros Sportcsarnok kisterme adott otthont a 2017/2018. évi Buzek László U17 Országos Serdülő Bajnokság alapszakaszának záró csoportkörének. A tornán ezúttal négy csapat, Budapestről a Malév SC, Pécsről a PTE-PEAC, Debrecenből a DEAC, és Dunaújvárosból a DSE Röplabda Akadémia vett részt. A hazaiak az erőviszonyok alapján bízhattak a továbbjutásban, melyben nem is kellett csalódnunk, hiszen a fiúk, Tomanóczy Tibor, majd Kovács Zsolt irányítása mellett mindhárom mérkőzésüket megnyerték. Mindezt nem is akármilyen különbséggel! Első ellenfelünk a Malév SC volt, akiket alaposan helyben hagytak fiataljaink, akik 42 perc alatt, 3-0-s összesítéssel simán legyőzték budapesti vetélytársukat. A két csapat közötti különbséget legjobban az összes pontok száma mutatja, mely 75-26 volt a DSE javára.

A következő mérkőzésen a Debrecen ellen léptek pályára Iván Gergőék, ahol ismét ellenállhatatlanul játszottak, és ellentmondást nem tűrően 3-0 arányban múlták felül vetélytársukat. Ez a meccs sem volt túl hosszú, hiszen csupán 34 percig tartott, és a mieink a 75 szerzett pont mellett mindössze 30-at adtak ellenfelüknek. A nap záró összecsapásán a Pécs együttese sem tudta megállítani a DSE Röplabda Akadémia serdülőit, akiket 38 perc alatt 3-0-ra, 75-30-as pontkülönbséggel küldtek haza a mieink. Összesítésben így három nagy arányú győzelemmel, 225-86 pontaránnyal, minden szettet megnyerve jutott a DSE Röplabda Akadémia serdülő csapata a 2017/2018. évi Buzek László U17 Országos Serdülő Bajnokság döntőjébe, ahol reményeink szerint számos örömet fognak még okozni Dunaújvárosnak.

DSE Röplabda Akadémia: Iván Gergő, Iván Bence, Matyiák Árpád, Laczi Dominik, Tajti Olivér, Majoros Balázs, Balázs Bálint, Ambrus Bence, Sárközi Kálmán, Tomanóczy Bálint, Flachner Kornél. Edzőik: Tomanóczy Tibor és Kovács Zsolt

Eredmények:  
10.00 Malév SC – DSE Röplabda Akadémia 0-3 (4-25, 15-25, 7-25)
11.30 PTE-PEAC – DEAC 0-3 (15-25, 10-25, 11-25)
13.00 Malév SC – PTE-PEAC 3-0 (25-7, 25-13, 25-16)
14.30 DSE Röplabda Akadémia – DEAC 3-0 (25-9, 25-6, 25-15)
16.00 DEAC – Malév SC 0-3 (18-25, 15-25, 23-25)
17.30 PTE-PEAC – DSE Röplabda Akadémia 0-3 (11-25, 14-25, 5-25)

A rovat további hírei: Sport

DSTV: Katona Réka Sára a vb-re készül

DSTV: Katona Réka Sára a vb-re készül

2025. aug. 28.

Parádésan szerepelt az idei szezonban a DKSE tehetséges kajakosa, Katona Réka Sára. A fiatal dunaújvárosi versenyző a Magyar Kupában, a bajnokságon és a vidék bajnokságon is kiválóan szerepelt, s emellett a júniusi Európa-bajnokságról is ezüstéremmel térhetett haza. Remek eredményeinek, kitartó munkájának köszönhetően ott lesz a szeptemberi maraton világbajnokságon is, ahol a szekszárdi Jámbor Lottival párban áll rajthoz. Hangkép.

Győzelem emberhátrányban

Győzelem emberhátrányban

2025. aug. 28.

Újra játszott a tűzzel, de nem égette meg magát és végül győztesen hagyta el a pályát a PTE-PEAC elleni hazai bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata szerdán este.

Világbajnoknak járó köszöntés a csónakházban

Világbajnoknak járó köszöntés a csónakházban

2025. aug. 27.

A DKSE és a kajak-kenu szakosztály vezetése és versenyzői mellett városunk közvetlen vezetése is köszöntötte a Milánóból világbajnoki címmel hazatért Hajdu Jonatánt.

Visszatérnének a győzelem útjára

Visszatérnének a győzelem útjára

2025. aug. 27.

A tabellán tizenharmadik PTE-PEAC elleni hazai mérkőzéssel folytatja az NB III Dél-Nyugati csoportjának küzdelmeit a Dunaújváros FC labdarúgó csapata ma este hat órától.

DSTV: megmérették magukat a fiatalok is

DSTV: megmérették magukat a fiatalok is

2025. aug. 26.

Hetedik alkalommal rendezte meg a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia a tragikusan fiatalon elhunyt Horváth Nikolettről elnevezett emléktornát a Dunaújvárosi Sportcsarnokban még augusztus 16-án és 17-én. A torna eredményesen zárult a kézilabdázóink számára – egy első, egy második, és egy harmadik helynek örülhettünk. Hangkép.

Tehetséges kapust igazolt a DAB

Tehetséges kapust igazolt a DAB

2025. aug. 26.

A 21 esztendős Szűcs Botond játékára az Erste Liga mellett az Andersen Ligában is számítanak az Acélbikák jégkorongozói.

Könnyed továbbjutás a kupában

Könnyed továbbjutás a kupában

2025. aug. 26.

Már az első felvonásban eldöntötte a nyitott kérdéseket a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata a Paksi SE ellen a Simple Női Kupa második fordulójában.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Látható a fejlődés és befektetett munka

  2. Az Élesztő ajándéka

  3. Gyakori esküvői bakik

  4. A kevesebbet hibázó nyert

  5. Borongós karácsony, vegyes halmazállapotú csapadékkal

Videók

Embedded thumbnail for DKIK: új titkár az iparkamaránál

DKIK: új titkár az iparkamaránál

Embedded thumbnail for DSTV: a véradókat köszöntötték

DSTV: a véradókat köszöntötték

Embedded thumbnail for Karácsonyfákkal készülnek a körzetben

Karácsonyfákkal készülnek a körzetben

Top hírek

  1. Bréking: lakástűz a Hold utcában – a mentőket is bevetették (FRISSÍTVE)

  2. Hármas karambol, útlezárás a 6-oson

  3. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  4. Korlát teszi biztonságosabbá a közlekedést

  5. Új kezdeményezés valósul meg Dunaújvárosban

Galéria

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Sportolók köszöntése (2025) - fotó:

Sportolók köszöntése (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő