Vágó Gábor: Gyurcsány berúgva tárgyalt a baloldallal
Lezajlott az ellenzék első tárgyalása az egyéni választókerületi koordinációról. Az LMP-s Vágó Gábor a 444-nek sérelmezte, hogy a DK közepesen száraz pogácsával ugyan megkínálta őket, de a Gyurcsány-féle viszkiből nem adott. A Jobbik nem ment el az egyeztetésre - írja az azonnali.hu internetes portál.
Közös asztalhoz ült a Demokratikus Koalíció, az MSZP-Párbeszéd és az LMP, hogy megbeszéljék, lesz-e koordináció a pártok között az egyéni választókörzetekben, és amennyiben lesz, hogyan. Túl sok érdemi dolgot a sajtónak nem mondtak a pártvezetők a tárgyalást követően. A Jobbik nem vett részt az egyeztetésen, ezt a szoci-párbeszédes szövetség részéről Karácsony Gergely és Molnár Gyula sérelmezték is sajtótájékoztatójukon.
A 444 élő közvetítése mentette meg az estét az unalomtól: Gyurcsány Ferenc sajtótájékoztatóját követően Vágó Gábor belép a DK-s sajtószoba ajtajába, hogy lehívja a sajtót a DK irodájának helyt adó Teréz körúti épület elé.
Az LMP kecskeméti jelöltje a 444 riporterének ennek okáról azt mondta, hogy köszönik a meghívást a DK-nak, megsüvegeli a gesztust, és a pogácsa is csak közepesen volt száraz, de még így is hagy némi kívánnivalót maga után a vendéglátó, Gyurcsány Ferenc viselkedése.
„Ha én mondjuk részeg vagyok, és meghívok barátokat otthonra beszélgetni, az a minimum, hogy őt is megkínálom viszkivel.”
A 444 riporterének kérdésére, miszerint hogyan érti Vágó a részegséget Gyurcsány esetében, a politikus azt mondta: azt mind fizikailag, mind a szó átvitt értelmében komolyan kell venni. Szerinte az az alázat, ami az LMP-ben a párt komfortzónájából kilépve megvolt akkor, amikor leült tárgyalni a baloldali pártokkal a koordinációról, Gyurcsánynál csak mérsékelten volt tapasztalható.
Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje a balos egyeztetésről azt mondta, továbbra is kitartanak a teljes ellenzéki koordináció mellett, hétfőn le akar ülni beszélni Vona Gábor Jobbik-elnökkel az ügyről. Ungár Péter, a párt elnökségi tagja ezt azzal egészítette ki, hogy sajnálja, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette DK nem akar koordinálni a Jobbikkal. Arra az újságírói kérdésre, miszerint miből gondolja azt Ungár, hogy Gyurcsány nem akar megállapodni a Jobbikkal, a politikus így válaszolt: „Onnan, hogy Gyurcsány Ferenc a szájával ezeket a szavakat mondta nekünk.”- írja az azonnali.hu internetes hírportál.
- azonnali.hu -
A rovat további hírei: Közélet
Boldog születésnapot, Magyarország! – együtt emlékeztünk az államalapítás ünnepén (galériával)
2025. aug. 21.
A hagyományoknak megfelelően közösen, de ezúttal a Mondbach-kúria udvarán ünnepelhettek a városlakók az önkormányzat által rendezett programon augusztus 20-án, az államalapítás és az új kenyér ünnepén.
Ünnepi forgatag a kúriában
2025. aug. 20.
Töltsük együtt a jeles napot államalapításunk és az új kenyér ünnepén! Augusztus 20. alkalmából városunk önkormányzata közös ünneplésre vár mindenkit a Mondbach-kúriában ma délután – itt az estébe nyúló ünnepi forgatag részletes kínálata!
Nagyon kell segítség az álláskereséshez
2025. aug. 19.
Elsősorban a vasmű csoportos létszámleépítése nyomán álláskeresővé vált munkavállalóknak szerveztek gyakorlati tanácsadó napot a Városháza "C" szárnya házasságkötő és rendezvénytermében a közelmúltban. Első nekifutásra is szép sikerrel.
Monumentális alkotás festékszóróval
2025. aug. 18.
Az utóbbi években a graffiti szó egyre kedveltebb Dunaújvárosban – számos helyen díszítették fel művészek trafóházak, falak oldalát. AZ Arany János Általános Iskola egyik fala hatalmas alkotással gazdagodott – Harsányi Zotmund Bence és Boros István jóvoltából átalakult az intézmény látképe.
Ki kapja a "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat? Várják a javaslatokat!
2025. aug. 17.
Dunaújváros közgyűlése minden évben "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat adományoz. A díjazott személyére bárki javaslatot tehet – egészen szeptember végéig.
DSTV: együtt ünnepelhet a város augusztus 20-án
2025. aug. 17.
A hagyományokhoz híven közösen ünnepelhetjük államalapításunk évfordulóját, derül ki a DSTV anyagából. A témában írt beharangozónkat már olvashatták, most itt az augusztus 20-án várható forgatag menetrendjének előzetes összegzése. Hangkép.
Várják a javaslatokat a "Szociális Munkáért – Dunaújváros" díjra
2025. aug. 16.
Dunaújváros önkormányzata idén is díjazza majd azt a személyt, aki Dunaújvárosban a szociális munka területén kiemelkedő tevékenységet fejtett ki a lakosság szolgálatában, a közéleti munkában. Felhívás.