Végül biztos Kohász-siker
A második félidőben volt egy kisebb megingása, ám végül nagyon sima, 34-19-es győzelmet aratott a Vasas elleni edzőmérkőzésen a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata
Újabb felkészülési mérkőzés várt ma délután a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapatára, mely a szintén NB I-es Vasas otthonában lépett pályára. Együttesünkben ezúttal már szerepelhettek a közelmúlt válogatott kötelezettségei miatt eddig hiányzó játékosok is, igaz Tomasevics kapusra betegség miatt így sem számíthatott György László vezetőedző. A Kohász együttese jól, koncentráltan kezdte a találkozót, támadásban és védekezésben is hozták a játékosok, amit várt tőlük a szakvezetés, így az első felvonást követően 19-11-es dunaújvárosi előnnyel vonulhattak pihenőre a felek.
Kép: DO-archív
A térfélcsere után sajnos jött egy kisebb megingás, melynek köszönhetően a fővárosiak háromra csökkentették hátrányukat, ám gyorsan összekapta magát a Kohász, mely a játék minden elemében feljavult, s végül nagyon sima, 34-19-es győzelmet aratott a Vasas ellen.
Vasas – DKKA 19-34 (11-19)
A DKKA gólszerzői: Klujber 6, Kazai 4, Kovács 4, Micijevic 4, Molnár 4, Grosch 3, Dombi 2, Bulath 2, Szekerczés 2, Takács D. 1, Szalai 1, Cifra 1.
A rovat további hírei: Sport
Fényes érmek a Cegléden
2025. máj. 23.
Két ezüst- és egy bronzéremmel zárták a DKSE ifjú birkózói az U15-ös korosztály kötöttfogású bajnokságának küzdelmeit.
DSTV: szőnyegen a sport napján
2025. máj. 22.
A magyar sport napja apropóján tartott nyílt napok sorában helyet kaptak a DKSE birkózói is. Mint arról Telekné László Csilla beszámolt, az ovisokat, iskolásokat és felnőtteket egyaránt vártak – a legkisebbek persze először és elsősorban a mozgással és szőnyeggel ismerkedtek meg. Hangkép.
Balszerencsés dunaújvárosiak
2025. máj. 22.
Betegség és sérülések miatt bajnoki érmekről és Európa-bajnoki szereplésről kellett lemondania a DKSE tehetséges birkózóinak.
Ezüstös hétvége Fadd-Domboriban
2025. máj. 21.
Jól szerepeltek a Dragon Steel SE sárkányhajósai a Fadd-Domboriban megrendezett a 9. Outrigger Sárkányhajó Magyar Bajnokság és Rangsoroló versenyen.
DSTV: nyílt nap a röplabdázóknál
2025. máj. 21.
Folytatjuk a visszatekintésünket a DKSE szakosztályainak nyílt napjaira. A sorban következő sportág a röplabda volt – a Dózsa iskolában Gelencsér Balázs foglalta össze, kiket vártak, mivel vártak, és milyen lehetőségeket kínál a gyerekeknek a röplabdasport. Hangkép.
Óriási izgalmak után bronzérmes az Eger
2025. máj. 21.
Bár négygólos hátrányból fordított a DFVE az Eger ellen, az utolsó másodpercben egyenlítettek a vendégek, majd ötméteresekkel behúzták a bajnoki bronzcsata ötödik, dunaújvárosi mérkőzését.
DSTV: búcsú a csapattól és a szurkolóktól
2025. máj. 20.
A mögöttünk hagyott hétvégén az idei szezon utolsó mérkőzését játszotta a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese. A meccsről majd holnap beszélünk, hiszen a találkozó azért volt különleges, mert mert ezen a találkozón búcsúzott el a dunaújvárosi közönségtől Szalai Babett és Oguntoye Viktória, akik felhagynak aktív pályafutásukkal. Hangkép.