Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt tegnap Mezőfalván a Fehérvári út és a József Nádor utca kereszteződésében. Egy Ford 43 éves női vezetője a kereszteződéshez érve nem biztosított elsőbbséget egy szemből érkező kerékpárosnak és összeütközött vele. Az ütközés következtében a kerékpár 71 éves vezetője megsérült. A baleset bekövetkezésének körülményeit a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság vizsgálja.
A kereszteződésben ütötte el a biciklist
A rovat további hírei: Sziréna
Zsarolta is, fenyegette, ki is fosztotta áldozatát
Hamis ígéretekkel ejtett tévedésbe egy baracsi lakost egy 46 éves férfi – áldozata ingatlanának tulajdonrészét ajándékozási szerződéssel a gyermekére íratta, miközben a sértettet veréssel fenyegette meg, és anyagi bevételeitől is megfosztotta. És lehet, más ügyek is a zsaroló nevéhez köthetők, értesült a DO.
Végzetes faháztűz Rácalmáson
Idős, mozgásában korlátozott férfi vesztette életét a Bajcsy-Zsilinszky utcában lévő, életvitelszerűen lakott épületben. A tűz okát még vizsgálják a lánglovagok, értesült a DO.
Szirénapróba: most a második hétfőn morgatnak
Az új év első napján megúsztuk, de most bepótolják: a bevált havi gyakorlathoz híven Dunaújváros mellett Ercsiben, Szabadegyházán és Ráckeresztúron, valamint Paks harminc kilométeres körzetében lesz hallható szirénapróba holnap; a városban 11 órakor morgatnak.
Vigyázzunk a netes csalókkal!
Egy közelmúltban történt eset nyomán adott ki figyelmeztetést a vármegyei főkapitányság kommunikációs szolgálata: szintet léptek a csalók, a tárházuk kifogyhatatlan, vigyázzon mindenki!
Így előzhetők meg a szilveszteri tüzek
Részletes tipptárral szolgált a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője – a cél az, hogy a tűzesetek ne okozzanak fejfájást az év utolsó, vagy éppen az új esztendő első napjaiban. Tavaly nem jött be sajnos.
A tűzoltók nélkül ünnepeljünk!
A figyelmetlenség és az égve felejtett gyertyák miatt, valamint a konyhai sürgés-forgás közben keletkezik a legtöbb lakástűz karácsonykor. Fontos a megelőzés – itt a katasztrófavédelem tipptára!
Letartóztatásban a dohányboltot késsel kirabló férfi
A vármegyei főügyészség indítványa nyomán döntött a Németországban elfogott férfi ügyében a fehérvári járásbíróság. Az ügyészi érvelés szerint fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, értesült a DO.

