Harmadik helyek az utánpótlásban

spigott - 2018. április 26. 17:08

A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia serdülő csapata simán nyert, az ifik viszont döntetlent játszottak a korosztályos bajnokságok szerdai fordulójában.

Nemcsak a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese lépett pályára szerdán, hanem az akadémia két utánpótlás csapata is. Az első osztályú serdülő bajnokságban harmadik DKKA a nyolcadik Dorogi ESE ellen mérkőzéssel folytatta a pontvadászat küzdelmeit, s mivel Meggyes Rita tanítványai idegenben is simán győzték le tegnapi vetélytársukat, így a biztos hazai sikeren kívül nem fogadhattunk el más eredményt. A dunaújvárosi fiatalok ennek megfelelő elszántsággal vágtak is neki a találkozónak, melynek első félidejében a játék minden elemében jobbak voltak ellenfelüknél, így a szünethez érve már tíz góllal, 17-7-re vezettek. A tetemes előny birtokában a második harminc percben már nem koncentráltak annyira a dunaújvárosi játékosok, s bár ezt az időszakot egy góllal a vendégek nyerték, a meccset végül simán, 29-20-ra nyerte a DKKA, mely ezzel bebiztosította harmadik helyét a serdülő bajnokság nyugati osztályában.

Kép: DO-archív

Az ifjúságiakra lényegesen nehezebb feladat várt a Győri Audi ETO KC ellen, hiszen a mieink a harmadik, míg a zöld-fehérek a második helyen álltak a tabellán a mérkőzés előtt, hat ponttal többet szerezve ifjúsági együttesünknél. Mint azt Megyes Rita edző elmondta, a vendégek kezdték jobban a mérkőzést, már 5-1-re is vezettek, mikor sikerült rendezni a sorokat, s innentől már lényegesen kiegyenlítettebb lett a játék. A félidei szünetre így is a győriek vonulhattak 18-15-ös vezetéssel, ám a fordulás után előbb egyenlített, majd a vezetést is átvették fiataljaink. Erre is volt válasza azonban a vendégeknek, így a hajrá óriási csatát hozott, melynek végén megosztoztak a pontokon a csapatok, s mint azt a DKKA edzője elárulta, bár a céljuk a győzelem volt, a játék képe alapján elégedettek lehettek az 31-31-es döntetlennel. Az akadémisták ifjúsági csapata egy fordulóval a bajnokság vége előtt a harmadik helyen áll a kiemelt bajnokság nyugati csoportjában, s minden valószínűség szerint itt is fejezi majd be a korosztály küzdelmeit.

A rovat további hírei: Sport

Öt bronzéremnek örülhettek

Öt bronzéremnek örülhettek

2025. máj. 13.

Egyéniben négy, csapatban egy harmadik helyezést szereztek a DKSE birkózói a Dunakeszin rendezett U15-ös szabadfogású és női bajnokságán.

Újra kinyitották a pofonládát (galériával)

Újra kinyitották a pofonládát (galériával)

2025. máj. 13.

Látványos, nagy csatákat hozott a hetedik alkalommal megrendezett Nemzetek Csatája elnevezésű küzdősport gála a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.

Dunaújvárosi éremeső az országos döntőkben

Dunaújvárosi éremeső az országos döntőkben

2025. máj. 12.

Két aranyéremmel és összesen tizenkilenc dobogós helyezéssel zárták a diákolimpia országos döntőinek küzdelmeit a dunaújvárosi lábtoll-labdázók.

Karnyújtásnyira a bajnoki cím

Karnyújtásnyira a bajnoki cím

2025. máj. 12.

Korán vezetést szerzett, s végül sima győzelmet aratott Martonvásáron a Dunaújváros FC labdarúgó csapata a vármegyei első osztály vasárnapi fordulójában.

"Hazatért" a Koós Katalin Ajándék Kupa (galériával)

"Hazatért" a Koós Katalin Ajándék Kupa (galériával)

2025. máj. 11.

Idén immár harmadszorra, de városunkban most először rendezték meg a Koós Katalin Ajándék Kupát: a hazai fitnesz egyik fontos megméretésévé vált eseményen mintegy 400 versenyző lépett a közönség és a bírók elé.

A Loki már nagy falat volt a Kohásznak

A Loki már nagy falat volt a Kohásznak

2025. máj. 11.

Negyven percig remekül tartotta magát a DKKA csapata a DVSC otthonában, ám a bronzéremre hajtó hazaiak megzárták magukat, s végül simán legyőzték női kézilabdázóinkat.

Megduplázta előnyét az Eger

Megduplázta előnyét az Eger

2025. máj. 10.

Hiába vezetett a harmadik negyedben még három góllal, a bajnoki bronzcsata második meccsét is elveszítette a DFVE női vízilabda csapata.