A szaki csak állt a hatalmas moziteremben, úgy érezte, minden lámpa fénye rávetül, de valójában csak a szemek szegeződtek rá, az áldozatra. Vele szemben az ezerarcú tömeg. Délután fél kettő körül járt az idő. Április valahányadika volt. Ja, ez fontos, ne feledjem: 1952.
Ott állt mozdulatlanul, kezeit a háta mögött összekulcsolva, mint egy kivégzésre váró. Kivégzés persze nem volt, csak szigorú számonkérés. Szótlanul hallgatta, ahogy elősorolják vétkeit. Hogy hányszor késett. Fölvillant benne, ha látnák, hogy fél, az már egyfajta megbánást jelentene, és talán a büntetés is kisebb lenne, de hát nem félt, és megbánás se volt benne.
A feleségem – magyarázta korábban brigádvezetőjének –, a feleségem beteg, a két fiút el kell látnom, iskolába indítanom, mit tegyek, késtem. A brigádvezetőt ez nem hatotta meg. „Fölnyomott – mesélte később –, fölnyomott egyszer, kétszer, majd még egyszer.” A szaki háromszor pár perc miatt megkapta a stemplit: lógós! Jött a „tárgyalás”. Nem védekezett, nem hivatkozott beteg feleségre, gyerekekre, csak hallgatott. A nyilvános megszégyenítés után elhangzott az ítélet: bércsökkentés. Neve a szégyentáblára került.
Az azóta megöregedett szaki ma már csak nevet ezen. Nemrég kezébe került egy könyv, valamilyen ünnepségen kapta, nem érdekelte különösképp, sosem ütötte föl. Most megtette. Belelapozott, rábukkant arra az írásra, amely a pártmunkáról szólt a Vasmű építése idején. Egy dátum megfogta a szemét: 1952. április 7-e… egy baljós értekezlet, amely elindította az eseményeket. A vezetők akkor hirdették meg a harcot a „hiányosságok” ellen. Az öreg szaki olvas. „A feladatok konkrét volta, valamint az a körülmény, hogy végrehajtásukat a legszélesebb nyilvánosság előtt, a sajtó bevonásával kérték számon, serkentőleg hatott a műszakiak munkájára.” Na ja – nevet –, a félelem serkentőleg hat. Folytatja az olvasást.
„A munkafegyelem kérdéseiben a Városi Pártbizottság több ízben foglalt állást és tett intézkedéseket. Az igazolatlan mulasztókat megbírálták, a notórius lógósokat pedig kizárták a pártból. … A műszaki vezetőknek minden reggel 9 óráig át kellett adniok a hiányzók listáját az alapszervi párttitkárnak, ők a csoportbizalmijaik, illetve a népnevelők közreműködésével (számuk márciusban 800 volt) gondoskodtak a visszatérő hiányzók felvilágosításáról. A munkahelyi szégyentáblákon pedig kifüggesztették a késők és igazolatlanul mulasztók nevét.
Az intézkedéseket sorozatosan megsértők, a krónikus fegyelemlazítók és mulasztók ügyében nyilvános »bírósági« tárgyalásokat tartottak. Volt rá példa, hogy ezer dolgozó jelenlétében, a mozi épületében. A fegyelmezetleneket bércsökkentéssel, a bér 10 százalékát jelentő sürgősségi pótlék megvonásával, a sztahanovista címtől történő megfosztással büntették.”
Az öreg arcán fanyar mosoly. Becsukja a könyvet, szedelőzködik. Megy meginni a korsó sörét. Megteheti, egyedül van, a gyerekek rég kirepültek. Az asszony sincs már. Még azon az őszön elvitte a betegség. Ami miatt ő háromszor késett.
