Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 03. Balázs
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Mozgalmas hétköznapok az akadémián

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
utánpótlás

facebook megosztás

spigott - 2018. ápr. 21., 18:00

A DKKA III. nyerte a helyi rangadót, így Takács Józsefné tanítványai nagyon közel kerültek a harmadosztályú serdülő bajnokság dél-nyugati csoportjának megnyeréséhez.

Nem sokat pihenhetett az NB II-es felnőtt bajnoki cím keddi megnyerését követően a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia ifjúsági együttese, mely csütörtökön már idegenben, a Mosonmagyaróvár otthonában lépett pályára az ifjúsági bajnokság 20. fordulójában. Együttesünk a negyed helyről, esélyesként várta a nyolcadik helyezett házigazdák elleni találkozót, ám az elmúlt hetek kőkemény menetelése, a nyolc nap alatt lejátszott négy mérkőzés miatt érezhető volt a fáradtság a fiatalokon. Talán éppen ezért is hozott óriási csatát a meccs, melynek első félideje után 11-11-es állást mutatott az eredményjelző, s a fordulás után is rendkívül kiélezett küzdelmet láthattak azok, akik megtekintették a mérkőzést. A fej-fej melletti csata véghajráját azonban jobban bírták idegekkel a dunaújvárosiak, s végül 24-23-as győzelmet aratva léptek előre az ifjúsági bajnokság nyugati csoportjának harmadik helyére.

Kép: DO-archív

Egy nappal később, pénteken a DKKA serdülő együttesei léptek pályára a harmadosztályú bajnokság 19. fordulójában, méghozzá egymás ellen. A találkozó előtt akadémiánk harmadik számú együttese volt kedvezőbb helyzetben, ugyanis Takács Józsefné tanítványai az első, míg Takács Árpád csapata az ötödik helyről várta a kezdést. A mérkőzés első félidejében egyértelműen előbbiek akarata érvényesült, s a szünethez érve a DKKA III. már 21-12-es előnynek örülhetett. A fordulást követően valamelyest feljebb jött a második számú csapat, ám igazán szorossá már nem tudta tenni az összecsapást (33-28). Ez egyben azt is jelentette, hogy Takács Józsefné tanítványai három fordulóval a bajnokság vége előtt hat ponttal állnak jobban a második helyezett Tamási KC-nál, s ha hátralévő találkozóik valamelyikén legalább egy pontot szereznek, úgy matematikailag is bebiztosítják első helyüket a dél-nyugati csoportban.

A rovat további hírei: Sport

A vereség ellenére is emelt fővel jöhettek le a pályáról

2026. jan. 31.

Rendkívül tartalékos felállásban is remekül küzdöttek a DKKA fiataljai az Alba Fehérvár KC ellen, de a vendégek így is sima győzelemmel vitték el a két pontot Dunaújvárosból pénteken este.

DSTV: elismerték legjobbjaikat

2026. jan. 30.

Megtartotta hagyományos díjátadó ünnepségét a Magyar Motoros Vízisport Szövetség. Idén is volt mit ünnepelni – például azt, hogy Horváth Attilát ismét "Az év sportolójának" választották. Hangkép.

Megyei riválisa ellen játszik a Kohász

2026. jan. 30.

Az Alba Fehérvár KC elleni mérkőzéssel folytatja a bajnoki csatározásokat a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata ma este hat órától.

DSTV: játékkal emlékeztek a focisták

2026. jan. 29.

A helyi labdarúgás kiemelkedő alakja, Formaggini Károly emléke előtt tisztelgett a Dunaújváros FC labdarúgó csapata legutóbbi emléktornájával. A mögöttünk hagyott hétvégén nyolc csapat lépett pályára – a döntőben a DFC 3:0-ra kapott ki a Hegyvidék csapatától, így a hazaiak szépen csillogó ezüsttel zárták az emléktornát. Hangkép.

Szolnoki öröm a hétközi fordulóban

2026. jan. 29.

A szettsiker összejött, de pontszerzésnek nem örülhettek a DKSE röplabdázói a Szolnok elleni összecsapáson a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszának újabb fordulójában.

Vereséggel zárta az Erste Ligát a DAB

2026. jan. 29.

A mérkőzés nagy részében veszélyesebben játszó BJA HC háromgólos győzelmet aratott a tartalékos Acélbikák ellen az Erste Liga alapszakaszának utolsó fordulójában.

DSTV: röplabdás évnyitó a Campusban

2026. jan. 28.

A Campus Étteremben tartotta meg hagyományos évnyitó ünnepségét a DSE Röplabda Akadémia a közelmúltban. Az évértékelővel egybekötött rendezvényen a DSTV kamerája is ott volt. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Birkózással emlékeztek a sportág szerelmesére (galériával)

  2. DSTV: villanyautók a hidegben

  3. Nemzetközi progressive house élmény – DJ Ruby Máltáról a Tortugában!

  4. Játssz a biztonságért – itt a második kvíz!

  5. A Hóvirág Kupáért fociztak

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: villanyautók a hidegben

DSTV: villanyautók a hidegben

Embedded thumbnail for DSTV: az éremművészet atyja

DSTV: az éremművészet atyja

Embedded thumbnail for DSTV: nyelvtanóra – nagyon másképp

DSTV: nyelvtanóra – nagyon másképp

Top hírek

  1. Előállították Mezei Zsolt alpolgármestert (frissítve)

  2. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  3. A víztoronyról is szó esett a tárgyaláson

  4. Baleset miatt állt az M6-os sztráda forgalma Besnyő térségében (FRISSÍTVE)

  5. Több változás lesz februártól, módosulnak a gyermekorvosi körzetek Dunaújvárosban

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő