Tanuljunk magyarul!

2018. április 15. (vasárnap) 16:27 - Várkonyi Balázs

Jó kis ház eladó – ugrik elém a neten a szokatlan hirdetés. Falusi portát ajánlanak eladásra. Ízlelgetem a rövidke mondatot, és egyre jobban tetszik. Lényegre törő, semmi fölösleges sallang, kirí az egy kaptafára készült szövegek közül. Amilyen egyszerű a hirdetés, olyan egyszerű az eladandó ház.

A kínálás módja és a kínált termék tökéletesen fedi egymást: jó kis ház eladó… Elüt a ’minden igényt kielégítő’ meg a ’jó állapotban lévő’ típusmondatoktól. Elszoktunk attól, hogy fogalomtárunkból a legegyszerűbbet válasszuk. Ezért is feltűnő, s így vélhetően sikeres is ez a naivitás báját hordozó mondat. A természetességet képviseli. És arról is tudósít, hogy a ház eddigi lakói magyarul beszélő emberek.

A minap szót váltottam az alsóvárosi traktus, a Burgundia öreg favágójával. Ma már nemigen forgatja a fejszét, nemigen veszi kezébe a hatalmas vonófűrészt, azt mondja, elég volt, a jó fél évszázad munka sokat kivett belőle. És ezt így fogalmazza meg: a fanyűvő mesterség őt magát is elnyűtte… Hallgatom szép szavait, bármiről mesél, azt tiszta magyarsággal mondja.

Visszaemlékszem régi ismerősömre, a hórihorgas juhászra. Az alföldi homokon futottam össze vele, aztán többször meglátogattam, hogy tanuljak tőle – magyarul. Amikor az új, csillogó-villogó juhhodályokról fejtette ki véleményét, azt mondta: idegen dolog az, nem jó a birkának, nem kell azt köpönyegben járatni, nem kell neki palotát építeni, mert sosem lesz abban otthon. A juhász szavai az önkifejezés szépségéről vallanak. Hasonlóan ahhoz, ami a szülőföldje szavait következetesen őrző koncertszervező szájából így hangzott nemrég: megszólítom olykor a náddudát. Vagy: a fejlesztőmérnök egy riportban a karrierje állomásait taglalja, s így fogalmaz: kinyílott az út előttem. A könyvtárigazgatótól pedig azt tanultam meg, hogy a rendezett életű gazdáról lehet így is fogalmazni: nem volt az kikapi, se kocsmás. Ugyanettől a direktortól hallottam: sok tehetséget földajkált a város…

Naponta ér a nyelvi merénylet a közösségi portálon. Nem lehet közbeszólni: tessék tanulni magyarul! Ki venné magára az önbizalma erős védőfala mögött? Szerzett jog lett a tisztátalan fogalmazás. Mondják a régi újvárosiak, hogy az első telepesek a pentelei kocsmában néha visszakérdeztek, ha egy helybéli ismeretlen szót használt. A messze városból jött munkás aztán alkalmazkodott: eltanulta a falu szófordulatait. A betelepültek között, ha kevesen is, de voltak analfabéták. Az „őslakók” között viszont egy sem. Pedig a háború után évekig alig volt hol tanulniuk. 1945. április 15-én a félig szétbombázott iskoláról így szólt a jelentés: „Az épület tetőzetének fele hiányzik, a másik fele roncs. Egy telitalálat az épület északi szárnyát ledöntötte. Nincs az iskolának sem egy ép ablaka, sem egy ép ajtaja. Nincs egy asztal, sem szekrény, sem könyvtár, sem irattár, sem anyakönyv. Nincs egy pad sem.” Évekig félnomád körülmények közt zajlott az oktatás. De a gyerekek megtanultak írni-olvasni. És otthonról is szép szót örököltek.

A rovat további hírei: Napraszóló

Három kivételes nap

Három kivételes nap

2018. október 31. (szerda)

Október-november fordulója: kegyeletünnepek sorakoznak egymás után. Vallási tartalmúak, de van köztük egy, ami független a világlátástól, és csöndes emlékezésre szólít.

Máris Dunapentele!

Máris Dunapentele!

2018. október 28. (vasárnap)

Tegyünk egy gondolatkísértetet. Tudjuk, hogy Pentele Szálinvárossá válásáig, az új név felvételéig az első felvetéstől hónapok teltek el. Most képzeljük el: az ősi név visszavételéhez természetes körülmények között mennyi idő kellett volna? A válaszig idézzük fel a „keresztelés” előtti időket.

’56 ősze Sztálinvárosban: a földindulás első hangjelzései

’56 ősze Sztálinvárosban: a földindulás első hangjelzései

2018. október 23. (kedd)

Újváros népe túlvolt már azon a megrázkódtatáson, amit az 1953 nyarán hozott országos beruházási megszorítás okozott. A város és a vasmű építésében törés keletkezett ugyan, de az élet végül is ment tovább. És bár az ’53-ban fejlesztésre fordított pénz két év alatt egyharmadára csökkent – de a nagyolvasztó felépült és 1954 februárjától termelni kezdett. Visszatért a remény.

Szonáta hangjai szálltak a barakktábor fölött…

Szonáta hangjai szálltak a barakktábor fölött…

2018. október 22. (hétfő)

Csak a képzelet szülte ezt a címbéli mondatot. Elvileg igaz lehetett volna, valójában nem: az épp hatvanöt éve, 1953 októberében megnyílt újvárosi zeneiskola ugyanis nem a szomorú képet mutató Radar vagy az Ezres közelében kapott helyet. De az épülő településen kétségkívül együtt volt jelen a kétféle valóság.

A diktatúra sokba került…

A diktatúra sokba került…

2018. október 20. (szombat)

Szülővárosomban tartja magát egy legenda. Ötvenes évek, ünnepi alkalom, fontos vendég érkezik a fővárosból, s az elöljáróság mindent megtesz a méltó fogadására. Egy ünnepségszervező kapja a parancsot: valamely tanintézmény diákjait rendelje ki, akik majd méltóan köszöntik a főrangot.

Lóháton, vaksötétben

Lóháton, vaksötétben

2018. október 14. (vasárnap)

Úgy hívták, Meglepetés Jani. Na jó, persze, hogy nem ez volt a rendes neve, a kiskölykök titulálták így, miután megvitatták, hogy szerintük a Jack a John becézett alakja. És az eredeti név így hangzott: Surprise Jack.

A lóban ló van

A lóban ló van

2018. október 07. (vasárnap)

Patkányok, sorakozó! Jön a Messiás.
Nem felejtem ezt a két mondatot, hogy is felejthetném, hisz egészen kivételes, hogy valaki sorakozót rendel a patkányoknak, s magát Messiásnak nevezi. Pedig a felkentség szikráját se lehetett felfedezni benne, vagyis Pityuban, aki mindig ezt kiáltotta, amikor szénért indult a pincébe.