Téliről nyárira
Húsvét után megkezdődik a tavaszi autógumi-cserék időszaka, az Abroncs Kereskedőház várakozása szerint a csúcsidőszak április közepén várható.
A cég keddi közleményében kitér arra, hogy a 2013-as márciusi nagy havazás óta minden tavasszal lényegesen óvatosabbak az autósok és hetekkel későbbre időzítik az időszakos kerékcserét, mint korábban. Az idén húsvét után egyszerre indul el a szezon a keleti és nyugati országrészekben is. Tiszay Árpád, a társaság kereskedelmi vezetője a közlemény szerint felhívta a figyelmet arra: az abroncsszektorban is tapasztalható szakemberhiány miatt előfordulhat, hogy 7-10 napos várakozással is számolniuk kell az autósoknak.
Kitért arra, hogy az elmúlt években javulást érzékelnek a szezonális kerékcserék terén: míg a pénzügyi válság idején az autók egy részével nyáron is téli gumikkal közlekedtek, ma ez egyre kevésbé jellemző. A nyári abroncs más összetételű anyagból készül, mint a téli, és egy jó minőségű nyári gumival felszerelt autó fékútja közel harmadával is rövidebb lehet, mintha téli lenne rajta - jegyezte meg.
Az AKH arra számít, hogy szervizeit a következő hetekben mintegy 100 ezer autós keresi fel. Az 1995-ben alapított, jelenleg több mint kétszáz embernek munkát biztosító családi vállalkozás 6 saját tulajdonú telephelyet, négy bevásárlóközponti abroncsszervizt, két logisztikai raktárbázist üzemeltet, és webáruházán keresztül is értékesít. A cég több mint 30 gyártó termékeit forgalmazza, szezonális forgalma eléri a félmillió darabot.
A nyilvánosan hozzáférhető adatok szerint az Abroncs Kereskedőház Kft. 2016-ban 22,396 milliárd forint árbevétel mellett 394,9 millió forint adózott eredményt ért el az előző évi 20,678 milliárd forint nettó bevétel és 286 millió forint profit után.
Az Európai Gumiabroncs- és Gumigyártók Szövetsége (ETRMA) korábban közölt adatai alapján 2016-ban Magyarországon csaknem 2,4 millió új gumiabroncsot értékesítettek a gyártók, ami hétéves rekord volt, tavaly az eladott darabszám mintegy 5 százalékkal nőtt.
-MTI-
A rovat további hírei: Mozaik
Sok múlik a megfelelő telefonszervizen
2025. júl. 16.
Vannak olyan telefonok, amelyekről azt gondoljuk, hogy egyszerűen sérthetetlenek. Pedig csakúgy, mint minden elektronikai eszköz, még a csúcsmárkák is elromlanak. Még a híradásokban is sokszor szó esik telefonvisszahívásokról az alacsony minőség miatt. (X)
Többet tud, mint hinnéd – miért lett a pergetők kedvence a plasztik csali?
2025. júl. 16.
A plasztik csalik nem számítanak újdonságnak a pergető horgászok körében, mégis vannak köztük olyan darabok, amelyek valamiért kiemelkednek a tömegből. (X)
DSTV: véget ért a tavaszi ciklus
2025. júl. 16.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése arról, hogy Dunaújváros közgyűlése támogatta Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő kezdeményezését, s első alkalommal írta ki a Dunaújváros fái a négy évszakban című fotópályázatot. A tavaszi ciklus lezárult, díjazták is a beérkező pályaműveket. Hangkép.
Hasznos tudnivalók a belföldi fuvarlevél kapcsán
2025. júl. 15.
A fuvarozáshoz sokféle okmány, dokumentum kapcsolódik, mert a tevékenység szerződéses keretek között zajlik, közben árumozgatás történik, melynek során az áru átvételét, mozgatását, célba juttatását dokumentálni kell. (X)
Hűek a márkához, hűek Dunaújvároshoz (galériával)
2025. júl. 15.
Sorozatban ötödik alkalommal rendezték meg az AlfaCity programkavalkádját a Szalki-szigeten a mögöttünk hagyott napokban, ahol számtalan program és autócsoda várta az Alfa Romeo szerelmeseit.
Kánikula, aztán némi lehűlés, a végén megint hőség várható a héten
2025. júl. 14.
Markáns hidegfront tompít a tikkasztó nyár erején a hét első felében, de az előrejelzések szerint a hét végére visszatér a strandidő, érdemes vízparti programokra izmozni!
Vitaminok – létfontosságú szövetségeseink a modern élet kihívásaiban
2025. júl. 13.
Az utóbbi évek tudományos kutatásairól szóló hírek egyre több olyan tápanyagról számolnak be, amelyek segíthetnek a modern életmód okozta terhelések – például a stressz, a mozgáshiány, a feldolgozott élelmiszerek fogyasztása – ellensúlyozásában. (X)