140 éve született Pentelei-Molnár János
A dunapentelei festőművész, Pentelei Molnár János születésének évfordulójáról emlékeztek meg ma délután.
Pentelei Molnár János születésének évfordulójáról minden évben megemlékezik a pentelei közösség. Az idei ünnepség jubileumi volt, hiszen éppen száznegyven évvel ezelőtt, május 8-án született a festőművész. Tájképeket, életképeket, és naturalisztikus csendéleteket festett, munkásságát több hazai és nemzetközi díjjal is elismerték. A megemlékezést mindig Pentelei Molnár János szülőházánál tartják.
Az ünnepségen jelen volt többek között Hingyi László, a körzet képviselője, Szabó Tamás, a Pentele Sport-, Kultúr- és Hagyományőrző Egyesület vezetője, valamint Móder Rezső Munkácsy-díjas festőművész is. Utóbbi beszédében a művészet, és maga az alkotó művészek elismerésének fontosságáról szólt. Az ünnepségen fellépett a Kéknefelejcs kórus, majd koszorúkat helyeztek el a szülőház oldalában lévő domborműnél.
A rovat további hírei: Kultúra
Kihirdették az Év Természetfotósa 2024 pályázat díjazottjait
2024. nov. 14.
Kihirdették a Saubermacher - Az Év Természetfotósa 2024 pályázat díjazottjait.
Hiába mondtak mást, forradalom volt
2024. nov. 13.
A rendszerváltás előtt ’56-ról egyáltalán nem, vagy csak teljesen másképp lehetett beszélni, mint ahogyan azt ma már megtehetjük. Farkas Lajos történész szerint az akkori eseményeket úgy kell bemutatni, ahogy voltak.
Türelmes és pontos – ilyen egy restaurátor
2024. nov. 12.
Az Intercisa Múzeum berkein belül elképesztően sokszínű az a szakmai paletta, amelyet az ott dolgozók képviselnek. A napokban megismerhettük Léhi Krisztina restaurátor munkáját is.
Robbie Williams visszatér Budapestre
2024. nov. 12.
Újra Budapesten ad koncertet Robbie Williams. A világhírű brit popsztár 2025. szeptember 12-én az MVM Dome-ban lép fel.
A fenntarthatóság aktuális kérdéseiről tartanak előadásokat
2024. nov. 12.
A Magyar Tudomány Ünnepe programsorozat részeként a fenntarthatóság aktuális kérdéseiről tartanak előadásokat az egyes tudományterületek szakértői szerdán és csütörtökön Budapesten, a Humán Tudományok Kutatóházában.
A Dunaújvárosi Vegyeskar érdemelte a kórustalálkozó díját
2024. nov. 11.
Rendkívüli megméretés a csodás akusztikájú templomban, szép dunaújvárosi sikerrel: újra a Dunaújvárosi Vegyeskar hódította el a Dréta Antal Egyházzenei Kórustalálkozó elismerését.
Táplálkozástörténelem a múzeum repertoárjában
2024. nov. 11.
Bőséges tárlattal gazdagodott az Intercisa Múzeum egyik kiállítóterme – fókuszában az étkezéssel. A Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében nyílt kiállításon egészen az őskortól kezdve megismerkedhetnek a látogatók azzal, hogy miként és hogyan szereztek élelmet, főztek vagy sütöttek őseink, milyen eszközökkel és praktikákkal táplálták magukat és a közösséget.