A fagylaltmester titka
„A csúcson mindig van hely” - a legenda szerint ezt maga Churchill mondta, amikor megkérdezték tőle egy diplomaátadón, hogy szerinte nem telített-e a jogász pálya. Azóta ez a mondás hivatkozási alap is arra, hogyha valamit kellő alázattal, s nagy szakmai hozzáértéssel teszünk, akkor előbb-utóbb bekövetkezik a siker.
Ez a történet jutott eszembe akkor, amikor Nagy Lászlóval, a Marcipán cukrászda tulajdonosával beszélgettem. Harminc évvel ezelőtt egy csődbe ment vállalkozást vett át, s mára már nincs senki, aki kétségbe vonná, hogy lehetséges cukrászdát, mármint jó cukrászdát üzemeltetni.
Egy kicsit leült velem beszélgetni. Felesége a vállalkozás gazdasági ügyeit intézi, ő maga nemcsak irányítja két városban (Dunaföldváron és Dunaújvárosban) a 27 fős személyzetet, hanem a fagylaltot is ő maga készíti.
Fagylaltegyetem
- Ezt kóstolja meg, a múlt héten kísérleteztem ki fekete prémium francia csokoládé a magam által készített rózsasziruppal, black rose nevet adtam neki.
Ahogy belekóstolok a nyalánkságba, előbb a csokoládé boldogságát érzem, amely kis idő múlva átvált valami egészen kellemes üde, friss ízzé. Majd poharamba kapom azt a kreációját is, amellyel a Gelato Fesztiválon a különdíjat érdemelte ki. A ricotta della nonnát, a sáfrányos ricottás fagylaltját tényleg érdemes megkóstolni.
A díj nem került véletlenül Nagy Lászlóhoz, ugyanis eldöntötte, hogy megtanul igazi fagyit készíteni, s beiratkozott egy olasz fagylalt egyetemre, amelynek elvégése óta szinte évente visszajár különböző tréningekre.
- A fagylaltkészítés külön szakma Itáliában – meséli. Ott nem porokról vagy pasztákról van szó, amit ki kall kaparni a dobozokból, be a gépbe, felönteni folyadékkal, s már pár perc múlva kerülhetnek a tölcsérekbe, hanem egyszerre szakma, technológia és művészet is egyben. A jó fagylalt színe nem túl erős és nem túl halvány, az íze erős és intenzív, de hosszan érezzük a szánkban. Az állaga könnyen adagolható, de nem olvad el azonnal, legalább 2-5 perc kell a teljes olvadáshoz. Az olvadás után szétterül, és nem marad meg habként.
Ahol minden valódi
Éppen ezért megfelelő berendezések kellennek hozzá, hogy a főzés, a sokkolás, a fagyasztás, sőt a tárolása is tökéletes legyen. Itt sok-sok tízmillió forintról beszélünk. Mindemellett érteni kell a különböző anyagok egymáshoz való viszonyulásához is, így a jó receptura aranyat ér, és persze igazán jó fagyit nem lehet csinálni kiváló alapanyagok nélkül.
A gyümölcs fagylaltok legalább 40 százalékban tartalmaznak gyümölcsöt hozzáadott cukor nélkül. Például a jó őszibarack fagylalt csak bizonyos fajta őszibarack püréjéből igazán finom. De ugyanígy megválogatja a többi gyümölcsöt és vagy csokoládét is. A vaníliához igazi vaníliarúd kell, aminek ára - szinte leesik az állam - kilónként meghaladja a kétszázezer forintot is, s bizony fogy belőle bőven.
Kísérletezés
Elmeséli, hogy bizony nem mindig egyszerű a jót megszokni.
- Így jártam például az igazi csokoládé fagylalttal is. A vevők annyira megszokták az akkoriban kaphatóknak a kakaóporos ízét, hogy a csokoládéból készülteket kezdetben idegenkedve fogadták. Ugyanígy tudom, hogy minden új kreációt kezdetben nagyon sokan idegenkedve fogadnak, de azért mindig vannak ínyencek, akik nem utasítják el a változatosságot. Így mára már nagyon népszerű lett az általam megalkotott mákos guba fagylat is.
Miért éppen cukrász lett?- szegezem neki a kérdést.
- A cukrászról azt gondoltam, hogy ül az asztalnál fehér ruhában, s csodálatos tortákat díszít. Hát a valóságban ez a munkánknak csak elenyésző része. Egyébként egy balatonfüredi kereskedő családba születtem. Szüleimtől tanultam meg azt, hogy jó vállalkozást nem lehet egy-két év alatt felépíteni. Mi már három évtizede csináljuk, s még mindig van vele tennivalónk.
- Fekete Györgyi -
A rovat további hírei: Közélet
Tragikus évfordulót ünnepelt a penteleiek közössége
2025. dec. 02.
Máig fekete lap a település történelemkönyvében – éppen 75 éve történt, hogy a kuláknak bélyegzett pentelei családokat kitelepítették otthonaikból. A gyászterhes eseményre emlékeztek a Pentele Klubházban hétfőn délután.
Együtt a tisztább Tündérkert Játszótérért
2025. dec. 02.
Újtelep lakosai időről-időre összefognak, hogy közösen tegyenek kitűzött céljukért – a közelmúltban a Tündérkert Játszótér takarítása volt terítéken, adventi készülődéssel körítve. Tóth Kámán önkormányzati képviselő szerint a körzetben alapvető ez a fajta együttműködés.
A hit jelképe – fellobbant a láng az első adventi gyertyán a Városháza téri ünnepen (galériával)
2025. dec. 01.
Újra adventi fénybe öltözött Dunaújváros főtere – elkezdődött az ünnepvárás szép időszaka. Fényfüzérek csillogása, gőzölgő, lelket is melengető ételek és italok, programok sora vár mindenkit az Adventi Forgatagon, ahol a közös adventi gyertyagyújtás sem maradt el.
Hagyományos ünnepi díszítés Újtelepen
2025. dec. 01.
Városszerte elkezdődtek az ünnepre készülődő csinosítgatások – felkerültek a girlandok, fényfüzérek és egyéb látványosságok. És mint azt már jól megszokhattuk, Újtelepen is fénybe borul a körzet szerencsés fenyőfája. Ám idén – rendhagyó módon – két örökzöld is díszbe öltözik.
Az ünnepi időszakban is várják a véradókat!
2025. nov. 30.
Az év utolsó hónapjára fordulva sem csökken az egészségügy vérigénye, és mivel a vér csak vérrel pótolható, egyértelmű, hogy szükség lesz az önkéntesek közreműködésére. Szerencsére egyre többen tudják: vért adni menő! Segítsen, aki tud, ajándékozzon életet!
Megemlékezés a pentelei kitelepítés 75. évfordulóján
2025. nov. 29.
Szomorú évfordulót ünnepel a Pentele Baráti Kör közössége hétfőn: idén lesz 75 éve, hogy Pentelérő kitelepítették az osztályellenségnek bélyegzett lakosokat. Az ünnepi eseményen a DSTV műhelyének közreműködésével készült visszaemlékezést is bemutatják.
Szakemberek segítenek a bajbajutottaknak
2025. nov. 28.
Égető téma apropóján tartott sajtótájékoztatót Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester, dr. Kovács Adél, a Nemzetközi Pályázati Iroda vezetője, valamint Mészárosné Libor Ágnes, az Útkeresés Segítő Szolgálat intézményvezetője csütörtökön.









