Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 22. Beáta, Izolda
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Döntőben a röplabdázók

Sport
röplabda
DSE Röplabda Akadémia
Dunaújváros
bajnokság

facebook megosztás

Szárszó Lajos - 2018. máj. 27., 07:37

A röplabda Országos Serdülő Bajnokság fináléjának második játéknapján a DSE Röplabda Akadémia csapata a Sümeg együttesét legyőzve jutott be a sorozat döntőjébe.

A pénteki selejtezőnap után nem sokat pihentette Tomanóczy Tibor vezetőedző a DSE Röplabda Akadémia serdülő csapatát, akikkel szombaton délelőtt még edzést tartott, hogy így készüljön a Sümeg-Dabronc elleni elődöntőre. A felkészülés remekül sikerült, melyet az bizonyít, hogy a fiaink a kora délutáni összecsapáson sima győzelmet arattak. A mérkőzés igazi presztízsnek számított, hiszen a sümegiektől többen a szezon kezdetén érkeztek Dunaújvárosba, hogy a tanulás mellett a röplabdával is komolyabban foglalkozzanak. A találkozót a DSE kezdte sokkal jobban, hiszen már az elején elléptek három (8-5), majd négy ponttal (16-12).

A szett hajrája előtt már ötpontos volt az előnyünk, melyet a Dabronc már nem tudott ledolgozni (25-17). A második menetet is Iván Bencéék irányították, amely hasonlóan indult, mint az első (8-5). A játék közepén a sok hiba ellenére is állva hagytuk ellenfelünket (16-8), így a végjáték már gyerekjáték volt (25-15). Ráadásul ezt a menetet 16 perc alatt sikerült lezárni, mely alaposan megfogta a Sümeg együttesét, ami meg is látszott a harmadik szett elején, amely tökéletesre sikerült, hiszen 8-5 után 16-9-re sikerült ellépnünk előlük. A 21. pontunknál már kilenc pontos lett az előnyünk (21-12), ahonnan már magabiztosan húzták be a fiúk a végét (25-14). Az elődöntőt így összességében 49 perc alatt zavarták le a dunaújvárosi legények, akik kellő önbizalommal várhatják a mai, 14 órakor kezdődő döntőt.

Csukás Zsolt felvételei!

Szabó Gábor: - Egy kissé idegesen kezdődött a meccs, de ettől volt igazán jó hangulatú, hiszen egy-egy játékosunknak ez presztízsnek számított. Ettől többen szerettek volna egyénileg is kimagaslót produkálni, emiatt sajnos elég sok hiba csúszott be, de ez igaz volt mindkét részről. Az azonban dicséretes, hogy ellenfelünket minden szettben húsz pont alatt sikerült tartanunk. Ahhoz, hogy a döntőben győztesek legyünk a mai játéknál sokkal pontosabban, összeszedettebben kell játszanunk.

DSE Röplabda Akadémia: Flachner Kornél, Balázs Bálint, Tomanóczy Bálint, Laczi Dominik, Iván Bence, Bozóki Bendegúz, Majoros Balázs, Tajti Olivér, Iván Gergő, Ambrus Bnece, Juhász Barnabás, Sárközi Kálmán (liberó), Matyiák Árpád. Vezetőedző: Tomanóczy Tibor. Edzők: Szabó Gábor és Kövessy Balázs.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: közös mozgás a jótékonyság jegyében

DSTV: közös mozgás a jótékonyság jegyében

2025. dec. 06.

Még múlt vasárnap délelőtt zajlott a II. Adventi Fitnesz fesztivál Dóczi Zsuzsa szervezésében. A jótékony céllal szervezett közös mozgásélmény hozta, amit azért sejteni lehetett – nagyon sokan látogattak el a remek hangulatú rendezvényre, s persze túl is szárnyalták az előzetesen kitűzött céljaikat. Hangkép.

Kupadöntős a DFVE

Kupadöntős a DFVE

2025. dec. 06.

Nagy csatában győzte le két góllal a házigazda BVSC-t, s jutott be a Magyar Kupa fináléjába a DFVE női vízilabda csapata pénteken este.

Mozgás, mozgás mindenkinek – közös Mikulásfutásra várják a családokat szombaton

Mozgás, mozgás mindenkinek – közös Mikulásfutásra várják a családokat szombaton

2025. dec. 05.

Újabb közösségi élménnyel hangolódhatunk az ünnepekre: december 6-án, azaz most szombaton délelőtt elrajtol az I. Családi Mikulásfutás a Dunaújvárosi Egyetem – Városháza tér útvonalon.

Ismét remekeltek az ifjú birkózók

Ismét remekeltek az ifjú birkózók

2025. dec. 05.

Rengeteg dobogós helyezéssel zárták hétvégi versenyeiket a DKSE és fiókszakosztályainak ifjú birkózói.

Három szettben nyert a Dág

Három szettben nyert a Dág

2025. dec. 05.

Csak a harmadik játszmában tudta megnehezíteni a házigazda Dág dolgát a DKSE röplabda csapata a TippmixPro Férfi NBI Extraliga csütörtök esti mérkőzésén.

Sportban és tanulásban is remekeltek

Sportban és tanulásban is remekeltek

2025. dec. 04.

A DKSE négy birkózóját, valamint Fehér Krisztián edzőt is elismerték az adonyi Bálint Ágnes Művelődési Ház és Könyvtárban megrendezett Dunaújváros körzet "Jó tanulója - jó sportolója" ünnepélyes díjátadóján.

Gász: elhunyt a Dunaferr SE egykori kiválósága

Gász: elhunyt a Dunaferr SE egykori kiválósága

2025. dec. 04.

Ötvenkét esztendős korában elhunyt Mohácsi Árpád a Dunaferr SE férfi kézilabdázóinak egykori kiváló játékosa.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A Balaton partján sem borult a papírorma

  2. DSTV: Leenane szépe a Bartókban

  3. Átgázolt vízilabdázóinkon az Olimpiakosz

  4. Fontos pontokra hajt a DFC

  5. Idegenben zárja az alapszakaszt a DKSE

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: Leenane szépe a Bartókban

DSTV: Leenane szépe a Bartókban

Embedded thumbnail for ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

Embedded thumbnail for DSTV: ismerkedős napok

DSTV: ismerkedős napok

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  4. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  5. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő