Na, hogy? Kezdjük a legrosszabbal: sehogy. Ma már, legalábbis. Pedig a daliás időkben mennyire másképp volt! Az ingyen iváshoz csak el kellett nyerni a pünkösdikirály-címet. Ez persze nem volt könnyű.
A Dunántúlon a királyságért folyó versenyben elengedhetetlen volt a mesteri lovagló készség. Sok helyütt a jelöltek nyereg és kengyel nélkül lovagolva három vágtát teljesítettek, és akadályokat ugrattak át. A leggyorsabb nyerte el a címet. Az ő kiváltsága az volt, hogy amikor mulatságba tért, a lányoktól virágkoszorút kapott, s maga határozhatta meg a táncrendet. Ha a lova tilosba tévedt, azért büntetés nem érhette. És számára a legvonzóbb talán a fizetség nélküli ivás lehetett.
Fotó:minap.hu
A XVII. századi gömöri följegyzések szerint ez a „királyság” a legtöbb községben kérészéletű volt – pünkösd múltán semmivé lett –, de az ünnepen a győztesnek kijárt a tisztelet. Ha rövid ideig is, de a bírói hatalmat gyakorolhatta, és király uramnak szólították. Másutt volt példa arra – így Csepreg városában is –, hogy egy álló esztendeig tartott a pünkösdi király uralkodása. Nem egy faluban az év összes lakodalmába meghívták, a kocsmában a község rovására mindvégig ingyen ihatott, s jószágát is ingyen őrizték. Aztán a következő pünkösdkor őt is letaszította valaki a nem létező trónjáról…
