Kettős kötésben
Munkásünnep, egyben néphagyományőrző nap: e kettősség adja május elseje patináját. A néphagyomány gazdagabb – de hát örök igazság: életélményeink meghatározzák emlékezetünket. Márpedig a felvonulások jelentik a történelmi közelmúlt újvárosi valóságát.
Vonult a város apraja-nagyja. Egyrészt, mert kötelező volt. Vagy legalábbis erősen ajánlott, és ugyan ki állt volna ellen a hatalmi szónak. Az elmúlt szűk három évtized aztán változtatott ezen, s ma már a főtéri mulatság nyomokban sem emlékeztet az egykorira. A sör és virsli egyszerűségétől eljutottunk a populáris-kulturális szórakoztató programkínálatig, s ami nem változott: a középpontban a gyerekek!
A főtéri vigalom mellett is emlékezünk a kezdetekre: a XIX. századi mozgalmakra, az 1886. május elsején kezdődött chicagói munkássztrájkig, amely megalapozta a szolidaritási nap hagyományát. Mára a munkavállalókkal való szolidaritásra emlékeztető alkalom ez.
És ott a nap másik foglalata: a májusi zöldág-ünnep, aminek gyökerét az archaikus-pogány kultúrában leljük. Tavaszhónapunk névadója, az ókori rómaiak által tisztelt Maia, a föld termékenységének istennője „uralta” ezt a napot. A rá emlékeztető bőségvarázsló rítusok és felvonulások a tavaszi zsendülés örömünnepeit jelentették. A középkortól ennek hozadéka lett a házak kapujára szegezett zöldág, vagy a májusfaállítás szokása. A magyarság otthonvidékén elterjedt májusfa-mászás a legények bátorságát megmutató vetélkedés volt. Zöldfarsangkor – így nevezték egykor ezt az ünnepet – Székelyföldön a lányos házak kapuja elé az ébredő szerelmet jelképező jakabfát, hajnalfát ütöttek.
Május elseje a katolikus világ ünnepe is: Jézus nevelőapjára, a názáreti ácsra emlékezve „Munkás Szent József” tiszteletnapja.
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: az élő hagyomány az MMK-ban
2025. feb. 05.
Teljesen megtelt a MMK aulája a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes táncházán, derül ki a DSTV összegzéséből. Ezúttal vajdaszentiványi táncokat tanulhattak a résztvevők, a talpalávalót az Eszterlánc zenekar – generációk ropták együtt. Hangkép.
"Járd ki, lábam…" – ismét a régi utakra lépne a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes
2025. feb. 04.
Komoly változásokról és komoly tervekről számolt be a közelmúltban a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes Alapítvány kuratóriumának új vezetése. A cél egyértelmű: a közösség megerősítésével szeretnék elérni, hogy a csapat neve ismét a régi fényében ragyogjon.
DSTV: regényfolyam az Utószó sorozatában
2025. feb. 04.
A város kulturális kínálatáról is szót ejtett a DSTV összeállításában Gyöngyössy Csaba önkormányzati képviselő, a Modern Művészetért Közalapítvány Kuratóriumi elnöke. A beszélgetés apropója az Utószó élő irodalmi antológia folytatása, Wirth Imre kötete, a Karolina kertje című regény bemutatója volt. Hangkép.
DSTV: "Részletek" az Aula Galériában
2025. feb. 03.
Különleges kiállítás várja a vendégeket a Bartók Kamaraszínház Aula Galériájában, derül ki a DSTV összegzéséből. A magyar kultúra napján mutatták be Ötvös László Részletek című gyűjteményét – a színházi produkciók mellett érdemes lesz az aulában is elidőzni a látogatóknak. Hangkép.
Ismét Fringe tehetségkutatót indít a Magyar Zene Háza
2025. feb. 03.
Hobbi- és utcazenészeknek, valamint zeneiskoláknak, zenei alkotóműhelyeknek ad lehetőséget fellépésre idei Fringe felhívásával a Magyar Zene Háza.
"Karolina kertje" az Utószó élő irodalmi antológiában
2025. feb. 01.
Kötetbemutatóval folytatódott az Utószó című élő antológia sorozata a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D). A kortárs irodalom iránt érdeklődők Wirth Imre pályájával ismerkedhettek – a szerzővel Gyöngyössy Csaba beszélgetett kedden délután.
DSTV: mozgalmas időszak előtt a színház
2025. feb. 01.
Izgalmasnak ígérkezik az új esztendő a Bartók Kamaraszínház közössége számára, derül ki a DSTV összegzéséből. Az új bemutatók mellett már tart a Mikrofesztivál előkészítése, és szó esik a színházról szóló szakmai elismerésekről is. Hangkép.