Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 27. János
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Megtört a DPASE rossz sorozata

Sport
labdarúgás
DPASE
Dunaújváros
bajnokság
győzelem

facebook megosztás

Szárszó Lajos - 2018. máj. 05., 21:01

Az első félidő gólcsendje után a második félidőben ritmust váltott a DPASE labdarúgó csapata, mely 3-0-ra nyert hazai környezetben a Dabas ellen.

Az FC Dabas elleni hazai mérkőzésen harcosságot, izgalmakat, jó játékot vártunk, melyre a két gárda tabellán elfoglalt helyezése is okot adott, mivel a mieink a negyedik, míg ellenfelük az ötödik helyen áll. Ezen kívül a Dunaújváros meg szerette volna törni azt a rossz szériát, amely tavasszal jellemzi a gárdát, vagyis azt, hogy ebben a félévben hazai pályán még nem sikerült győznie. Ennek a pikantériája azonban az, hogy ezt pont az ellen az FC Dabas ellen kellett megtennie, akiket az utóbbi két szezonban egyszer sem sikerült legyőznie. Tóth Tibor előtt adódott az első lehetőség hetedik perc végén, aki Dobos Árontól kapott remek passzt, de a kapus lábbal hárított. A folytatásban kiegyenlített játékot láthattunk, melyet Csehi távoli átlövése törte meg, de az középre tartott, és nem okozott gondot Sebestyénnek. Az első negyedóra végén átvette az irányítást a Dabas, akik sokpasszos játékukkal jól tartották meg a labdát. Eközben masszívan védekeztek, taktikusan visszazártak térfelükre, amit nem tudtunk feltörni.

A 25. percben megszerezhette volna a vezetést a vendég gárda, de Földes bombáját tolta kapufára Vaszócsik, aki fél perccel később ismét bravúrt mutatott be, ezúttal szögletre mentett. Földes próbálkozhatott a 29. percben, aki tiszta helyzetből lőtt kapu fölé. Nagyszerű vendég baloldali akció végén a középre tett labdába úgy ért bele Tóth Ákos, hogy az saját kapujára tartott. melyet vetődve tolt oldalra Vaszócsik. A félidő lezárásaként Erős távoli lövését vetődve fogta kapusunk, aki ebben a játékrészben négy alkalommal mentette meg csapatát a góltól. Jól indult a második félidő, hiszen megszerezte a vezetést csapatunk. Remek kontra végén Szepessy ugratta ki Tóth Tibort, aki pontosan, góllal fejezte be az akciót (1-0). Ezt követően gyorsabbá vált a találkozó, hiszen a Dabas kitámadott, míg a Dunaújváros kontrázhatott. Átalakította szerkezetét a vendég gárda, akik behozták centerbe a hórihorgas Takácsot. Azonban ez nem segített rajtuk, hiszen a 60. percben növeltük előnyünket.

Egy pontrúgás után Dobos Áron pöckölte a labdát Tóth Tibornak, aki erőszakosan lépett meg védőjétől, majd kilőtte a jobb alsó sarkot (2-0). A csereként beállt Laczkó tört előre lendületesen, lövését Vaszócsik lábbal hárította, majd fejelhetett is a vendég csatár, de azt is fogta kapusunk. A következő percekben beszorították a mieink kapujuk elé a Dabast, sorra végezhették el a szögleteket, eredmény nélkül. A folytatásban viszont a vendégek szaporázták, de jól zárt a védelmünk. A 80. percben Pál szólózott, akinek lövése centikkel ment mellé, majd a 86. percben Tóth fejesét fogta Sebestyén. A 89. percben Szepessy fejesével biztosította be győzelmét a Dunaújváros, amely ilyen arányban is megérdemelten győzött, ezzel megszerezve első tavaszi hazai győzelmét.

Dunaújváros PASE – FC Dabas 3:0 (0:0)

Dunaújváros PASE: Vaszócsik Viktor – Zvara Dávid (Perjési Viktor István a 90. percben), Kovács Gábor, Csehi Tamás (Karacs Roland a 87. percben), Dobos Áron, Dorogi Renátó, Tóth Tibor, Szepessy Róbert, Király Bence (Holentoner Edvin a 90. percben), Tóth Ákos Károly, Pál Dávid. Vezetőedző: Dr. Dobos Barna.

FC Dabas: Sebestyén István Ferencz - Kiss Dávid (Takács Kornél az 58. percben), Sárközi Norbert, Makrai László, Mundi Roland, Fitos László (Laczkó Milán a 63. percben), Földes Milán, Fritz Attila, Erős Ronald, Eördögh Levente, Kiss Viktor (Sándli Márk a 46. percben). Vezetőedző: Kerekes Barna.

A rovat további hírei: Sport

Elődöntőt ért a németek kiütése

Elődöntőt ért a németek kiütése

2025. júl. 02.

A meccs elején még akadozott a gépezet, de végül a németeket is simán legyőzve jutott be az isztambuli Európa-bajnokság elődöntőjébe az U16-os magyar női vízilabda válogatott.

Hajdu Jonatán már előre tekint

Hajdu Jonatán már előre tekint

2025. júl. 02.

Nem volt bosszús az Európa-bajnokságon elért negyedik helye miatt a DKSE kenusa, Hajdu Jonatán, aki idén még egy vb-n is magára húzhatja a válogatott szerelését, és a kenu kettesek 500 méteres olimpiai számát sem engedi el.

A nyári tábor után versenyre utaztak

A nyári tábor után versenyre utaztak

2025. júl. 01.

Szokásos nyári táboruk után azonnal egy nemzetközi versenyen szerepeltek a DKSE és a Gurics György BDSE ifjú birkózói.

Már a felnőtt évekre készül a DKSE úszója

Már a felnőtt évekre készül a DKSE úszója

2025. júl. 01.

Összességében elégedetten tekintett vissza utolsó utánpótlás Eb-jére a DKSE úszója, Kovács-Seres Hunor, akit Barta Endre alpolgármester is meglátogatott hétfő délelőtti gyakorlásán.

Szerb válogatott csatár az DAB-ban

Szerb válogatott csatár az DAB-ban

2025. jún. 30.

A 25 esztendős Srdan Subotic az olasz másodosztályú Como együttesétől tér vissza a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóihoz a 2025/2026-os szezonban.

Aranyos dunaújvárosiak

Aranyos dunaújvárosiak

2025. jún. 30.

Remekül szerepeltek, négy alkalommal is a dobogó legfelső fokára állhattak a DKSE kajak-kenusai a Magyar Kupa Sukorón megrendezett fináléjában.

Nyolc között a fiatalok

Nyolc között a fiatalok

2025. jún. 30.

Nagyon sima, tizenhárom gólos győzelmet aratott a hollandok elleni csoportmeccsen a három DFVE-játékossal felálló magyar U16-os leány vízilabda válogatott az isztambuli Európa-bajnokságon.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Szállodai kényelem a legmagasabb szinten

  2. Sérülések árnyékában is előrelépés

  3. DSTV: mézeskalács a múzeumban

  4. Három pont a fa alá

  5. DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: mézeskalács a múzeumban

DSTV: mézeskalács a múzeumban

Embedded thumbnail for DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

Embedded thumbnail for DSTV: "Levelek a Jézuskának"

DSTV: "Levelek a Jézuskának"

Top hírek

  1. Szép gesztus a szenteste előtt

  2. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  3. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

  4. Focival készültek az ünnepekre

  5. DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő